Az elérhetetlenség szédítő szépsége
Mi az álma a kútnak, a tiszavirágnak, a Napnak, a bagolynak; lesz-e hosszú haja a cápának, megtanul-e úszni a szél, mehet-e vakációra a gólya; mitől szégyelli magát a felhőkarcoló, miért akar a kolibri még egy pár szárnyat; és így tovább összesen húsz oldalpáron. Csupa olyasmi, amin szinte biztos, hogy sosem gondolkodtunk. Przemysław Wechterowicz különös lírai mondataihoz Marta Ignerska (jegyezzük meg ezt a nevet!) készített képeket, így született meg a Nagy álmok, egy nem csak formátumában nagy képeskönyv.
A nagy álmok szókapcsolatnak jó ideje van egy olyan popkulturális, zsurnalisztikus jelentése, amelyben az egész múlt időbe kerül, mert megvalósult, ilyesmikre gondolok: az „emberiség nagy álma” a Holdra szállás, kipipálva; egy „beteg kisfiú nagy álma” kezdőrúgás egy BL-meccsen, kipipálva, stb. Távol álljon tőlem, hogy bárkinek az álmain gúnyolódjak, csak rögzítem, hogy a nagy álom romantikus fogalma – amelynek fő attribútuma a megvalósulhatatlanság – lefokozódott egy kellő munkával, kitartással vagy akarattal elérhető célkitűzéssé. Mert a romantikus felfogás, amely szerint a nagy álmok elérésének ára, hogy magunk mögött hagyjuk ezt a földi életet, azzal a kellemetlen mellékhatással jár, hogy foglalkoznunk kell a végességünkkel, a halállal. Az irodalom (olykor a gyerekirodalom is) folyamatosan ezen munkálkodik. És álmokról írni enélkül a mélység nélkül egyszerű széplelkűsködés. Amikor Przemysław Wechterowicz mondatokat írt arról, hogy mi lehet a szőnyeg, a folyó vagy éppen a bagoly nagy álma, nem biztos, hogy nem ragadt volna benne a széplelkűségben, de Marta Ignerska képei rákényszerítenek arra, hogy hosszabban elidőzzünk egy-egy oldalpáron, így a szöveg megkapja azt a perspektívát, amitől nem lesz többé frappáns és suta mondatok összessége, hanem a létről való gondolkodás.
Ahogy haladunk a könyvben, az ember először megpróbálja megfejteni a mechanizmust: a gólya vakációra menne, a tűz tűzoltó szeretne lenni, a tiszavirág élne még egy napot, ezek még a nonszensz furcsa, de otthonos világából való vágyak, azonban a folytatásban csak alkalomszerűen bukkan fel ez a paradox logika, viszont még több esetben nem bizonyítható ilyen összefüggés. Inkább azt látjuk, hogy mindenki úgy álmodozik, ahogy tud, ahogy jólesik neki. Az elején még átsiklottunk rajta, pedig a kezdő mondat már rögtön kimondta: „Mert mindenki álmodozhat”. Arra csodálkozunk rá, hogy már magában az is mennyire szép, hogy fogalmat tudunk alkotni olyasmiről, ami elérhetetlen. És ráadásul hányféle módon. Itt kezdjük megérteni mitől nagyszerűek a képek. Mert minden mondathoz egy új, a maga nemében valamennyire teljes világot alkot az illusztrátor. Húsz álom, húsz (+1) világ. Húsz (+1) szabad, illusztrátori maníroktól mentes világ. Magában talán kevéssé izgatna minket, hogy miről álmodozik a szőnyeg vagy a felhőkarcoló, de képek miatt érdekelni kezd. Ennél a könyvnél elsősorban Marta Ignerska nevét kell megtanulnunk.
Gyakran leírták, leírtuk mi is, hogy Magyarországon a könyvet vásárlók a szövegért szeretnek fizetni. A kevés szöveg gyanús. Egy képeskönyvön az segíthet, ha valamilyen módon be tudja bizonyítani, hogy a gazdája nem csupán egyetlen alkalommal fogja végignézni, hanem a képek elérik azt, hogy újra és újra látni akarja őket. A Nagy álmok-nak szerintem ez sikerül.
Przemysław Wechterowicz: Nagy álmok. Illusztrálta: Marta Ignerska. Magyar fordítás: Éles Márta. Diófa Books, 2022. 42 oldal, kemény borító.
Ennek a könyvnek három egeret adtunk. Jó szívvel ajánljuk!
A kritika írásához használt könyvet a kiadótól kaptuk.