Ez az a könyv, ami az alkalmazott formától függően lehetett volna valami sokkal primérebb is, mondjuk bejegyzés a Facebookon arról, milyen rokon/eltérő gondolkodásmódról árulkodnak a hasonló tartalmú szólások és közmondások más és más nyelven. Egy-két napig nagyot ment volna, sok-sok lájkkal és megosztással (mind a 45 szólást persze csak néhányan olvasták volna végig), míg aztán elfelejtettük volna gyorsan. Vagy lehetett volna valamiféle térképes megoldás, hasonló élettartammal. Szerencsére könyv lett az alapanyagból, ami lassan jár, tovább ér. Eile mit Weile, ahogy a német mondaná – mondjuk ez éppen nincs a könyvben, de ez természetesen nem a könyv, amiben minden szólás és közmondás benne van valamilyen nyelven, hanem az, amiben csak 45 van, de még sincs hiányérzetünk. Néhány kedvenc: román változatban „aki két nyúl után szalad, egyet sem fog”, amit mi úgy mondunk „két szék között a földre ül”; ami malgas nyelven nagyszabású kép, „az éhes krokodil nem válogat, hogy mit vesz a szájába”, magyarul egyszerűen a „a szükség nagy úr”; Japánban „a jó szerencse fekve vár”, nálunk „a türelem, rózsát terem”; az észteknél „a kíváncsiság öli meg a macskát, nálunk „a kíváncsi hamar megöregszik”; vajon ki a mérgesebb, aki „mérges, mint a fenékbe lőtt medve” (finn), vagy aki „mérges, mint a pulykakas”; és mennyivel megnyugtatóbban hangzik, amikor a spanyolok azt mondják „ki van a ruha teregetve”, mint amikor mi azt mondjuk, „a falnak is füle van”. Nem folytatom. Ami még hozzá jön ehhez, hogy megvan 45 szólásunk 25 különféle nyelven eredetiben is, ha a nagy részüket egy kicsit sem értjük, ez akkor is jó érzés.

A grafikai stílusra azt lehet mondani, hogy pihentető eklektika. Általában csapdának tartom a sok grafikai stílus használatát egy könyvön belül, de ezúttal jól sül el a dolog. Az eltérő stílusok (hol minimalista, hol komplexebb, mindez stílusidézetekkel és többféle technikák megidézésével) éppen megfelel annak, amit a szöveg olvastán is érzünk: eltérő észjárásokat ismerünk meg, de megvan közös nyelvünk. A szerző nem esik abba a hibába, hogy az egyes nyelvekhez sztereotip képeket társítson, ha vannak is utalások, finomak, érintőlegesek (egyetlen kivétel talán a hosszú bajszos kínai erőművész, amiért egy kicsit kár). Az oldalpárok bal és jobb fele (a magyar és egy másik nyelvi szöveghez tartozó képek) élénken kommunikálnak egymással, a többi oldallal lazább a kapcsolat, de a stílusok, színek úgy váltakoznak, hogy az egész könyv harmonikus kompozícióvá áll össze. Egy dolog nem derül ki, hogy milyen a szerző saját stílusa, de ennél a könyvnél ez talán nem akkora probléma. De ha meg akarjuk nyugtatni magunkat, mondjuk azt, hogy a borító stílusa az.

Ha műfajilag be akarjuk sorolni a könyvet (és el akarjuk kerülni a némileg üres „művészkönyv” kategóriát), akkor azt lehet mondani, hogy keresetlen stílusú, kötetlen ismeretterjesztés. Az más kérdés, hogy a kötetlenséghez milyen tudatos alkotásra, mennyi munkára volt szükség. Ahogy az is, hogy ha van rá ideje, hogy elmélyüljön benne, a befogadót is rendesen meg tudja dolgoztatni ez a könyv.

Az Egyik kutya, másik eb Schmidt Cecília diplomamunkájaként készült, de mentes a diplomamunkákat gyakran jellemző túlgondoltságától. Ígéretes kezdet (volt), így aztán sajnálhatjuk, hogy az azóta eltelt időben nem láttunk több könyvet a szerzőtől. Hiszen az arab is azt mondja: „egy kéz nem tapsol”.

Schmidt Cecília: Egyik kutya, másik eb. A szerző illusztrációival. Csimota, 2017. 96 oldal, flexibilis borító.

Ez a könyv szerepel a Két Egér 100-as gyerekkönyvlistáján!

A bejegyzés megírásához használt könyvet a saját könyvespolcunkról vettük le.