Egy lakótelepi lakásban élő, félős kisfiú egy reggel a szobájában egy kis piros oroszlánt talál, aki szép fokozatosan bátorságra tanítja őt, végül Laci megvédi magát és másokat is. Mint látható, a történet nagyon egyszerű, akár már kis ovisoknak is megfelelő.

De annak ellenére, hogy egyszerű, nagyon gazdag belülről, cselekményes epizódokkal teli. Marék Veronika még az olyan primitív, első hallásra talán mesélhetetlennek tűnő dolgokat is élettel tölt meg, mint hogy Laci és az oroszlán: tornáznak. Az alkotó ezt is gyönyörűen feltölti és izgalmassá teszi: milyenek egy oroszlán részletes tornagyakorlatai? Hogyan kell széket emelni, és hogyan néz ki az, ha egy kis piros oroszlánnak birkózunk? – Száz másik ilyen apró ötlet teszi megunhatatlanná a cselekményt.

A szöveg szóhasználatában vannak olyan fordulatok, melyek kicsit már avíttak, de valahogyan – talán mert a sztori és a figurák olyan bájosak – mégis kedvesek, kellemesek maradnak. Hasonlóan hat az emberalakok formakultúrája, ruhaviselet-ábrázolása is. De sem lesajnáló megmosolygás, sem nosztalgikus retróérzés nincs benne, csak valami finom, hajdani íz. Amúgy a gyerekeinknek ebből semmi nem tűnik majd fel.

A vizualitására bátran mondható, hogy a minimalizmus felé gravitál. Fehér, üres terek, melyek – mivel az oldalpárokon megjelenő történések összefüggenek – valódi térélményt nyújtanak. Az illusztráció ugyanakkor – talán nem ellentmondás – meglehetősen expresszív is. Nagyon karakteres, erős képi gesztusokkal operál – ezek főként a határozott és zseniális színárnyalat-választásban és kompozícióban fejeződnek ki –, ugyanakkor egyáltalán nem lesz túlingerlő. Azt érezzük, hogy minden oldalpáron mindig éppen annyi vizuális információ van, amennyi a figyelem rögzítéséhez és vezetéséhez szükséges: nem sürgető tempóban, mégis nagyon dinamikusan vezetik a szemünket az egyik oldalról a másikra. Igazi képi történetvezetés, mely mindig tovább utal minket a következő oldalra. Lapozásra késztet. Hol a mese keltette kíváncsiság, hogy a képi és történetbeli „nyomok” révén.

Ezzel az eszközzel a legkisebb olvasókat is olvasói aktivitásra ösztönzi, ugyanis néhány oldalon egyesével végig kell vennünk Laci rajzeszközeit; sormintaként, számolásra végig néznünk az oroszlán tornamutatványait, majd a Hosszú nevű fiú elhagyott ruháit. Kiváló didaxis, nagyszerű olvasáshoz szoktatási fogás.

Érdekes egybeesés, hogy a történet morális tanulsága egy mesevégi levélben van összefoglalva, mint a listánkon szintén szereplő Julia Donaldson A legcsinosabb óriás című könyvében. Az írónők jól ráéreztek, hogy az erkölcsi tanítás hitelesebben tálalható függő beszédben, egy mesebéli, mediális közvetítettségben. A szöveg a szövegben – úgy gondolhatnánk – bonyolult irodalmi struktúra, melynek a „felnőtt” irodalomban van a helye, de úgy látszik, a zseniális gyerekkönyvekhez is remekül illik.

Hohó! Várjunk csak! Donaldson és Axel Scheffler könyvével nem ez az egyetlen egybeesés! Abban is tételesen végigvesszük, szövegileg és képileg is, milyen ruhái vannak Gyurinak, az óriásnak, épp úgy, mint a Hosszú ruháit vagy Laci rajzeszközeit… Lehet, hogy az angliai alkotópáros ismerte a Marék-remekművet? (Vagy annak receptjét...)

Marék Veronika: Laci és az oroszlán. A szerző rajzaival. Első kiadás: Móra, 1961. 48 oldal, kemény borító.

Ez a könyv szerepel a Két Egér 100-as gyerekkönyvlistáján!