Büszke lehet az a kiadó, aminek a könyveiről már ránézésre meg lehet mondani, kinél jelentek meg. Ilyen stílusos kiadó a Magvető is. Viszont ez nem feltétlenül használ a gyerekkönyveiknek, amikről szintén nagy biztonsággal megmondható, hogy magvetősök, de ez azt is jelenti, hogy a gyerekkönyvségük (az esetek nagyobbik részében) háttérbe szorul. A mai kínálatban a kiadó gyerekkönyvei gyakran anakronisztikusan hatnak. Nem kivétel a A pecsenyehattyú és más mesék sem, de ebben az esetben van magyarázat. A könyv története majd negyven évvel ezelőtt kezdődik. „Tizenhárom történetet választott ki különféle országok meséiből Banga Ferenc, a kitűnő grafikus, és ugyanazzal a lendülettel szemet-szívet gyönyörködtető képeket is rajzolt hozzájuk.” – írja a fülszöveg, csak azt az apróságot nem osztja meg velünk, hogy ez a lendület valamikor 1983. környékén volt. „A történeteket Parti Nagy Lajos, a virtuóz nyelvművész írta át vadonatúj, tanulságos és mulatságos, bölcs és huncut mesékké.” – folytatódik a szöveg, mi pedig hozzátesszük, hogy huszonöt évvel később. Ez a keletkezéstörténet magában ad valamiféle időbeli mélységet a könyvnek, és azóta még eltelt újabb tizenhárom év. A könyv itt-ott még ma is kapható, ami azt is jelentheti, hogy ennyire népszerű (talán utánnyomták), meg azt is, hogy még az első kiadás sem fogyott el (a moly.hu szerint csak egy kiadás létezik).

Indokolt, hogy először a képekkel foglalkozzam, hiszen eleve Banga Ferenc érdeme, hogy megszületett ez a könyv. A rajzoló már a 80-as években is élő klasszikusnak számított, egyszer minden bizonnyal díjat fognak róla elnevezni. Közben, ahogy a karakteres alkotóknál lenni szokott, sokan nem szenvedhetik a stílusát. Ez a könyv nekik is kedvezni próbál, mert Banga pedánsabb, fegyelmezettebb képeket készített, mint máskor, ennek a jelszerűség, a nagyvonalúság látja kicsit a kárát, de cserébe az illusztrációk egy része tényleg történetet mesél. Azért egy része, mert mindegyik meséhez készült egy-egy hat képből álló tabló, amelyeknek a voltaképpeni történetmesélés a szerepe, továbbá készültek egész alakos portrék a fontosabb szereplőkről – olyanok, hogy már ezekért magában is érdemes megvenni a könyvet. A képek nem romlandó, egyetemes nyelvet beszélnek, de azért hozzá kell tenni, hogy nem mai nyelvet. Jellemző történet, hogy amikor a Két Egérben járt egy neves olasz illusztrátor (korábbi bolognai zsűritag), négy illusztrátor könyvét vásárolta meg (az ötödik Réber Lászlóé mellett, akit már ismert), viszont Bangáról megkérdezte, hogy él-e még. Az persze magában nem esztétikai probélma, hogy valamin látszik, hogy nem új (bár az újdonságfétis korában már ez sem egyértelmű), de ebbe a régiségbe beskatulyázza a könyvet a borító a bézs alapszínnel, a fakó színekkel. Belül kicsit jobban érvényesülnek a képek, de azért a könyv egészére elmondható, hogy meglehetősen konzervatív. Egy frissebb design talán jobban kihangsúlyozta volna a képek az időtlenségét és egyetemességét.

Egy tabló. A három testvér

Nagyon szeretem azokat a könyveket, ahol az illusztrációhoz készül a szöveg, mert a gyerekkönyveknél, meséknél annyira lényeges a vizualitás (mondjanak erre bármit az ortodox Bettelheim-hívők), hogy ez a leosztás gyakran szerencsésebb, mint a szöveg illusztrálása. Ennél a könyvnél viszont az történt, hogy Parti Nagy Lajos szövege olyan jól sikerült, hogy egészében elvitte a show-t. Valószínűleg mondatról mondatra meg lehetne határozni, hogy mit művel: itt szót alkot egyénileg, ott pedig archaizál, itt egy tájnyelvi kifejezést alkalmaz szokatlan kontextusba téve, ott pedig egy vaskos sztereotípiát használ fel, persze ironikusan… Ami létrejön, nem ilyen technikai fogások összessége, nem (mondjuk posztmodern) szövegmágia, hanem egységes, időtlen mesélői nyelv. És ez magával hozza a most mesélt mese érzését. Ha elfogadjuk azt, hogy a népmese örök kortárs szöveg, ami minden újrameséléskor maga is megújul (és aki hallott már jó mesemondót, az tudja, hogy mennyit ad hozzá a mesélés még egy ismert történethez is), akkor is meglepődünk, hogy itt mennyire elsődleges az előadás nyelvi megformálása. Vannak a válogatásban erőteljesebb mesék és vannak satnyácskábbak is, de itt az előadásmód egy szintre hozza őket. Aztán, hogy ez segít-e ezeknek a meséknek a továbböröklődésben, vagy ez a könyv egyszeri kuriózum marad, honnan tudhatnánk. Ha korábban azt írtam, hogy már csak Banga portréi miatt érdemes megvenni a könyvet, akkor még inkább azt kell írnom, hogy csak maguk a mesék miatt, sőt magukban bizonyos bekezdések és mondatok miatt is érdemes birtokolni ezt a könyvet.

Egy portré. Az egér meg a lánya

A pecsenyehattyú és más mesék nem deklaráltan gyerekkönyv, de olyan könyv, amit a gyerekek biztosan élveznek, miközben a szülők sem csak a technikai segítséget adják a felolvasáskor, hanem maguk is célzottjai a meséknek. És ezek a szövegek még egy jó darabig működőképesek maradnak. Ha meg egyszer majd elkezdenek kopni, öregedni, akkor jön el az újramesélés ideje. Addig is, amíg még itt-ott kapható, érdemes beszerezni.

Parti Nagy Lajos – Banga Ferenc: A pecsenyehattyú és más mesék. Magvető, 2008. 64 oldal, kemény borító.

Ez a könyv szerepel a Két Egér 100-as gyerekkönyvlistáján!

A bejegyzés megírásához használt könyvet a saját könyvespolcunkról vettük le.