Roald Dahl művei klasszikusnak számítanak, ezért tulajdonképpen kérdéses, hogy van-e helyük a listánkon. Két okból döntöttünk úgy, hogy szerepeltetjük: a könyvek kongeniális illusztrátora, Quentin Blake a mai napig aktív szereplője a gyerekirodalomnak; és a Matilda, bár két korábbi magyar kiadása is volt, könyvként itthon ezzel a harmadik fordítással foglalta el a méltó helyét Dahl művei között.

Ha most iskolai fogalmazást írnék a könyvről, azzal kezdeném, hogy a Matilda Roald Dahl főművei közül a legkésőbbi (1988-as), s mint ilyen felfogható egyfajta összegzésnek is. Ez persze így egy kicsit vicc, mert a szerzőtől távol állt volna egy ilyen irodalmias gesztus, másfelől tényleg számos korábbi mű motívumai visszaköszönnek, ahogy más jelek is mutatnak arra, hogy ez a mese többek között egyfajta szerzői önreflexió. Magának Matildának, Roald Dahl munkásságának legjobban kidolgozott karakterének, is több előképe létezik: legfőképpen a csodálatos képességű Annie a Magic finger című 1966-ban megjelent elbeszéléséből, a szeretet, amivel a karakter meg van formálva Szofit juttatja eszünkbe a Barátságos óriásból (B.F.G., 1982).

Lássuk mi mindent találunk a könyvben a Dahl-receptből: van benne rengeteg túlzás, bosszú, evés, édesség, vannak ostoba felnőttek és vannak gonosz felnőttek, elnyomott gyerekek és felnőttek, mindent legyőző igazságérzet… és van benne szeretet.

Amiben viszont nagyon eltér az elődeitől, az a rengeteg irodalmi utalás. Ami nem meglepő, hiszen a könyv lényege, hogy Matilda olvas, az olvasásnak köszönhetően pedig kiemelkedik a környezetéből, legyőzi a legyőzhetetlennek látszó akadályokat. Otthon még csak magazinokat olvas és a Könnyű fogások című szakácskönyvet, de Moly néni könyvtárában maga mögött hagyva a gyerekirodalmat (a kedvence a Titkos kert) már olyan válogatást olvas a 19. és 20. századi angol nyelvű irodalomból, ami bárkinek felnőttként is becsületére válna. És hogy mást ne mondjak, ekkor már Moly nénivel Hemingway stílusáról beszélget. Két szerző kap kitüntetett figyelmet Kipling és még inkább Dickens. A könyv kulcsmondata, amikor Matilda így gondolkodik szüleiről: „Ha legalább Dickenst vagy Kiplinget olvastak volna, akkor rájönnének, hogy az élet nem csupán mások becsapásából és a tévézésről szól.” Dahltól azonban távol áll a széplelkűsködés, Matilda a következő bekezdésben elhatározza, hogy bosszút áll apján.

Külön ki kell emelnünk Dickenst, mert valamennyire kulcsot ad Roald Dahl olvasásához. Amikor borzalmas szülőkről, ostoba vagy gonosz rokonokról, zsarnokoskodó személyiségekről olvasunk, mindig meglepődünk (én legalábbis mindig meglepődöm), hogy mekkora írói merészség ezeket a végletesen elrajzolt karaktereket ilyen lazán felskiccelni. Miért hisszük el őket egyáltalán? Ha belegondolunk, ezeket a szélsőségesen gonosz, ostoba, számító, kisszerű, zsarnoki vagy éppen naivan jóhiszemű jellemeket megtaláljuk Dickensnél, csak persze szépen kidolgozva. Amikor Roald Dahl röviden bemutat egy ilyen karaktert, nyugodtan hozzáfűzhetné: „úgy képzeljétek el, ahogy azt már Dickens részletesebben megírta”. Hogy mennyire alapnak veszi Dickenst, arra utal azzal is, hogy még Dorong igazgatónő műveltségébe is beletartozik a (itthon ritkán olvasott) Nicholas Nickleby – az más kérdés, hogy ő mit szűr le belőle magának. Ez a regény számunkra onnan is ismerős lehet, hogy HABÓ a Barátságos óriásban ebből a könyvből tanul meg olvasni.

Matilda és Dorong igazgatónő (Quentin Blake illusztrációja)

Dorong igazgatónő rettenetes karakter, előképnek ott vannak a gonosz nagynénik a James and the Giant Peach-ben, ott van a Georgie és a csodaszérum szörnyű nagymamája vagy a Barátságos óriás kegyetlen óriásai. Könyörtelen és számító zsarnok, aki nem fél felhasználni testi erejét. Mindenki fél tőle nemcsak az ereje miatt, hanem azért is, mert minden lehetőséget kihasznál, hogy megalázzon bárkit, aki tőle függő helyzetben van. Igazán karakteres és legyőzni való mesehős, de valamit elmond az akkori társadalmi valóságról is, hiszen Angliában a magániskolákban még megtűrték a testi fenyítést, az állami iskolákban is csak 1986-tól tiltották meg. A tanár hatalmi helyzetén alapuló iskola kritikája aktuális világjelenség volt a Matilda megjelenése idején. Amúgy dicséretes, hogy Matildán kívül más gyerekek is elég bátrak voltak szembeszállni vele, Kornél hősiesen megeszi a büntetésből kapott tortát, Levendulának pedig kifejezett ambíciója, hogy a kancsóba tett gőtével megrémítse Dorong kisasszonyt.

Ostoba, felületes és anyagias szülőket is láttunk már pl. a Charlie és a csokigyárban több változatban is, de Lonczék ábrázolását minden túlzás és elnagyoltság ellenére olykor egész fájdalmasan mikrorealistának érezzük. Megkönnyebbülünk, amikor megtörténik a (számunkra elképzelhetetlen, de a könyv logikájából simán következő) fordulat, hogy a szülei a nagy rohanásban könnyedén lemondanak Matildáról Czukor kisasszony javára. Valószínűleg ez a legsimább örökbeadási történet, amit valaha is olvastunk. A Loncz családból Matildának egyedül a bátyja integet búcsúzóul benne még van valamennyi kötődés, de sejthetjük, hogy ő már elveszett, olyan lesz, mint a szülei.

Czukor kisasszony és Matilda (Quentin Blake illusztrációja, színezett változat)

Czukor kisasszony mindenben Dorong kisasszony ellentéte. Ő az, aki „birtokában van annak a ritka ajándéknak, hogy minden gondjára bízott gyerek imádja”. Ezt empátiával és szeretettel éri el, a hatalmi helyzet kihasználása nem része az eszköztárának. Czukor kisasszony ellentétben a többi jó felnőtt szereplővel, valamennyire hajlandó kiállni a számára fontos értékekért. Moly néni, a könytáros, hiába látja, hogy valami nincs rendben Matildáéknál, nem szól bele mások életébe; az amúgy kiváló Sipák tanárúrról, a későbbi igazgatóról sem olvassuk, hogy szót emelt volna Dorong igazgatónő tevékenysége ellen. Czukor Janka azonban ellátogat Matilda szüleihez, bár sokra nem jut velük; vállalva a nélkülözést elköltözik az őt kisemmiző és megfélemlítő gyámjától, Dorongtól; az osztályban is megpróbálja csendes szóval megvédeni tanítványait. Nem véletlen, hogy szövetségesek lesznek Matildával, hiszen megvan köztük a morális és szellemi kötelék.

Matilda a legaktívabb szereplő. Sokkal kidolgozottabb, mint Roald Dahl bármelyik alakja, sokkal inkább regényszereplő, mint mesehős, rengeteget tudunk az érzéseiről, szándékairól, morális elveiről. Mégis az a legfontosabb, hogy Matilda úgy van megírva, hogy szeressük. Dahl könyveiben az elbeszélő bevallottan elfogult a gyerekszereplők irányában, de Matildát az átlagosnál is jobban szereti (ahogy persze Szofit is, de az egy másik történet). Különleges képességeket ad neki: zsenialitást, koraérettséget (vagy még inkább bölcsességet), morális tartást, szilárd értékrendet, a műveltség erejét, és csak, hogy biztosan győzedelmeskedjen, ráadásnak azt az átmeneti csodás képességet, hogy távolról mozgatni tudjon tárgyakat. Koraérettségét a zsenialitás és olvasmányai magyarázzák, de eszünkbe juthat (amit a könyv csak részben sugalmaz), hogy éppen a nehezebb sorsú gyerekek szoktak arra kényszerülni, hogy hamar hozzanak az életkorukénál nagyobb érettséget kívánó döntéseket. Matilda csodás képességét és annak eltűnését Czukor kisasszony azzal magyarázza, hogy Matilda szellemi képességei nem voltak kellően kihasználva, ez adta az energiát a csodákhoz. De mi felfoghatjuk ezeket a csodákat akár metaforának is, eszerint Matilda a szellemi fölényével győzedelmeskedett, de erre a fegyverre békeidőben semmi szüksége.

Quentin Blake nálunk a Roald Dahl-könyvek illusztrátoraként ismert (bár néhány más munkája is megjelent már), így kevésbé érzékeljük, hogy sok tekintetben Dahlhoz mérhető jelentőségű alkotó. Csak 1978-tól illusztrálta Dahl könyveit, de idővel a régebbi gyerekkönyveinek is elkészült a Quentin Blake-féle változata. Sokan nem szeretik mondván, rajzai elnagyoltak, már-már rendetlenek, pedig inkább nagyvonalúság lenne a helyes kifejezés. Valószínűleg éppen ez jelentette a szemléletbeli összhangot kettőjük között, hiszen Dahl is kevés szóval, keresetlenül tudott odavetni komplex dolgokat. Elég megnézni, ahogy Quentin Blake érzékelteti Matilda koraérettségét egy egészen kicsit felnőttes arccal (ezt ráadásul 3-4 vonallal oldja), miközben maga Matilda egészen apró a felnőtt szereplőkhöz képest. Az már csak természetes, hogy a megrajzolt Matilda sokkal jobban emlékeztet a megrajzolt Czukor kisasszonyra, mint a saját szüleire. Ilyen finom utalásokkal próbálják a képek értelmezni a szöveget, de soha nem próbálnak dominálni, mégis emlékezetesek. Az azért jelent valamit, hogy egy ilyen intenzív és izgalmas szöveg mellett is képesek észrevetetni magukat. Quentin Blake elég érdekeseket ír a képek születéséről. Amúgy 2018-ban, a Matilda 30. születésnapján készített egy egész sorozatot, amiben azt próbálja elképzelni, mire vitte Matilda felnőttként.

Matilda felnőtt (Quentin Blake rajza)

A Matilda nem mentes az ideológiától, ami egy kicsit szokatlan. Ha olyan gondolatokat hallunk, hogy a tudás és műveltség elvezet a szabadsághoz, a szellemi kötelék pedig olykor szorosabb lehet a biológiainál, előbb gondolunk mondjuk Németh Lászlóra, mint Roald Dahlra. De a fajsúlyos ideológiai tartalom ellenére a Matilda megmarad elsöprő erejű mesének, ha nem akarunk, nem kell foglalkoznunk azzal, hogy egyúttal írói hitvallás is.

Úgy tűnik, hogy a Matildának lett új kiadása, így most nehézség nélkül beszerezhető. Sőt – ha valakinek nem fontos, hogy olvasható legyen –  megvehető poket változatban is. Viszont a legstílszerűbb talán az, ha elmegyünk a saját Moly néninkhez egy könyvtárba, és onnan kölcsönözzük ki. Esetleg Kiplinggel és Dickensszel együtt.

---

Roald Dahl: Matilda. Illusztrátor: Quentin Blake, magyar fordítás: Totth Benedek. Kolibri Kiadó, 2016, 2021. 300 oldal, kartonált.

Ez a könyv szerepel a Két Egér 100-as gyerekkönyvlistáján!

 

A bejegyzés megírásához használt könyvet a saját könyvespolcunkról vettük le.