A boldogság sok összetevős dolog, több mindennek egyszerre kell jelen lennie az ember életében ahhoz, hogy a boldogság megjelenjen – mondja Martin Seligman amerikai pszichológus, a többek között általa megalapozott pozitív pszichológia szerint az emberek akkor boldogok, ha megvan az életükben: az élvezet, ami lehet akár egy finom étel, vagy egy forró fürdő, az elmélyülés egy számukra kedves tevékenységben, vannak társas kapcsolataik, van valamilyen cél vagy küldetés az életükben és végül ott van a siker. Nincs kész recept, mindenkinek eltérő arányban vannak jelen ezek a dolgok az életében, mindenkinek más a célja, mást jelenti a sikert, más okoz örömöt.

Ezt írja le Davide Calì is A boldogságárus történetében. Nagyon tömör, rövid szövegről van szó. Nincs szépelgés, nincs sallang, nincs didaxis (ha a hátsó borítót nem számítjuk). A könyv célja ebben az esetben nem kifejezetten szórakoztatás, hanem sokkal inkább a gondolatébresztés. Megdolgoztatja az olvasót, nemcsak olyan módon, hogy elgondolkozik a történet jelentésén/üzenetén, vagy hogy neki mit is jelent a boldogság, hanem úgy is, hogy ezt meg kell beszélnie azzal a gyerekkel, akinek felolvassa a szöveget. Enélkül ugyanis lezáratlan maradna a történet, a ki nem mondott lényeget magunknak kell megfogalmazni. 

A szöveg sok helyen érthetetlen az illusztrátor, Marco Somà képei nélkül. A finom pasztellszínek és a részletgazdag ábrázolás miatt kellemesen el lehet veszni az illusztrációkban. Minden madárnak látjuk a „fészkét”, a lakhelyek ki vannak dolgozva, de az már ránk van bízva, hogy hogyan képzeljük el ezek elhelyezkedését egymáshoz képest. Egy kis utcarészleten kívül, egyedül Galamb úr aktuális helyzete ad segítséget a továbbgondoláshoz. Olyan szempontból is szembe megy a megszokásainkkal ez a kötet, hogy ha figyelmen kívül hagyjuk a szöveg nélküli hátsó előzéket, akkor nem is érthetjük meg, hogy mire fut ki a történetet, és kialakulhat egy fura hiányérzet vagy értetlenség bennünk, az a fajta rossz érzés, amit egy lezáratlan mese kelt.

Galamb úr tevékenysége számomra először megkérdőjelezhető volt, mert úgy értelmeztem, hogy valamilyen módon becsapja vásárlóit, akik naivan azt hiszik, hogy készen kapják a boldogságot. Többször kellett ahhoz végigmennem a szövegen, hogy felmerüljön bennem az, hogy a vásárlók pontosan tudják, hogy mit vesznek, ismerik Galamb úr termékeit: „Fürj asszony nagy dobozzal vesz, mert meghívta a barátait vacsorára. […] Cinege asszony hatos csomagot kér, hogy bőven jusson a fiókáinak. […] Az idős Vörösbegy asszonynak a kevéske pénzéből egy aprócska dobozra telik csak, az unokáinak szánja. Sosem tudja, mivel ajándékozza meg őket, mert mindenük megvan szegénykéknek.” Elkezdtem észrevenni azokat a szöveghelyeket, amikben egyértelműen ott van, hogy Galamb úr nem először jár ott, hiszen már megismerik autójának csengőjét (akár egy Family Frost-os autó dallamát), illetve tudja kinél nem járt még ez alkalommal. Ahogy végigkísérjük a boldogságárust a körútján úgy találkozunk a boldogság különböző elemeivel, amik Martin Seligman szerint elengedhetetlenek az örömérzethez: a fürjeknél a szociális kapcsolatok fontossága és az élvezet jelenik meg, a seregélynél az elmélyülés és a siker (épp egy utcai plakátot fest), a galamb pedig maga képviseli a küldetést. Az egerek meg… ez nem egyértelmű, talán arra figyelmeztetnek, hogy a boldogságban van valamiféle esetlegesség is, amit nem lehet leírni öt bármilyen jól kiválasztott fogalommal sem.

A lényeg talán „csak” annyi, hogy a boldogság nem megvehető tárgy, az érzést nem külső dolgok befolyásolják, a boldogság képesség. A pozitív végkifejlet pedig az, hogy a képesség fejleszthető, egy kis szerencse sosem árt, de lehetőségünk van tenni saját boldogságunkért.

Davide Calì: A boldogságárus. Illusztrátor: Marco Somà. Magyar fordítás: Todero Anna. Scolar, 2021. 32 oldal, kemény borító.

Ennek a könyvnek 2 egeret adtunk. Ne szalassza el!

A kritikához használt könyvet a saját könyvespolcunkról vettük le.