Tisztelt Judit! Nemrég megismertem életem párját, akinek az előző kapcsolatából van 2 gyermeke, két fiú 7 és 10 évesek. Nehezen viselték a két szülő elválását, a külön családi életet. Azt tudnia kell, hogy nem az apa végett lett a válás. Nagyon ragaszkodnak az édesapjukhoz, minél több időt szeretnének vele tölteni, csak sajnos nem mindig lehetséges. Ebből is kezdtek lenni a problémák, igyekeznek az apjukra lelki zsarolást gyakorolni. Mivel ő nagyon szereti őket és bármit megtenne értük, nem igazán ellenkezik velük. De sajnos nagyon fáj neki, hogy sokszor nem becsülik-tisztelik érte. Igyekszem a magam módján segiteni, de sajnos azt veszem észre, hogy a mostani generációs gyerekek többsége ugyan ilyen. Nem tudják értékelni a szülők igyekezetét és ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy ők szerették volna, akkor mindjárt baj van. Próbáltam a gyerekekkel beszélgetni, de nehezen kezelhetőek. Ebben kérném a segítségét, hogyan tudnék segíteni neki, akár olvasmányok formájában is. Segitségét előre is köszönöm.
Szakértőnk válasza:
Kedves Asszonyom!
Szülőként gyakran gondolkodunk úgy, hogy azzal mutatjuk ki leginkább a szeretetünket, ha megpróbálunk mindent megadni a gyermekünknek, ahogy írja: bármit megtennénk értük. Ezért sok mindent megengedünk, elviselünk, erőnkön felül teljesítjük kívánságait. És ezzel éppen azt érjük el, amit szeretnénk elkerülni, hogy nem lesz értéke a cselekedeteinknek, az erőfeszítéseinknek, az első szóra megvett játéknak. Ha egy szülő kijelöli a saját határait a gyermekével való kapcsolatában, és világosan meghatározza: ennyit tudok tenni érted, mert ez fér bele a lehetőségeimbe, az időmbe, pénzembe, stb., – de az adott keretek között valóban mindenben segít, a gyermek meg fogja tanulni, hogy milyen határig mehet el, hogy mennyit kérhet, és így elkezd viszonyulni a lehetőségeihez. Megtanulja tiszteletben tartani a szülei által kijelölt határokat. Ez az ő érdekét is szolgálja, s ettől nem fog kevésbé szeretni minket. Igazából a gyerekek igénylik is a megfelelő korlátok felállítását. Ha nagyon megengedő, következetlen a nevelési stílus, ha nincsenek szilárd, egyértelmű szabályok, amikhez tartsák magukat, viselkedésükkel provokálni fogják, hogy a szülő mutassa meg az erejét, és tudjon „nem”-et mondani. Erre szoktuk mondani: „feszegeti a határokat”, és hogy ennek hol a vége, azt mi szabjuk meg. Fiú gyerekeknél különösen fontos, hogy az apa hol jelöli ki a határokat. Ők az apai mintán keresztül tanulnak meg élni a körülöttük lévő világ szabályai között. Ha az apa nem tud elég határozott és erős lenni a határok kijelölésében, sajnos, ez a gyerekeknél viselkedési problémákat eredményezhet. Szertelenek, követelőzőek, parancsolóak lesznek, önmagukat sem tudják korlátozni, hiperaktivitás tünetei, figyelmi zavarok jelentkezhetnek náluk, és következményként a tanulásban is problémák merülhetnek fel. Ebben a korban a fiúknak szükségük van az édesapjukkal eltöltött időre, a jelenlétére, de az általa kialakított keretekre is.
Az lenne jó, ha az édesapa tisztázná a fiúkkal a saját elvárásait, és közösen találnák meg a megoldást. Hogyan tarthatóak be ezek az elvárások, illetve milyen következményei lesznek, ha mégsem tartják be a megbeszélteket. Már elég nagyok a fiúk egy ilyen beszélgetéshez. Nem gondolom, hogy tilalomfák sokaságára lenne szükség, de azt a néhány együtt megbeszélt szabályt igyekezzenek következetesen betartatni. Ugyanakkor az édesapának a saját érdekében fontos, hogy önmaga igényeit érvényre juttassa, hiszen akkor szabadul meg attól a rossz érzésétől, hogy a fiúk nem becsülik-tisztelik azért, amit tesz értük. Ezért is jó lenne, ha azokban a helyzetekben, amikor úgy érzi, hogy a gyerekek túl sokat követelnek vagy tiszteletlenek vele, pontosan elmondaná a gyerekeknek, hogy mi bántja: pl. „ nekem rosszul esik, hogy … „, Így a konkrét eset kapcsán felmerülő rossz érzéseket lehet tisztázni, mert általánosságban nem fogják pontosan érteni a gyerekek, mi az, hogy „nem tiszteltek”.
A fiúgyerekek nevelésével kapcsolatban egy konkrét könyvet tudok ajánlani: Steve Biddulph: Hogyan neveljük a fiúkat?, általában pedig szívesen ajánlom Thomas Gordon: P.E.T. - a szülői eredményesség kézikönyvét.
Üdvözlettel:
Kereki Judit
