Fiam 2,5 éves és az "Aludj jól gyermekem!" című könyvet áttanulmányozva, úgy tűnik, nem tanítottam meg egyedül elaludni, sok balkövést követtem el kiskorában: Éjjel akárhányszor csak fölkelt, megszoptattam, így aludt vissza, este is szoptatás közben aludt el (később cumisüvegből tej). Mikor a nagytesó ovis lett, és csak rá tudtam figyelni, megpróbálkoztam, hogy egyedül aludjon el, de alvás közben az arcán egy sebet úgy elvakart (ezzel altatta el magát, habár cumizik is,) hogy azt hittem, soha nem fog begyógyulni. Mindent megpróbáltunk, kezén az összes ujjat beragasztottuk, kesztyű, fenyegetés, szép szó, stb. ez tartott egy háromnegyed évig, majd meguntam és újra odafeküdtem mellé a kiságyhoz és engedtem, hogy az én fülemet piszkálja, amíg elaludt. Így viszont begyógyult a sebe, már alig látszik. Éjjel, ha fölkel, kap cumisüvegből tejet és visszaalszik (a könyv szerint ez is felesleges). Most viszont jön a 3. baba, és nem leszek rá képes, hogy egy háromnegyed órát a földön feküdjek mellette. Meg szeretném tanítani neki, hogy kell egyedül elaludni, de félek, hogy újra elkezdi kaparni az arcát - vannak erre utaló jelek. Szeretnénk neki új ágyat, emeleteset a tesójával, ez jó alkalom lenne arra, hogy az új alvási szokást felvegye, de ezzel a seb-piszkálással lefegyverez. Mit tegyek? Lehet, hogy pszichológushoz kellene fordulnunk?
Szakértőnk válasza:
Kedves Kérdező!
Először is, ne a könyveknek, hanem a saját anyai megérzéseinek higgyen! Ha ön úgy érezte, fel kell gyermekéhez kelnie, akkor igenis jól tette. Amikor egy édesanya tud válaszolni kisbabája igényeire, azzal megteremti a biztonságos kötődést számára, ami a gyermek későbbi kapcsolatait, kötődéseit is nagy mértékben meghatározza!
Ebben az életkorban a lefekvés a legtöbb gyermeknél szorongást vált ki, úgynevezett szeparációs helyzet. Egyedül marad, ráadásul sötétben és ez az, amit szeretne elkerülni. Mindez a fejlődés velejárója. Az arcának kaparása egyfajta autoagresszió (önmaga ellen irányuló agresszió), melyet sok esetben kiválthat szorongás. Ilyenkor az esti mese, a szülő jelenléte, simogatása sokat segíthet, a szeparációs szorongás elmúlhat, sőt az alvás idővel örömteli eseménnyé is válhat. Mindezt az édesapa is megteheti, segítheti gyermekét az elalvásban.
Az anyát ugyanakkor egy puha rongydarab (az anya egyik pólója), vagy egy szőrös állatka is „helyettesítheti”, melyet kezében tartva kevésbé érzi magát elhagyatottnak. Ez persze nem lecserélhető, hiszen sok gyermek anélkül később képtelen elaludni.
Persze az alvási probléma hátterében más okok is megjelenhetnek, ezért én is javaslom, keressen meg egy gyermekpszichológust (a válaszlevélben a lakóhelynek megfelelő intézmény címét megküldtem).
Minden jót!
Peer Krisztina
