Szakértőnk válasza:
Kedves Asszonyom!
Természetes, hogy anyaként arra törekszik, hogy egyformán nevelje a gyermekeit, egyformán szeresse őket, s valószínűleg egyformán megadjon nekik mindent. Mert jót akar nekik. Pedig a gyerekek nem egyformák, hiába születnek ugyanabba a családba, hiába érik őket ugyanazok a hatások. Más-más személyiségek, különböző karakterjegyekkel, s ezért különböző nevelési megoldásokat igényelnek. Az egyik szereti, ha simogatják, a másik kerüli az érintést, az egyik hirtelen dühbe gurul, a másik türelmes, az egyiknek mindig új tevékenységekre van szüksége, a másik egy cérnaszállal is eljátszik. Különböző egyéniségek, s ha eléggé tiszteljük a személyiségük másságát, megpróbáljuk követni őket, az igényeiket, az érdeklődésüket, a viselkedésük változásait, rájövünk, hogy mindegyiküknél más módon, más módszerrel tudjuk elérni ugyanazt, mint a testvérüknél. Elengedhetetlen, hogy figyelembe vegyük a testvérek különbözőségét, s nevelési módszereinket eltérő személyiségükhöz, igényeikhez igazítsuk.
Ha nagyon törekszünk az egyformaságra, a gyermekeink is méricskélni fognak, összehasonlítják magukat a másikkal, ugyanannyit kapott-e, ugyanúgy viselkednek-e vele a szülők, stb., s még az is előfordul, hogy meg is torolják testvérükön a vélt sérelmet. Gyakran előfordul, hogy az agresszivitás a szülők figyelmének felkeltésére irányul. Ha kicsit jobban figyelünk, hogy a testvéreket ne hasonlítgassuk egymáshoz („lám, a testvéred milyen szépen viselkedik”), máris eggyel kevesebb okot adtunk a „testvérbántalmazásra”. Való igaz, ilyenkor a büntetés nem célravezető, a szülők ellen felgyűlt harag megint csak a testvéren fog lecsapódni. Kisfia biztosan nagyon értékelné, ha külön időt szánnának rá. Ilyen idős fiúknál érzelmi szempontból az apa válik jelentősebbé, az együtt eltöltött, csak neki szentelt idő, beszélgetés, valamilyen közös tevékenység sokat segítene érzelmi megerősítésében, impulzivitása csökkenésében.
A tíz év körüli fiúkra azonban általában is jellemző lehet egyfajta labilisabb viselkedés, amibe beletartozhat a visszahúzódás, álmodozás, a sértődékenység, az unatkozás és a „rosszalkodás” egyaránt. (Ez vezet át aztán a prepubertás korszakába, ami aztán új feladatok elé állítja a szülőket.) Ilyenkor komolyan bele tudják vetni magukat egy-egy tevékenységbe, pl. barkácsolás vagy egy általuk kedvelt sport, amely segít feszültségeik levezetésében.
Ön olyan szép tulajdonságokkal jellemezte a fiát („lehet rá számítani”, „kenyérre lehet kenni, szófogadó, segítőkész”), hogy biztos vagyok benne, az a bizalom, amit a fia felé mutat, s ezeknek a pozitív tulajdonságoknak a dicsérése, további bátorítása az Ön elfogadását, figyelmét és szeretetét fogja közvetíteni a fia felé, amit kiszámíthatóbb viselkedéssel fog meghálálni.
Üdvözlettel:
Kereki Judit