Tisztelt Magdolna! Tanácsot szeretnék kérni Öntöl , a 28 hónapos kisfiammal kapcsolatban. Lassan 2 hónapja, hogy az apukájától külön költöztünk az én szüleimhez. Még nem váltunk el, de már külön élünk. Szeretném kérni a tanácsát, hogy hogyan kezeljem ezt a helyzetet. Az apukájával mindenben együttműködünk, és mindent megbeszélünk, ami a kisfiammal kapcsolatos. Próbáljuk úgy intézni a dolgokat, hogy ő ebből ne sokat vegyen észre, azt tudom, hogy ettől függetlenül érzi Áron, hogy valami történt, de elmagyarázni még nem tudom neki, ahhoz kicsi még. Azt elmondtam, hogy most itt fogunk lakni a mamáéknál anyával, és hogy apa dolgozik, de majd jön érte autóval és elviszi magához egy kicsit. Szeret is menni apával, alig várja már, hogy jöjjön és mehessen. Ezzel semmi gond nincs.A “problémám” az lenne , hogy én még úgy gondoltam, hogy mivel megtehetem, nem szeretném böcsibe beadni, hanem itthon lennék még vel e 1 évet, amíg oviba megy. De azt vettem észre, hogy én már kevés vagyok neki, és semivel nem tudom lekötni, hiába ülök le vele játszani, pár perc múlva vag y megunja és elmegy, vagy elkezdi dobálni a játékokat. Ha rászólok, hogy nem szabad, annál jobban csinálja,direkt nézi, hogy figyelem-e,már próbáltam, hogy nem figyelek rá, amikor ezt csinálja, de az sem segített, akkor addig csinálja, amíg valami baj nem lesz, vagy megüti magát. Ha nem engedek neki valamit, akkor meg elkezdi ütni saját magát, és ha meg nagyon megüti , akkor sír és jön, hogy vegyem fel. De előtte hiába szólok neki, hogy ne csinálja, mert fájni fog, nem hallgat rám. A játékkal se tudom semmivel lekötni , úgy veszem észre, hogy állandóan menne, pörögne, intézkedne, csak ne legyünk egyhelybe. Eljárunk most a játszótérre, ez egy kicsit leköti, de ha megjön a rossz idő, nem tudom, hogy majd mit csináljak vele. Ahol eddig laktunk a férjemmel, ott nagyon sok jó program volt a művelödési házban: babaklub, zenebölcsi, ringató, gyerektorna. Így ott mindennap volt valami elfoglaltságunk, és ezt szokta meg , ez így jó is volt. De itt, ahol most lakunk, semmi ilyen program nincsen sajnos. Gondoltam, hogy beadom a bölcsibe, csak nem tudom, hogy ezzel nem okozok- e neki még több lelki sérülést, mert se a mamával, se a papával egyedül nincs el. Ha ők is itthon vannak és vele játszanak, és én kikerülök a látóhatárából, rögtön keres, és jön utánam. Ha nem vagyok vele, hiányol ha meg ott vagyok, ”nem kellek” neki.Nem tudom, mitévő legyek. Kérem segítsen, ha tud valamiben, szivesen fogadom válaszát és tanácsait!
Szakértőnk válasza:
Kedves Édesanya!
Nagyon sok változás történt Önökkel rövid időn belül.Elköltöztek eddigi otthonukból, más lett a környezetük, a család összetétele is megváltozott.Valószínüleg az elköltözést megelőzően is voltak már otthon feszültségek,nehéz beszélgetések,helyzetek, amelyek a családtagok hangulatát is meghatározták egy ideje.Természetes, hogy Ön sem tud(ott) ebben a fájdalmas döntéseket meghozó időszakban olyan nyugodtan, derűsen, kiegyensúlyozottan foglalkozni Áronnal, mintha minden rendben lenne.Természetes, hogy ezek a változások Áron viselkedésében is tükröződnek.Nem Önt unja, amikor dobálja a játékokat, vagy amikor magát sérti, bántja. Sok a feszültség és bizonytalanság benne.Eltűnt apukája-ezért nem bírja ki, amikor szem elől veszti anyukáját-nehogy ő is egyszer csak eltűnjön.Semmiképpen sem lenne jó, ha most még egy újabb változással terhelnék a kisfiút, ami megint az elszakadásról szól.Sok szeretetre, megértésre van szüksége ahhoz, hogy megnyugodjon, és minél több biztos pontra, állandóságra.Jó, ha az apukájával találkozik.Fontos, hogy ezek a találkozások meghatározott időben legyenek, előre tudja mi fog történni. Az új lakásban is legyen helye, ahol az ő dolgai vannak.
Jó, hogy a férjével jól együtt tudnak működni,ez meg fogja könnyíteni Áronnak is az alkalmazkodást,és hogy visszanyerje biztonságérzetét.
Azzal is sokat segíthet kisfiának, ha saját maga lelki nyugalmának megteremtésének lehetőségeit is megpróbálja megtalálni.Ehhez kívánok sok erőt, türelmet.
Horváth Magdolna
