Segítség! 4 fiamat igyekszem nevelni, 20 és 6 év közöttiek. A 3. legény a páromé, 11 éves, tulajdonképpen mostohafiam. Lassan 4 éve nevelem, 7 éves volt amikor meghalt a mamája. Rákban. Nehezen dolgozta fel. Egy évet járattuk pszihodrámára, eléggé segített neki. Az ottani tanárnője, aki a barátnőm, szerint rengeteget fejlődött, a végére már pozitív szerepeket is talált ki és vállalt be. Sajna a barátnőm szülési szabadságra ment, azóta nincs foglalkozás. A gyerek jóeszű, de borzalmasan lassú. (Az apja is ilyen.) Most 5-kes. Eddig délutáni foglalkozáson volt, de ez 5-ben már nincs. A nagypapa vette ki minden délután, s mivel a suliba nem tudta befejezni a leckéit, a nagyszülőknél estig folyt tovább a tanulás. Este aztán hazakerült ő is meg az öccse is. Ez 1-4 osztályban volt így. Véleményen szerint nem volt túl pozitiv, de ha a párom ebbe nem szólt bele, akkor nekem sem lehetett. Mivel a párom szülei nyugdíjas pedagógusok, gondoltam lehet, hogy jobban tudják, mennyi tanulást bír egy ekkora gyerek. Ebben a tanévben úgy döntöttünk, itt az ideje hogy önállóan, otthon tanuljon. A tény az, hogy a gyereknek az a véleménye, hogy mindegy, hogy mikor fog neki tanulni, akkor is csak este fejezi be. És ez sajna így is van. Egyedül nem fog neki, azt mondja, nem tudja, nem érti. Valakinek mellette kell ülnie, különben nem csinál semmit. Mivel mi 6-7 óra előtt nem érünk haza, ennél hamarabb nem fog neki tanulni. Megpróbáltunk valakit fogadni melléje, akivel tanul, de nem volt egy jó dobás, nem vált be, most keresünk mást, addig mi tanulunk vele. A párom többet, én kevesebbet. Én inkább a matekkal foglalkozom vele, már amikor lehet. Néha egyszerűen nem hajlandó kooperálni, pedig tudom, hogy meg tudná oldani a feladatokat. Namost ilyenkor én ideges leszek, ez látszik is rajtam, olyankor a legény nem akar velem dolgozni (valahol meg tudom érteni, de attól nem leszek nyugodtabb). Ami nekem különös, főleg két jóeszű és dolgos gyerek után, hogy nem érdekli, hogy a munkáját csinálja meg, valahol nincs felelősségérzete. A másik dolog, hogy nagyon nehezen koncentrál. 15 perc munka után automatikusan jön 10 perc, amikor hülyéskedik, vagy másvalami érdekli, feltesz 5 kérdést teljesen más témáról. Legutóbb annyira kihozott a sodromból, hogy megkértem a páromat, vegye át, egyszerűen képtelen voltam vele együttdolgozni. Amúgy elég jól megvagyok vele, komolyan kommunikálunk, megbeszéljük a sulit, a lányokat, filmeket, könyveket. De amikor tanulni kell, akkor kezdődnek a problémák. Most nem arról beszélek, hogy fél órát készülődik, eszem, iszom, vécézek, stb. hanem amikor odaül, már az első lépésnél, ahol nem tudja, megtorpan, nem csinál többet semmit, amíg valaki meg nem mondja neki, hogy mit, de közben dumál, hetet-havat összehord (95%-ban abszolut hülyeségeket), igazából nem érdekli, hogy a munkája meg legyen csinálva. A gondom az, hogy nem mindig tudom, hogyan viszonyuljak hozzá, pont emiatt a "nem érdekel, majd lesz valahogy" mentalitás miatt. Vagy túl sokat várok el egy 11 éves gyerektől? Köszönettel.

Szakértőnk válasza:

Kedves Kérdezőnk!

Tiszteletre méltó dolog, hogy magukhoz vették a "legényt", aki egy nagy tragédia következtében került Önökhöz. Nem tudom, csak sejtem, hogy ő addig egyetlen gyerekként növekedett édesanyja mellett,azt sem tudom, milyen szoros volt korábban édesapjával való kapcsolata. Sajnos ebben a tragikus helyzetben senkinek sem volt lehetősége felkészülni a változásra. A fiú a feldolgozatlan, friss gyászával érkezett, ahol rögtön alkalmazkodnia kellett az új családjához, osztoznia kellett másokkal az eddig egyedüliként kapott szereteten, figyelmen. Önöknek sem volt könnyű! Az új családtag befogadásával át kellett formálniuk az eddig kialakított életformájukat, eddig nem tapasztalt nehézségek akár házastársi feszültségeket, és testvérféltékenységet is gerjeszthettek. Nagyon jó ötlet volt a pszichodráma,biztosan elkezdődött a fiú veszteségének feldolgozása. Fontos lenne folytatni,akár más vezetővel is.

Mindenképpen szerencsés lenne, ha nem a tanulás ürügyén harcolná ki magának a plusz figyelmet a gyermek. A levélben leírtak alapján látható, hogy jókat, és sokféle dologról tudnak beszélgetni egymással, ami csodálatos dolog. Jelzi, hogy kialakult a bizalom Önök között, ő megnyílik, nem zárkózik be. Ezt az értékes kapcsolatot a vég nélküli tanulás csak tönkreteszi, amúgy meg megutálja a tanulást magát is. Este 7 óra után hozzákezdeni a leckéhez, vagy napközi után még tanulni teljesen felesleges, eredménytelen. A szülői kapcsolat nem alkalmas arra, hogy rendszeresen,naponta a korrepetítor szerepét töltsék be. Főleg nem szerencsés helyette dolgozni, gondolkodni! Önállósága, felelőssége saját dolgai iránt így nem tud kialakulni,úgy érzi szüleinek fontosabb ezek elvégzése. Mitől erőltetné meg magát, ha így eléri,amit akar, mindkét szülő naponta vele foglalkozik, jó ürügy közös beszélgetésekre, külön figyelemre. Ha ezt az igényt elfogadják, lehetőséget teremtenek neki arra, hogy a kis extra figyelmet megkapja a tanulástól függetlenül is, emellett fokozatosan szoktatják az önállóságra, a fejlődés lehetőségét nyitják meg előtte. A levélből kiderül, hogy okos,eszes gyerek. Szabjanak záros határidőt a tanulásnak, addig kérdezhet Önöktől, ha valamit nem ért, de az idő lejárta után nem. Lehet, sőt biztos, hogy nem fog könnyen lemondani az eddig kiharcolt helyzetről, és biztos, hogy be fog csúszni pár rossz osztályzat is, de hosszabb távon csak így lehet az önállóságra szoktatni, egészséges kapcsolatot kialakítani.
Sok erőt, és kitartást kívánok Önöknek!
Horváth Magdolna