Középső gyermekem félelmeinek kezeléséhez szeretnék segítséget kérni. Ő 7 éves kislány, van egy 12 éves bátyja, és egy 4 hónapos kishúga. A problémák születése óta kísérik, csecsemőkorában minden idegentől nagyon félt, vigasztalhatatlanul sírt egész idő alatt, amíg valaki nálunk tartózkodott, különösen az erős színű, vagy hosszú dús hajú emberek esetében. Egyébként nyugodt, normál fejlődésű baba volt. 1-2 éves korában a félelem korlátozódott a nőkre és a kisbabákra, nem is értettük, hogyan tud így szelektálni. Egyik-másik nőismerősünktől kifejezetten rettegett. Ezután következtek a játékbabák, ill. a hajjal vagy élethű szemmel rendelkező játékok. Óvodai beszoktatása 1 évig tartott, nagyon "antiszociális" volt, szerencsénkre egy igen jó pedagógushoz került, így nagyon sokat fejlődött az óvodai évek alatt, barátokat is szerzett, óvónénijét mai napig emlegeti. Közben apukájával elváltunk - ekkor ő 4 éves volt. 6 évesen iskolás lett, és szerencsére könnyebben vette ezt a fordulatot, mint vártam, pedig ráadásul újra férjhez mentem. Ami megmaradt a régi beidegződésből, az a csoportos játékokban való részvétel nehézségei, sokszor azért félre vonul, testnevelés órán időnként makacsul kivonja magát a csoportos foglalkozásból, és máig fél a fent említett játékoktól, illetve az, hogy teljesen elutasítja a nőies dolgokat, szoknyát, rózsaszínt, ilyesmi. Tanulmányaival nincs gond,jó képességei vannak, csak jó és jeles értékeléseket kapott év végén. Ami újabb gondokat vet fel, hogy még mindig nem mer egyedül maradni egy légtérben, olyannyira, hogy a kertbe nem mer kimenni az imádott kiskutyáihoz, vagy a kerti játékokhoz, csak ha én is vele megyek, az emeletre vagy a földszintre szintén nem megy egyedül, nem mer a fürdőszobában maradni sem, ha mégis ki kell szaladnom valamiért, inkább kiugrik a kádból, vagy félpercenként kikiabál, hogy ott vagyok-e még hallótávolságban. Tulajdonképpen egész nap a sarkamban van vagy a bátyja szobájában, igazából nem én vagyok a kulcskérdés, csak legyen valaki a családtagok közül. Szerencsére 4 hónapos kishúgát imádja, sokat próbál segíteni az ellátásában, tehát ez már nincs a félelmei között. Úgy érzem, szépen lassan sikerül minden félelmét kezelni, csak túl lassan, és nem vagyok benne biztos, hogy nem jönnek újabbak, ahogy nő, és más dolgok kerülnek előtérbe. Nagyon sajnálom, hogy így lekorlátozza önmagát, mivel nyilván nem tudunk vele egész nap játszani, és nagyon sok élménytől fosztja meg saját magát. Sokszor próbáltam vele beszélgetni, igyekszem játékosan oldani a félelmeket, de túl lassan sikerül. Igazából azt nem tudom eldönteni, hogy pszichológushoz vigyem-e, jó e beleásni a dolgokba, hiszen, ha lassan is, de oldódik, vagy fogadjam el, hogy ilyen. Bátyjával egyébként semmi gond nincs, kellőképpen önálló, és kimagasló tanulmányi eredményeket ér el. Tehát, az a kérdésem, hogy a leírtak csak jellem kérdései, vagy kórosnak tekinthetőek, segítséget igényelnek? Köszönöm!

Szakértőnk válasza:

Kedves Asszonyom!

7 éves kislánya születésétől kezdve valamitől fél, váltogatva a félelem tárgyát. Ez valószínűsítheti azt, hogy igazából nem tudja mitől fél, a szorongásnak nincs  tárgya, de elviselhetőbb, ha valamihez köti. Irreális félelmek leggyakrabban a szorongásokból keletkeznek. A legnagyobb feszültséget azok a lelki jelenségek okozzák, amelyek nem átláthatóak és megérthetőek, ennek megfelelően tárgyatlan szorongások. Védekezésképpen alakulnak ki a különböző feszültségcsökkentő mechanizmusok: az egyik a racionalizálás, amikor az ember meghatározhatatlan szorongását valamilyen tárgyhoz kapcsolja. Ezáltal a feszültségszint csökken, így elviselhetőbb. Ezért nem érdemes beláttatni az éppen aktuális dolog iránti félelem irrealitását, mert ez vagy ellenállást vált ki a gyerekből, vagy szorongása csökkentése érdekében újabb irreális félelmi tárgyat keres magának. A megoldás: az eredeti szorongás okainak feltárása és terápiás megszüntetése.

Emellett  családi életükben is sok olyan változás történt - válás, újraházasodás -, ami alapjában rengetheti meg egy kisgyerek biztonságérzetét, még akkor is, ha mindez a lehetőségekhez képest kulturáltan zajlott le. Bár a válással egy időben ő már 4 éves volt, de valószínűsíthető, hogy ennek érzelmi, indulati előzményei voltak, amit a kicsik nagyon érzékenyen lereagálnak. Lehet, hogy ő alkatilag érzékenyebb, mint testvérei, de ennek a tünetnek lehet még egyéb funkciója is. Tudattalanul elérheti kislánya, hogy mindig közelében legyen valaki, ne kelljen tartania attól, hogy elhagyják, egy kis extra figyelmet, egyéni törődési többletet kapjon, így fokozza biztonságérzetét.  Ennek a tudattalan törekvésnek a megértése is sokat segíthet a probléma megoldásában.

A szorongás kezelhető, ha nem történik komolyabb változás, érdemes gyermekpszichológust felkeresni.

Üdvözlettel: Horváth Magdolna