Kérdések

Tisztelt Szakértő! Budapesten a XIII. kerületben élünk. Iker lányaink most végzik a nyolcadik osztályt. Nagyon szorgalmasak, mindenre nyitott érdeklődő lányok. De azért a matematika és a számoláson alapuló tárgyakkal problémáik vannak. Jártunk nevelési és egyéb tanácsadókban, remélve, hogy ott rendelkeznek olyan iskolák címével, ahol a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekeket is szívesen látják. De csalódnunk kellett. Még a Fővárosi szakértői bizottságnál is jártunk. Ott azt a választ kaptuk, hogy nekik csak azoknak az iskoláknak a címe van meg, ahová az ún. speciális igényű (a normális IQ szint alatti) gyermekeket irányítják. Tehát ott sem kaptunk segítséget. Már nagyon elkeseredettek vagyunk, hiszen szorít az idő, és nem szeretnénk olyan iskolába „kényszeríteni” őket, amit nem szívesen végeznek, s ahol őket sem látják szívesen a problémájuk miatt. Reménykedem, hogy talán Ön tud segíteni jó tanáccsal, ötlettel, hogy hová fordulhatnánk még. Tisztelettel M. A.


Szakértőnk válasza:

Kedves Asszonyom!

A megfelelő iskola megtalálása az egyik legnagyobb feladat gyereknek és szülőnek egyaránt. Különösen igaz ez a tanulási nehézségekkel küzdők esetében. Egy ilyen rövid levélből nagyon nehéz érzékelni azt, hogy mennyire súlyos problémáról van szó az Ön gyermekei esetében. Mivel beszámolt arról, hogy szakértői bizottság vizsgálta a lányokat, feltételezem, hogy nem találtak olyan tanulási zavart, ami indokolná a speciális ellátást. Ezért abból indulok ki, hogy problémájuk ellenére is képesek teljesíteni a tantervi minimumkövetelményeket, mind matematikából, mind pedig – ahogyan Ön fogalmazott – a számoláson alapuló tantárgyak esetében.

Szeretném egy kicsit megnyugtatni: nagyon kevés olyan gyerek van, aki minden tárgyból egyformán könnyedén veszi az akadályokat. A matematika abból a szempontból speciális, hogy erre a helyzetre azonnal fény derül, az összefüggések meglátását a legnagyobb szorgalom sem pótolhatja. De higgye el, a diákok nagyon sokat tudnak fejlődni még 14-18 éves korban is. Matematikából tanárként találkoztam már olyan diákkal, akinek mindig a következő évben „esett le” az előző évi tananyag. Neki egyszerűen több időre volt szüksége, hogy az ismeretek leülepedjenek és használni tudja azokat. 

Azt írja, hogy lányai szorgalmas, érdeklődő tanulók, arra a tantárgyra, területre kellene talán koncentrálni, amiben jók. Egy nyelvi előkészítő évfolyam például, ha szívesen tanulnak nyelvet, alkalmas lehet, ugyanis ott a nulladik évben matematikából heti pár órában olyan tananyagot vesznek át, ami részben ismétli, részben érdekességekkel kiegészíti az általános iskolai ismereteiket. Ilyen programot több gimnáziumban és szakközépiskolában is szerveznek.

Jó döntést csak elegendő információ birtokában lehet hozni, és minden döntés személyes ügy, talán ezért sem talál olyan helyet, ahol megmondanák, hogy mely iskolák jöhetnek szóba az Önök esetében. Mivel beszámolt arról, hogy jártak tanácsadókban, feltételezem, hogy ezek között volt a pályaválasztási tanácsadás is, így azt már nem javasolhatom. Helyette ajánlanám azonban, hogy böngéssze a középiskolák honlapjait az interneten, a legtöbb iskola elérhetővé teszi alapdokumentumait ilyen módon.

A pedagógiai programok eligazíthatják az érdeklődőket az iskolai hangsúlyokat illetően. Ha például külön fejezet foglalkozik a tanulási kudarcnak kitett diákok felzárkóztatásával, akkor érdemes lehet elmenni az adott intézmény nyílt napjára (a személyes benyomások fontosak, mindenképpen javaslom, hogy több iskolába menjenek el a lányokkal együtt), ahol rá kell kérdezni a konkrét tevékenységekre, pontosan mit és hogyan tesznek, milyen eredményeik vannak, stb. Nagyon hasznos lehet az is, ha olyan szülőtársakkal kerül kapcsolatba, akik hasonló problémákkal küzdöttek, tapasztalataik segíthetik a döntést.

Bízom abban, hogy megtalálják azt a helyet, ahol gyermekei sikeres iskolai karriert futhatnak be!

Sinka Edit