Kedves Szakértő! Egy kétségbeesett nevelőanyuka kéri a segítségüket (a 11 éves lányt a sajátomnak tekintem). Az apukája élettársa vagyok. 6 éve nevelem. A gondom az, hogy nagyon nehezen vehető rá a tanulásra. Már 6-os és nem akar tanulni. Képességei megvannak hozzá, hogy jó tanuló legyen, de a vita mindig azon megy, hogy este van, és még mindig nem tudja a leckéjét. Mivel szerencsére nagy az önbizalma, ő úgy gondolja, hogy mindent nagyon jól tud, de ha el kell mondania vagy felelnie az iskolában, nem tudja. Már 2 hete segítek neki a tanulásban, mint az elsősnek, elmondom a leckéjét, hogy próbálja utánam mondani, de ez sem segít. Nagyon lehangolt, rosszkedvű, ha tanulnia kell. Mit tegyek? Szeretném, ha vidám, jókedvű lenne. De nem tudom, hogy hogyan. Otthon segítenie nem nagyon kell, mert babát várok, otthon vagyok. Nagyon szeret tévézni, netezni. Mivel flegmatikus típusú, mindent lepöcköl a válláról, ha pl. nem engedném TV-zni. Neki mindegy. Szótlanul elintézi a dolgokat. Nem tudok mit tenni vele. 2 hónapig a nagymamájánál volt, mivel én beteg voltam, az apuka meg munkába járt, ott vidámabbnak tűnt. De abból a 2 hónapból csak 3 hetet járt iskolába (más faluban volt az iskola), mert bárányhimlője volt. Ott sem tanult, mert mikor visszajött, rengeteg leckéje felhalmozódott. A karácsonyi szünetben nem tanult, majdnem semmit, csak nagy mérgelődésre. Kérem a segítségüket, hogy egy vidám lányt tudjak nevelni, ne egy lehangoltat, szomorút.
Szakértőnk válasza:
Kedves Asszonyom!
Sem az Ön, sem nevelt lánya helyzete nem egyszerű, sok-sok tényező befolyásolja a kialakult helyzetet. A tanulás a gyerekek „fegyverévé” válhat, a szülőkkel szembeni ellenállás kifejeződése lehet, így a 6. osztályban elkezdett közös tanulást nem tartom jó ötletnek. Az tűnik ki, hogy Önnek sokkal fontosabb lánya tanulmányi eredménye, mint neki. Nem írta, hogy milyen eredménnyel teljesít az iskolában, mert ha körülbelül elfogadható szinten, akkor nem érdemes a tanulás miatt veszekedni. Ha sokat romlott az eredménye, akkor korrepetálásra kellene járatni, mert az Önök kapcsolata kerül veszélybe a tanulás miatti sok-sok feszültséggel. Ha úgy gondolja, hogy nem a képességei szerint teljesít a gyermek, akkor javaslom, hogy menjenek el és vizsgáltassák meg a kislányt, nincs-e valamilyen részképesség zavara, pl. diszlexia, diszgráfia, szövegértési probléma. Általában egy ilyen vizsgálat alkalmával az is kiderül, hogy a gyermek tanulmányi eredménye megfelel-e a tőle elvárható szintnek.
Ez azonban a dolog egyik fele. Mint írta, már 6 éve neveli a kislányt, de nem írt arról, mi a helyzet a vér szerinti anyával. Találkozik-e vele a lánya, milyen a kapcsolatuk? Ön kisbabát vár, ami még egy átlagos testvérhelyzetben is feszültséget okoz a nagyobb testvérben. Elképzelhetőnek tartom, hogy a lánya érzelmileg bizonytalannak érzi magát, fél attól, hogy megváltozik a helyzete a családban – ami így is lesz – csak Ő nem tudja ezt a változást elképzelni, ez szorongással, bizonytalansággal tölti el, s ez a belső feszültség elvonja a figyelmét a tanulásról is, lehangolttá, szomorúvá teheti. Beszélgessenek sokat arról, milyen lesz majd, ha megszületik a kisbaba, mi minden változik, hogyan alakul majd az életük, kinek mi lesz a feladata. Ő mit szeretne a feladatokból vállalni, Ön miben számít rá? Fontos megerősíteni – nem direkt módon, hanem a beszélgetések során –, hogy neki továbbra is ugyanolyan fontos szerepe lesz az életükben. Ez azonban nehéz, ha közben mindig veszekednek a tanulás miatt, ha folyamatos kritika éri a lányát, amiből könnyen vonhatja le azt a következtetést, hogy ő „nem elég jó”.
Összefoglalva azt javaslom, hogy két úton elindulva próbáljon meg segíteni a lányának, egyrészt a tanulási képességet vizsgáltatva, másrészt a pszichés megsegítés révén.
Amennyiben lenne még kérdése, kérem, írjon.
Üdvözlettel
Izsó Ildikó
pszichológus
