2 évesen bölcsödébe adtam a gyermekemet. Az első 2 hét szoktatási idő zökkenőmentes volt. Amikor végleg ott maradt egész napra, éhségsztrájkba kezdett. Ez 2 hétig tartott. Majd minden rendben volt az ezt követő hónapokban. Az éhség sztrájk csak a bölcsiben volt, mert itthon evett-ivott. 3 és fél héttel ezelőtt újra kezdte az étel és ital megtagadását. A bölcsiben nem fogadott el semmit, de az asztalhoz sem ült le. Gondoltam valami megijesztette az asztalnál. Esetleg felborított valamit, és leszidták. A gondozók szerint semmi nem történt.A gyerek nem akart mondani semmit, próbáltam faggatni, de nem ment. Próbáltam a lelkére beszélni, de nem ment. Majd a múlt hét szerdán ( másfél hete) már itthon is azt kiabálta, hogy nem akarok enni, nem akarok inni. Rémülten vettük tudomásul a tiltakozást. Próbáltunk türelmesen hozzáállni. Mesével próbáltam kihúzni belőle a fájdalma okát. Nem mondott semmit. Vasárnapig szinte folyadékot is alig vitt be, akkor már teljesen kétségbe estünk. Tovább próbáltam finoman a nyomozást. Végül magától annyit mondott: Vera néni bántja a fejem. Én megkérdeztem, hogyhogyan? Erre Ő azt válaszolta ökölbe szorított kézzel: Így kopogtatja afejemet! S a térdén meg is mutatta. Hétfőn már annyira kiürült a szervezete, hogy evett még ebédet is. Kedden csak ropit evett, és ivott kb. 1,5 l folyadékot. Természetesen amióta itthon vagyunk. Szerdán szintén csak folyadék és ropi volt, amit bevitt. Sem keksz sem csokoládé nem töri meg ezt a fájdalmat. Simán ellenáll minden finomságnak, amit nem tukmálunk, csak letesszük látható helyre. Azóta minden nap egy picivel talán többet eszik, de nem ül le afőétkezések idején. Nem eszik kanállal tányérból. Ő egy nagyon érzékeny fiú. Hogyan tudnék még segíteni neki? Kérem válaszoljon, minél hamarabb. Segítségét előre is köszönöm!
Szakértőnk válasza:
Kedves Anyuka!
Előfordul, hogy a bölcsődés, óvodás gyerekek az éhségsztrájkkal fejezik ki tiltakozásukat, ellenállásukat azért, mert az anya nincs velük. Amennyiben ez helyhez kötött (csak a bölcsődében nem eszik), nem jó, ha erőltetjük az evést, mert az csak tovább fokozza a szorongását, vagy adott esetben elérte a célját, hiszen vele foglalkozunk, sőt aggódó édesanyaként akár kivesszük a bölcsiből, mert legalább otthon eszik, így a szeparáció megszűnik.
Ha ez minden helyzetre kiterjed, ahogy az Önök esetében is megjelenik, mindenképpen fontos, hogy megtalálják viselkedésének az okát. Amennyiben az egészségügyi állapota megkívánja, kapjon orvosi segítséget (táplálékbevitel, folyadékbevitel infúzión keresztül).
A nem evésnek különféle okai lehetnek (hasfájás, étvágytalanság, rendszertelen étkezés, fáradtság, alkati adottságok, egyéb betegségek, pszichés okok – konfliktushelyzetre reagálás), ezért nem szeretnék látatlanban találgatni, így mindenképpen azt javaslom, hogy keresse meg a gondozókat és beszéljen velük arról, amit a gyermekénél tapasztal már otthon is, illetve arról, amit a gyerek mondott. Ha szükségét érzi, menjen be hosszabb időre a gyermek csoportjába, hogy láthassa őt ezekben a helyzetekben. Fontos továbbá, hogy szakorvos is lássa a gyermeket, hátha egy lappangó betegség az oka a nem evésnek.
Az Ön által leírt történet számomra nem egyértelmű: nem vagyok benne biztos, hogy Vera néni fejre koppintása az oka a problémának (bár érzem, hogy erre utal), ugyanakkor semmilyen helyzetben nem jó, ha a nevelő így próbálja nevelni a gyereket. Emiatt mindenképpen beszéljen vele, semmiképpen sem támadóan, de az ok-okozati kapcsolattal még óvatosan bánnék az Ön helyében. Ezek nem könnyű helyzetek, de a beszélgetés talán megnyugvást jelenthet, hiszen jelen pillanatban csak a gyermeke nézőpontját ismerjük, aki bizonyára érzi, hogy édesanyja ki akar húzni belőle valamit („nyomoz”), így annak eleget téve mondott is valamit. Azonban még nem biztos, hogy ez az oka annak, amit keresünk.
Az éhségsztrájk egy lehetséges konfliktuskezelési módszer már egészen pici korban; a gyerekek rájönnek, hogy így irányítani tudják nemcsak szüleiket, de az őket körülvevő környezetet is.
Amennyiben a helyzet nem javul a gondozókkal való beszélgetést követően, mindenképpen keressen fel egy klinikai gyermekszakpszichológust, aki segíteni tud a probléma megoldásában.
