Kedves Szakértő! Két fiúgyermekünk van. A nagyobbik három és fél éves, öccse kettő. Mivel GYES-en vagyok, a nagyfiam jelenleg nem óvodás, de jövő szeptembertől már szeretnénk, ha járna. Vidám természetű, de inkább befelé forduló, érdeklődő, okos, rendkívül öntudatos, akaratos. Hosszan, elmélyülten, ötletesen játszik, legjobban csak egyedül. Számunkra megoldhatatlan problémának látszik a következő: A legkisebb, sőt már mondvacsinált sérelmet is ütésekkel torol meg, pl. megveri a nagymamát, mert véletlenül az öccse sálját adta rá, megveri az anyukáját, mert egy esés után segít neki felállni a földről (pedig ő akkor éppen egyedül akart felállni, vagy legalábbis utólag ezzel indokolja az erőszakot, sőt van olyan, nála gyengébb kisgyerek, akit szinte mindig megver, ha találkozik vele, mindig talál indokot erre. Az öccsének nem ad oda semmilyen játékot, amit a magáénak érez (sokszor az öccse saját játékait is). Ha az öccse valami ilyesmit vesz a kezébe, akkor számíthat a bátyja büntetésére. Ha valakit meg akar verni, akkor szörnyű düh látszik az arcán, ilyenkor kénytelenek vagyunk lefogni, de addig rúgkapál és kiabál, amíg nem állhat bosszút legalább azzal, hogy egyszer megüti az áldozatot. A gyerekek közül leginkább a hozzá hasonló korúakkal agresszív, a hozzá kedves nagyobb gyerekekkel pl. ő is kedves. Tartunk tőle, hogy óvodába kerülvén nehezen tudja majd kezelni az egész napos társas helyzetben fellépő konfliktusokat, így esetleg ráragadhat a rossz gyerek címke. Tanácstalanok vagyunk, nem tudjuk, hogy segíthetnénk őt ezekben a helyzetekben. Szükség van-e pszichológus segítségére, vagy más módon próbáljuk megoldani a helyzetet? Kérjük, segítsen!
Szakértőnk válasza:
Kedves Kérdezőnk!
A gyermeki agresszió összetett dolog, sok minden kiválthatja, s mivel többnyire eredményes az agresszor szempontjából, gyorsan bevett viselkedéssé válhat.
Két fiúk között másfél év a korkülönbség, a kisebb most kezdett igazán érdeklődni a külvilág iránt, ez fellobbanthatta a testvérféltékenységet. Nem írta, hogy mennyit néznek tv-t a gyerekek, illetve, hogy mennyit működik – háttérként – a tv. A gyermeki agresszió mögött sokszor az egyszerű mintakövetés áll.
Az agresszív gyermek esetében végképp nem eredményes a fenyítés, mivel ezzel csak újabb agressziót tapasztal a gyermek. Azt azonban, hogy a fia ilyen szélsőségesen fejezze ki indulatait, nem lehet megengedni. Határozottan, de nagyon nyugodtan kell fellépni. Általában eredményes, ha az agresszió bekövetkezése után elkülönítik a vétkest. Minden esetben meg kell mondani, hogy a viselkedése miatt jár a szobafogság, s azt is, hogy mikor ér véget. A gyerekek esetében hasonlóan lehet eljárni, azonnal ott kell hagyni a játszóteret. Amikor bekövetkezett az agresszív cselekedet, ne játszhasson ott a fia tovább, menjenek inkább sétálni.
Aztán este, amikor az indulatok már csillapodtak, elalvás előtt lehet beszélgetni vele, mit is érzett, miért lett olyan dühös, hátha meg tudja fogalmazni, mi is hozza ki a sodrából.
Az agresszió mögött többnyire valamilyen belső bizonytalanság áll, ezt lenne jó felderíteni. Sokat segít, ha az esti mese mondjuk egy kismaciról szól, aki nagyon hasonlóan viselkedik mint a fiuk, s a mese kapcsán lehet elmondani, mit is érzett a másik maci, akit megvertek. Ekkor lehet megkérdezni, mit gondolt vajon az agresszív kismackó? Más szerepébe bújva sokkal könnyebben nyilatkoznak a gyerekek, talán kiböki a fiuk, miért érzi szükségét a verekedésnek? Természetesen a belső okok nem magyarázzák, vagy épp mentesítik a fiukat viselkedésének következményei alól.
Nyugodtan keressenek fel pszichológust is, sokszor már a helyzetelemzés is segít abban, hogy a szülők megértsék, mi is zajlik gyermekükben, s ez az első lépés a változtatás felé.
Kérem, írják meg, mi történt Önökkel!
Üdvözlettel
Izsó Ildikó
pszichológus
