Kedves Judit! A nagylányom három éves múlt, okos, értelmes, izgő-mozgó. De rendkívül szófogadatlan. Jószó, verés (ami engem idegileg kikészít) nem ér nála semmit... Már nem tudom mit tegyek... Bántja a kisöccsét, kiabál, csúnyán beszél, elszalad mellőlünk pedig szólunk neki hogy ne, mert jön autó. Hisztizik ha elmegyünk a szomszéd lovait megnézni, és haza kell jönni, holott előtte megbeszéltük nem leszünk sokáig, megnézzük őket és jövünk, nem hisztizik, de sajnos ritka az, amikor nem. Szóval tanácstalan vagyok. Nagyon elronthattam/elronthattunk nála valamit. Más gyerekekkel agresszív, bár nem mindig és nem minddel, bár ez lehet inkább hevesség is. Ahol lakunk nagyon kevés olyan kisgyerek van, akikkel tudna játszani... Kérem, adjon tanácsot, mihez kezdjek a lányzóval!
Szakértőnk válasza:
Kedves Asszonyom!
A gyerekek agresszív magatartása több forrásból táplálkozhat. Sokszor lesznek dühösek és agresszívek, ha frusztrációt élnek át, valami vagy valaki akadályozza őket abban, amit szeretnének elérni, megvalósítani. Sokszor a frusztráció forrása bizonytalan, megfoghatatlan, a gyermek nem tudja, hogy mit támadjon, de dühöt érez. Más esetekben pedig , ha a frusztrációért felelős személy ellen kockázatos lenne fellépni (mert nagyon erős vagy tiltott az ellene megnyilvánuló erőszak), áthelyezi indulatait egy ártatlan személyre vagy tárgyra. Az agresszív válaszok utánzás útján is elsajátíthatók (akár erőszakos jeleneteket tartalmazó rajzfilmek rendszeres megtekintése esetén), de az agresszív cselekvést megerősítő „jutalom” is fokozhatja gyakoriságukat (az „áldozat” megadja magát, sír vagy elmenekül). A dac és az agresszió a gyermek nagyjából 1,5 éves korában jelenik meg az önállósodási törekvések kísérőjelenségeként, s a klasszikus értelemben vett dackorszak nagyjából 3 éves korig ki is tart. (Bár sok szülő meggyőződése, hogy gyermeke folyamatos dackorszakot él át.) Ebben a gyermek és a szülő számára egyaránt nehéz időszakban a szófogadatlanság, a kiabálás, a csúnya beszéd, a verekedés mind lehetnek ugyanannak a belső szorongásból fakadó késztetésnek a megnyilvánulásai, figyeljetek rám, foglalkozzatok velem. A gyermek a megdöbbenés és a harag kiváltásával próbálja felhívni magára szülei figyelmét. Ez a viselkedés gyakran összefüggésben áll a kistestvér jelenlétével, aki elbitorolta az ő pozícióját, és megosztotta az eddig rá irányuló figyelmet. Ugyanakkor, ha a gyermek többször szembeszáll a szülői akarattal, kéréssel, jelezheti azt is, hogy túl sok a szabály, túl sok mindent „nem szabad”, s ezzel erős korlátok kerülnek a gyermek önállósodási törekvései elé. A másik lehetőség, hogy a szabályok nem egyértelműen jutnak érvényre, akár következetlenség is átszínezi őket, s a gyermek a határokat próbálgatja, fogódzókat keres.
Mindenesetre segít, ha átgondolják, mik azok a legfontosabb szabályok, amiket elvárnak a gyermektől, s jó, ha ezt meg is beszélik vele, hogy érdekelt legyen ezeknek betartásában. Nincs szükség sok szabályra, de azok jól érthetőek, világosak, egyértelműek legyenek, ne váltakozzanak, s ezeknek betartásában legyenek következetesek. Segítsék abban a gyermeket, hogy a felállított szabályok keretei között mégis hozhasson önálló döntéseket, hogy ez erősíthesse énképét, kezdeményezőkészségét. Érdemes fokozottan odafigyelni arra, hogy pozitív megnyilvánulásait rögtön megdicsérjék, megerősítsék, együttműködő készségét jutalmazzák.
A gyermeki haragot egy módon tudjuk legjobban szabályozni, ha mi magunk nem veszítjük el a fejünket, a szülő önuralma a gyermek önuralmának biztosítéka.
Remélem, ez a nyár mindnyájuknak szép, közös élmény lesz!
Üdvözlettel: Kereki Judit
