Tisztelt hölgyem!
Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy kisfiam 1-én kezdte az ovit, ami annyira megviseli, hogy aggodalomra ad okot. Bár rövid időre hagyom ott, az óvónénik is mindent megtesznek, szinte végig sír, és napról-napra romlik a helyzet. A pénteki napot már itthon is végig sírta, sőt este pánikszerű rohama volt, nehezen alszik el, rémálmai vannak arról, hogy anya elment dolgozni. Első nap, mikor én is ott voltam, boldogan szaladgált az udvaron.
Kisfiam kétéves koráig annyira ragaszkodott hozzám, hogy sokszor már akkor üvöltött, ha egy lépésre eltávolodtam tőle. Ez a mások által betegesnek tartott ragaszkodás szép lassan enyhült.
Ön szerint mit lehet tenni, hogy a kisfiam félelme elmúljon, és okozhat-e ez neki maradandó károsodást? Ha kicsit szüneteltetnénk az ovit, az nehezítene a helyzetén vagy könnyítene?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Ildikó
Az óvodai beszoktatás egy nagyon nehéz időszak mind a gyermeknek, mind pedig a szülőnek. Ez az első komolyabb elszakadás időszaka, ami valljuk be, egyben a függetlenedés kezdete is. Az addig rajtunk csüngő gyerkőc felfedezi a társakat, az óvónőket, hozzájuk is kezd ragaszkodni, már nemcsak mi leszünk neki fontosak.
Sokszor a szülőknek nehezebb, mint a gyermeknek.
Arról nem ír, mi előzte meg az óvodába íratást (volt-e előkészítése az ovinak), hogyan szoktatta a gondolathoz kisfiát.
Abból, amit ír, arra gondolok, hogy nem kellene szüneteltetni az óvodát, hiszen a gyermek szociális fejlődésének alapvető szükséglete a társakkal való játék, együttlét. Biztos vagyok benne, hogy erre ő is vágyik, csak ez most még láthatatlan számára. Ha valóban olyan erősen kötődött Önhöz korábban, akkor még inkább itt az ideje segíteni őt a leválásban.
Azt azonban szeretném hangsúlyozni, hogy minden gyermek máshogyan reagál az óvodára, az elválásra. Nyugodjon meg, nem baj, ha hosszan sír, még csak szeptember közepe van, ez a legtermészetesebb. Persze rendkívül fájdalmas tud lenni. Sőt, akkor lenne ok az aggodalomra, ha minden egy könnycsepp nélkül történne. Elképzelhető, hogy a beszoktatás a fiánál hosszabb időt vesz igénybe.
Javaslom, töltsön bent több időt, majd fokozatosan csökkentse azt. A beszoktatás egyes esetekben hetekig is eltarthat. Az óvodai tartózkodás során pedig egyre kevésbé legyen aktív a gyermek játékaiban, segítse őt abban, hogy a társak felé forduljon.
A gyermek szorongását az is fokozhatja, ha látja, hogy a szülőnek is nehéz ez, nehezen engedi el a kezét, ő is bizonytalan azzal kapcsolatban, tényleg jót tesz-e neki az óvoda. Ezért bátorítsa az óvodára, meséljen neki sok pozitív történetet az óvodáról, a gyerekről, óvónőkről. Sok helyen olyan játékok vannak, amiket otthon nem találhat meg, ez is vonzó lehet neki.
Maradandó károsodást semmi esetre sem hagy az, ha elválik a szülőtől, hiszen ebben az életkorban pont ez a szükséglete, csak fokozatosan kell azt tennie. A hirtelen lépések megviselhetik lelkileg.
A kitartó munkának előbb utóbb meglesz a gyümölcse, és mindez csak egy rossz emlék marad!
Minden jót kívánok Önnek!
Peer Krisztina
Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy kisfiam 1-én kezdte az ovit, ami annyira megviseli, hogy aggodalomra ad okot. Bár rövid időre hagyom ott, az óvónénik is mindent megtesznek, szinte végig sír, és napról-napra romlik a helyzet. A pénteki napot már itthon is végig sírta, sőt este pánikszerű rohama volt, nehezen alszik el, rémálmai vannak arról, hogy anya elment dolgozni. Első nap, mikor én is ott voltam, boldogan szaladgált az udvaron.
Kisfiam kétéves koráig annyira ragaszkodott hozzám, hogy sokszor már akkor üvöltött, ha egy lépésre eltávolodtam tőle. Ez a mások által betegesnek tartott ragaszkodás szép lassan enyhült.
Ön szerint mit lehet tenni, hogy a kisfiam félelme elmúljon, és okozhat-e ez neki maradandó károsodást? Ha kicsit szüneteltetnénk az ovit, az nehezítene a helyzetén vagy könnyítene?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Ildikó
Szakértőnk válasza:
Kedves Ildikó!Az óvodai beszoktatás egy nagyon nehéz időszak mind a gyermeknek, mind pedig a szülőnek. Ez az első komolyabb elszakadás időszaka, ami valljuk be, egyben a függetlenedés kezdete is. Az addig rajtunk csüngő gyerkőc felfedezi a társakat, az óvónőket, hozzájuk is kezd ragaszkodni, már nemcsak mi leszünk neki fontosak.
Sokszor a szülőknek nehezebb, mint a gyermeknek.
Arról nem ír, mi előzte meg az óvodába íratást (volt-e előkészítése az ovinak), hogyan szoktatta a gondolathoz kisfiát.
Abból, amit ír, arra gondolok, hogy nem kellene szüneteltetni az óvodát, hiszen a gyermek szociális fejlődésének alapvető szükséglete a társakkal való játék, együttlét. Biztos vagyok benne, hogy erre ő is vágyik, csak ez most még láthatatlan számára. Ha valóban olyan erősen kötődött Önhöz korábban, akkor még inkább itt az ideje segíteni őt a leválásban.
Azt azonban szeretném hangsúlyozni, hogy minden gyermek máshogyan reagál az óvodára, az elválásra. Nyugodjon meg, nem baj, ha hosszan sír, még csak szeptember közepe van, ez a legtermészetesebb. Persze rendkívül fájdalmas tud lenni. Sőt, akkor lenne ok az aggodalomra, ha minden egy könnycsepp nélkül történne. Elképzelhető, hogy a beszoktatás a fiánál hosszabb időt vesz igénybe.
Javaslom, töltsön bent több időt, majd fokozatosan csökkentse azt. A beszoktatás egyes esetekben hetekig is eltarthat. Az óvodai tartózkodás során pedig egyre kevésbé legyen aktív a gyermek játékaiban, segítse őt abban, hogy a társak felé forduljon.
A gyermek szorongását az is fokozhatja, ha látja, hogy a szülőnek is nehéz ez, nehezen engedi el a kezét, ő is bizonytalan azzal kapcsolatban, tényleg jót tesz-e neki az óvoda. Ezért bátorítsa az óvodára, meséljen neki sok pozitív történetet az óvodáról, a gyerekről, óvónőkről. Sok helyen olyan játékok vannak, amiket otthon nem találhat meg, ez is vonzó lehet neki.
Maradandó károsodást semmi esetre sem hagy az, ha elválik a szülőtől, hiszen ebben az életkorban pont ez a szükséglete, csak fokozatosan kell azt tennie. A hirtelen lépések megviselhetik lelkileg.
A kitartó munkának előbb utóbb meglesz a gyümölcse, és mindez csak egy rossz emlék marad!
Minden jót kívánok Önnek!
Peer Krisztina
