Kislányom 5 éves múlt, és egyre többet foglalkoztatja a halál és az elmúlás gondolata. Családunkban az Édesapámat veszítettük el hirtelen, ám ekkor ő még csak 1 éves volt, úgy gondolom, nem emlékezhetett rá.
Mindig az volt a véleményünk a párommal, hogy nem ferdítünk, nem titkolózunk, amikor majd kérdez, az ő szintjén,de őszintén válaszolunk.Sokat beszélgettünk,képeket nézegettünk a Nagypapájáról, sosem sírtam előtte az Édesapám miatt.(Sajnos az is tény, hogy Édesanyám a mai napig nem tud fesztelenül, mosollyal az arcán beszélni a férjéről, ő az
emlékekből él). Azt gondoltam, hogy így majd ,ahogy nő egyre jobban megérti a helyzetet,
hogy a halál az élet vele járója.
Pár hónapja kezdte el a kérdéseit, hogy mind meghalunk-e , és mikor halunk
meg. Elmondtuk neki, hogy egyszer majd mindenki meg fog halni, és a felhők közé kerül a Jézuskához, de ez még nagyon sokára lesz,addig még nagyon sokáig élünk, és együtt leszünk. Próbáltuk érzékeltetni a hosszú időt a még élő Dédszülei példáján keresztül,de az idő fogalmával még nincs teljesen tisztában.
A válaszunkra minden alkalommal elkezdett sírni, hogy ő nem akar meghalni, és azt sem akarja, hogy mi meghaljunk, ő mindig velünk akar maradni,és nem lehetett megvigasztalni. Nem tudom mitévők legyünk, úgy tűnik, az őszinteség nem feltétlenül vezet jóra az ő esetében. Egyelőre jegeltük a témát, bízom benne, hogy egy darabig nem hozza fel újra, mert már tényleg nem tudom, mit is lehetne neki mondani...
Rosszul csináltunk valamit? Vagy az érzékenységének tudható be a reakciója? Esetleg ezen minden hasonló korú kisgyermek végigmegy? Várom válaszukat, köszönettel:

Szakértőnk válasza:

Tisztelt Asszonyom!

Köszönöm bizalmát, megtisztelő, hogy gondjában a Kölöknethez fordult. Nyilván a videóbeszélgetés volt az apropó az Ön számára, hogy kislányával kapcsolatos gondját megfogalmazza.

Nos, ha nem írta volna meg, hanem találós kérdésként fogalmazza meg, hány éves a lány, akkor is rávágom: öt. Ez az az életkor, amelyben a gyerekek nagyon erősen érdeklődni kezdenek Élet és Halál – vagy akár a szexualitás – témája iránt. Így ha nem fordult volna elő az Önök családjában semmiféle halál – de hát ilyen család alig-alig akad -, akkor is felbukkannának ezek a kérdések. Az nagyon jó, ha fényképeket nézegetnek nagypapáról, az sem baj, ha nagymama el-elsírja magát volt férje említésekor, és Önnek sem kell nyelnie kislánya jelenlétében a könnyeit, hiszen az emlékezéssel azt tanulja meg a kislány, hogy semmi se múlik el végérvényesen, a szeretet köztünk tartja azt, aki testi valóságában már nincs jelen.
Persze, mindezt Ön is jól tudja, hiszen utal erre minden sora, mégis aggódik: vajon miért ez a heves tiltakozás? Bizonyára Önnek is vannak élményei arról, hogy mi magunk is találkozunk magunkban olyan hangulatokkal, érzésekkel, amelyek váratlanul elborítanak bennünket, egy ideig nem tudjuk megmondani, mitől vagyunk feszültek, izgatottak, rossz kedvűek, néha valaki rá is kérdez, mi bajunk van, azt válaszoljuk, nem tudom, és valóban: nem tudjuk. Még nem tudjuk, vagy nem akarjuk tudni, esetleg ráfogjuk valamire, ami kézenfekvő, ezzel nyugtatva magunkat. Pedig felnőttek vagyunk, sok tapasztalattal, ismerettel, szerencsés esetben túl az érzelmek iskoláján. Aztán hosszabb-rövidebb idő után visszatekintve már pontosan tudjuk, mi is volt az igazi ok. Egy öt éves kislány csak annyit tud kifejezni, valamitől félek, valami miatt szorongok. Aztán mi „ráértjük” ezt valamire, amit racionálisnak, oknak tudunk elfogadni, a gyerek meg rábólint, és belekerültünk egy körbe, amelyből nehéz kilépni. Pedig lehet, hogy csak félreértettünk valamit: lehet valami egészen banális, hétköznapi oka is annak, amitől a lánya szorong, sorolhatnánk ilyeneket soká, de ő azt nem tudja megnevezni.
Mi tehát a vélhető igazi aktuális gond? Az, hogy kislánya szorong, és ezt az elmúlás, halhatatlanság kérdésével nevezi meg. Egyáltalán nem venném kézpénznek, hogy ez az igazi „téma”.
Mit kellene tenni? Egyrészt abból baj nem lehet, ha jó sokat mesél neki: a népmesék minden célzatos válogatás nélkül is képesek gyógyítani, másrész ma már igen jó gyógyító meseválogatások kaphatóak, válogasson azokból. Nem kell a tanulságokat, eszmei mondanivalókat megfogalmazgatni, anélkül is jól értik azt a gyerekek. És természetesen jó lenne tudni, mi a kicsi lány igazi gondja. Nem fogja tudni – mint említettem – elmondani, kár is ezzel nyaggatni, de az aktív szülői figyelem, vagy egy konzultáció az óvónénivel sokat segíthet.
Szeretném megnyugtatni: semmi baj nincs, és az izgatott öt éves kort egy sokkal nyugodtabb hat –hét éves követi!
Tisztelettel üdvözlöm,
Horváth Ida