A tanulást támogató környezet – A család és az iskola együttműködése

Megtörténik-e már a kezdetekkor a bevonás, vagy inkább a hárítás jelentkezik mindkét fél részérôl? Kialakul-e a bizalom, amire az együttmûködésnek épülnie kellene, vagy a nevelés két legfontosabb szereplôje egymás elleni küzdelemnek tekinti a kapcsolatot?

Az egymásra figyelésen, aktív közreműködésen alapuló jó viszony olyan érték, amellyel a leginkább támogathatjuk a gyermek tanulását – mondja beszélgetőtársunk, Vekerdy Tamás, pszichológus, oktatáskutató. 

A saját gyermekeire gondolva milyen élményt emelne ki az iskola és a szülôi együttműködés kapcsán?

• Amikor még óvodát kerestünk, akkor is azt tartottuk szem előtt, hogy hol van olyan kedves óvó néni, akire szívesen rábízzuk a gyerekeket. A szomszédunkban lévő, tágas, jól felszerelt óvodát – ahol a sokszorosan kitüntetett, de számunkra csak hírhedt „Klári néni” naphosszat kiabált a gyerekekkel és egzecíroztatta őket – messzire elkerültük.
  
  A feleségem az utcán sétálva látott egyszer egy jókedvű gyermekcsoportot, akik egy kedves óvó néni kíséretében éppen a Duna-partról jöttek fel. Követte, elkísérte őket az országúton túl, egy kis utcába, egy régi, kopott kis parasztházban lévő óvodába. A gyerekeinket oda írattuk be, és nem is csalódtunk. Hasonlóképp választottunk később tanító nénit is, nem pedig az alapján, hogy az iskola a közelben legyen.
  
  Később, például a főváros közeli lakásunkból Budapestre, az akkor híres Deák téri iskolába járattuk a gyerekeinket, ahová pszichológusként jómagam is sok olyan tanulót küldtem, akit a kicsapás vagy a bukás fenyegetett, a Deák téren viszont első év végére például az iskola „kiadta” sokszorosítva a verseskötetét.
  

  

  
  Ugyanilyen szempontok alapján döntöttünk később az éppen létrejött Waldorf-iskolák, illetve döntött gyerekünk az Alternatív Közgazdasági Gimnázium mellett.Az ezekben az iskolákban megtapasztalható másfajta pedagógiai szemlélet, például a Waldorfiskolában, a szülőkkel való kapcsolatban is valami pluszt jelentett: nem szülői értekezlet volt, hanem szülői est.
  
  A beszélgetés állt a középpontban, nem pedig az egyes gyerekek kínos módon történő értékelése. Megtudtuk a tanító nénitől, hogy éppen mit tanulnak a gyerekeink, mit is csinálnak egész nap. A pedagógusok – játékokon keresztül – velünk is érzékeltették az iskolai gyakorlatot.
  
  Élményszerű kapcsolatunk volt tehát az iskolával. A gimnáziumi évek alatt már viszonylag távol tartottuk magunkat az adott intézménytől, ritkán jártunk szülői értekezletre, és ilyenkor nemigen szólaltunk fel.

Mivel támogathatja leginkább a szülő a gyermeket?

• Legyél művelt, kedélyes, jó humorú szülő, aki nagy érzelmi biztonságot nyújt. Minden fontos dolog a családban történik meg. Például az, hogy egy gyerek olvas-e. Ha a szülei sokat olvasnak, ő is olvasni fog és nem tévézik állandóan, de sajnos ennek a fordítottja is igaz.
  
  Ha egy szülő minden nap mesél, akkor a gyerek az iskolába lépés idejére akár egy évvel is megelőzheti anyanyelvi fejlettségben azokat a kortársait, akik nem hallanak minden nap mesét. Az anyanyelvi fejlettség pedig determinálja a gondolkodás fejlettségét is. A rendszeres mesélés, később felolvasás, akár még egy 12-13 éves gyereknek is, nagyon fontos és helyes gyakorlat.
  
  Nem igaz az, hogy a gyerek így nem fog egyedül olvasni, épp fordítva van: ha felolvasok neki, felkeltem az érdeklődését az olvasás és ennek élvezete iránt, s ezáltal a gyerek is olvasóvá válik, ami óriási előrelépés a „jó iskolai teljesítés” felé is.

Hogyan tekintenek a pedagógusok a szülőkre?

• A magyar társadalom feudális társadalom. Mély beidegződések élnek az alá-fölérendeltségi viszonyokban, melyektől nem mentesek a pedagógusok sem, és ez a szülőkkel való kapcsolódásra is kihat. „Ezek a lusta szülők elrontották, nem nevelték meg a gyerekeiket, ehelyett azt akarják, hogy én neveljem meg őket” – halljuk sokszor a tanároktól. Ami valljuk be, valóban lehetetlen kívánalom és feladat.

Hol van az a pont, amikor a szülőnek be kell avatkozni a gyerek érdekében, hogyan és milyen formában tegye ezt?

• Ha azt látjuk, hogy a gyerek szenved, szorong. Amikor úgy látjuk, az iskola kiöli az érdeklődést a gyerekből. Ha felsír éjjel, reggel sírva ébred.
  
  Vizsgálatokból tudjuk, hogy a jól teljesítő lányok a magyar iskolában pszichoszomatikus tüneteket mutatnak, ellentétben a fiúkkal, akik mindig betegesebbek, mint a lányok, kivéve amikor iskolába kerülnek, mert akkor nem alkalmazkodnak elég jól, és ezért egészségesebbek maradnak.
  
  A kérdés megoldásához meg kell próbálni előbb bizalmasan, de nem szemrehányóan beszélni a pedagógussal, és ha ez sikertelen, akkor elgondolkozni a váltáson, másik osztályon, másik iskolán. Fontos tudni, hogy nagyon rossz állapotba kerülhet az a gyerek, aki tartósan a saját színvonala alatt képes csak teljesíteni.
  
  Vigyük máshová? De mi van, ha nincs másik iskola, másik osztály? Elvileg: akkor még mindig lehetne magántanuló, ha ezt meg tudjuk oldani, ami persze nagy erőfeszítés, és csak keveseknek hoz valóban sikeres megoldást.

Az interjú folytatása itt olvasható.

Az interjú a Tempus Közalapítvány Alma a fán – Fókuszban a tanulás támogatása c. kötetében (2012) jelent meg, amely az Európai Bizottság és a NEFMI támogatásával megvalósuló „Az egész életen át tartó tanulás hazai stratégiájának tudatosítása” c. projekt keretében jött létre.

A kiadvány elérhető és letölthető a Tempus Közalapítvány honlapjáról.

Ha tetszett a cikk, csatlakozzon a Kölöknet Facebook rajongói oldalához is!