10 ok arra, miért verjük meg a gyereket a rossz bizonyítványért
Az év vége úgy csap le bizonyos családokra, mint nyári vihar a tóparton sütkérező kempingezőkre. A gyerek gyomorgörccsel megy haza, a szülő is azzal várja, de az előbbi jobban fél, az utóbbi pedig több megoldás közül is választhat, amellyel a vártnál esetlegesen rosszabb eredményeket tartalmazó bizonyítványra reagálhat. Az egyik a gyerek pedagógiai jellegű elverése.
- Mindenképpen verjük meg, ha rövid úton azt szeretnénk elérni, hogy utálja az iskolát, a tanulást s az inkriminált tantárgya(ka)t.
- Ne hagyjuk ki a fizikai erőszak alkalmazását, ha szintén rövid úton szeretnénk elérni azt is, hogy – tisztelet helyett – tőlünk is rettegjen.
- Teljes joggal fenyítjük meg akkor, amikor saját magunk felett kívánunk ítélkezni, és sem előtte, sem magunk előtt nem akarjuk bevallani, hogy egész évben fogalmunk sem volt arról, mi folyik az iskolában.
- Emeljük rá a kezünket akkor is, ha figyelemmel követtük ugyan az előre(nem) menetelét, de az égegyadta világon semmit nem tettünk azért, hogy segítsük az akadályok átugrásában.
- Duplaöröm, ha van kisebb, még nem iskolás gyermekünk, mert a példa statuálásával egy csapásra két vagy több gyereknél intézhetjük el, hogy rettegjen az év végétől – és persze tőlünk.
- Felettébb hasznos a verés, ha magunk is rossz tanulók voltunk, és azt szeretnénk elérni, hogy a gyerek is megmaradjon ebben az állapotban.
- Jogosan ütjük, ha a szomszéd gyerek jeles bizonyítványával szembeni rossz érzéseinket akarjuk palástolni, és semmiképpen sem akarjuk magunkban tisztázni, mire képes a sajátunk az érintett tantárgyakban.
- A verés mellé jó hangosan üvöltsünk, hogy ne halljuk a belső hangot, amely visszaidézi bennünk az „iskola egy szart sem ér” tartalmú, az összcsaládi dzsemborikon elhangzott kijelentésünket.
- Csapkodjunk emberesen, ha képtelenek vagyunk szembenézni a ténnyel, hogy a tanulás nem a gyerek magánügye, hanem a szülő-gyerek-tanár alkotta trió muzsikálásának eredménye.
- Rángassuk meg, csak, hogy érezze a törődést, s ha már nincs az eszköztárunkban emberi módszer arra, miként motiváljuk a jobb teljesítményre.
Arra már nincs időnk, hogy az esetleges rossz jegyeket egy utolsó nagy vágtával felhozzuk az általunk várt szintre, de arra igen, hogy kiemeljük a fejünket a homokból, és átgondoljuk, mi mit tettünk a siker (vagy a sikertelenség) érdekében és mennyire akarunk rontani a már eleve sem annyira optimális helyzeten.
