Mit várunk a tanártól? Új készségek, kompetenciák?

Mik lehetnek az elvárásaink? A tanár mint a tudás hagyományos átadója vagy mint facilitátor legyen jelen? Falus Iván, az egri Eszterházy Károly Fôiskola egyetemi tanára, a tanári kompetenciasztenderdek kidolgozásának szakmai vezetôje osztotta meg velünk tapasztalatait.

Mit vár el ma a környezet, az iskola, a diákok, a szülôk a tanártól? Milyen a jó tanár ma, és milyen
volt húsz, harminc évvel ezelôtt?

• Hogy mit vár el a társadalom, elég nehéz kitapintani. Néhány évtizeddel ezelőtt tantervi munkálatok előkészítése során készítettek erről egy nagyon alapos kutatást, amely könyv formájában is megjelent. Megkérdezték a szülőket és az egyes szakterületek tudósait, hogy az ő területükön mit kellene a gyerekeknek tudni, hogyan kellene őket felkészíteni. Azóta tulajdonképpen nem született ehhez hasonló mélységű vizsgálat.
  
  Ekkoriban Magyarország eltért a nemzetközi, elsősorban az angolszász országok rendszereitől. Nálunk nagyobb hangsúly helyeződött a szaktárgyi tudásra, az általános műveltségre, a gyakorlati alkalmazás kissé háttérbe szorult. Az angol, az amerikai vagy a skandináv országok gyakorlatában ugyanakkor hasznosítható tudást és ennek átadását várták el a pedagógusoktól. Ennek megfelelően az ott élő gyerekek lexikális tudása jóval kisebb volt, de a gyakorlati problémákat sokkal könnyebben tudták megoldani.
  
  A hetvenes évek második felében jelent meg Marx György könyve, A gyorsuló idő, amiben pontosan erről beszélt: a jövőben elsősorban nem ismeretekkel kell felvértezni a tanulókat, mert tizenöt év alatt megfeleződik a tárgyi tudás. Amit az iskolában megtanul, nagyon hamar elévül, használhatatlanná válik, és a 21. században ez még fokozottabban igaz. Sokkal inkább arra kell megtanítani a diákokat, hogyan tegyenek szert a tudásra, ismeretekre. Ez összecseng az egész életen át tartó tanulás európai felfogásával.
  
  Nyilvánvaló, hogy a tanuló csak akkor lesz erre képes, ha a pedagógus is képes rá. Az elvárások tekintetében nem sok lényegi változás történt. A pedagógusszerep felfogásában bekövetkezett módosulás nem az utóbbi harminc évben zajlott le, hanem már jóval korábban megkezdődött.
  
  Az alapvető fordulatot az jelentette – és ez megint csak a hetvenes évek közepére tehető –, amikor a tanári szerepről való gondolkodás megváltozott: az ismeretforrás helyett a tanár az ismeretek szervezője, rendszerezője legyen.
  
  Más szavakkal: a pedagógusnak már nem szereplőnek, nem színésznek, hanem rendezőnek kell lennie. Tudnia kell azt is, hogy a hétköznapi gyakorlatban mire lehet használni ezeket az ismereteket. Képesnek kell lennie önállóan és folyamatosan megújítani a tudását, és képessé kell tenni erre a rá bízott gyerekeket is.

Milyen nevelésfilozófiai elméletekre épít a mai pedagógia? Milyen változás történt az elmúlt évtizedekhez képest?

• Két tényezőt látok, aminek hatása van a pedagógiai gyakorlatra, és talán az elméletre is. Egyrészt a mindenkori kormányzat által képviselt oktatáspolitikai ideológiák, amelyek sajnos elég gyakran változnak ahhoz, hogy ne lehessen könnyen eligazodni közöttük. Szükséges lenne valamiféle stabilitást, közös alapot találni, amelynek mentén a pedagógus orientálódhat, és a gyerekek felé is közvetíthet.
  
  Bármely politikai rendszerben alapvető ideológiai, szemléletbeli kérdés, hogy a középosztályból érkező tanulók kiemelt felkészítésére kell-e törekedni, létre kell-e hozni a társadalomban egy igen jól felkészült elitet, vagy az esélyegyenlőséget kell legfőképpen szem előtt tartani, és a társadalom minden rétege számára biztosítani azt, hogy a képességei maximálisan fejlődjenek.
  
  A másik tényező a konstruktivizmus filozófiai irányzata, amely elsősorban a hogyanra, a fejlődésre, a tudás megszerzésének mikéntjére vonatkozik. A konstruktivizmus azt mondja, hogy a gyermek nem befogadó, nem a meglévő objektív tudás megszerzésére irányuló tevékenységet folytat. Bizonyos alapvető nézetekkel rendelkezik és ezek mentén kerül kapcsolatba a külvilággal, és igyekszik megkonstruálni a saját egyéni tudását.
  
  A társas kapcsolatokban ezek a különböző, egyénileg konstruált tudások találkoznak egymással a viták, eszmecserék során, és így jön létre az egyéni és a társadalmi tudás. Az a tudás válik igazán a sajátunkká, amelyik ráépül az előzetes tudásunkra, beépül a meglévő nézeteinkbe, vagy pedig olyan erőteljesen különbözik ezektől, hogy képes azokat megváltoztatni – ezt a folyamatot konceptuális, vagy fogalmi váltásnak hívjuk.
  
  Ilyen esetben annyira ellentmondanak a külvilágból érkező információk, hogy nem tudjuk beépíteni a magunk nézetrendszerébe, hanem kénytelenek vagyunk azt teljes egészében felülvizsgálni, megváltoztatni. Ma ez a szemlélet uralkodik a tanuláselméletben és tulajdonképpen a társadalmi megismerésre vonatkozóan is. Ez hat a pedagógiára.

Melyek azok a kompetenciák, amelyekkel már a frissen végzett tanárnak is rendelkeznie kell?

• A nyolc kompetencia mindegyikével rendelkeznie kell a pedagógusnak. A kompetenciák összetevői közül azok, amelyek az elméleti tudást jelentik, nagyobb súllyal jelennek meg az alapképzés során. A gyakorlati képességek kifejlődése a későbbi időszakokra tevődik át, vagyis az iskolai munka közben is fejlődik.

A teljes interjú itt olvasható.

Az interjú a Tempus Közalapítvány Alma a fán – Fókuszban a tanulás támogatása c. kötetében (2012) jelent meg, amely az Európai Bizottság és a NEFMI támogatásával megvalósuló „Az egész életen át tartó tanulás hazai stratégiájának tudatosítása” c. projekt keretében jött létre.

A kiadvány elérhető és letölthető a Tempus Közalapítvány honlapjáról.

Ha tetszett a cikk, csatlakozzon a Kölöknet Facebook rajongói oldalához is!