„A jó közösségi iskola jellemzője az iskola nyitottsága”

Miben más ez az intézmény, mint a többi, akár környékbeli körzeti általános iskola?

Három település diákjai tanulnak nálunk, a tanulók kétharmada hátrányos helyzetű, és jelenleg már több mint fele roma származású. A tanulók 5%-a állami gondozott, aminek az az oka, hogy több cigány család is abból él, hogy állami gondozott gyerekeket hoz ki, nevelőszülőként. De szerintünk ez rendben van, jó helyen vannak a gyerekek náluk is, és nálunk is. Ebben a környezetben azonban nyilvánvalóan nem működnek a hagyományos pedagógiai eszközök. Nekünk 4 programunk van, amelyek lefedik mindazon területeket, amelyekkel a gyerekeknek gondjuk van.

Hallhatnánk ezekről kicsit részletesebben?

A Komplex Instrukciós Program (KIP) olyan tanítási eljárás, amelyet az amerikai Stanford Egyetemen közel húsz éves kutató-fejlesztő munka során fejlesztettek ki. Ez a módszer lehetővé teszi a tanárok számára a magas szintű csoportmunka szervezését azokban az osztályokban, ahol a tanulók közötti tudásbeli különbség és kifejezőkészség tág határok között mozog. A program a hátrányos helyzetű, főleg roma tanulók leszakadását lassítja, illetve megakadályozza, a tehetségesebbek fejlődését pedig előmozdítja.

A feladatok úgy vannak kitűzve, hogy minden gyerek részvétele szükséges legyen a megoldáshoz. A KIP eddigi kutatási eredményei azt támasztják alá, hogy minél többet beszélget és dolgozik együtt a csoport, annál többet tanulnak a gyerekek. Ennek a programnak a legnagyobb hatása a szocializációban van: a munkához a diákoknak együtt kell működniük, ami nagyon jó hatással van az egymással szembeni viselkedésükre. Úgy gondolom, ennek is köszönhető, hogy nálunk nincsenek komoly magatartási problémák.

És persze a táblajátékok, amelyek segítik a gondolkodásfejlesztést, de emellett a gyerekek nyíltabbakká, bátrabbakká válnak, megnő az igazságérzetük, a szociabilitásuk. A táblajáték szűkebb értelemben valamilyen mezőkre vagy pontokra felosztott játéktéren (táblán) korongokkal, golyókkal vagy bábukkal játszott játékot jelent, mint például a sakk. Tágabb értelemben ide sorolhatóak a dominók, a különböző geometriai formákat felhasználó tologatós játékok is, mint amilyen a pentominó vagy a tangram.

Ezek közül a mi iskolánkban először a sakk jelent meg, mégpedig úgy, hogy az egyik tanárunk nagyon szerette ezt a játékot, és gyakran iskola után vagy a szünetekben is játszott a diákokkal. A gyerekek körében a sakkozás egyre népszerűbb lett, egy idő után már senki nem akart szünetben kimenni, mindenki játszani szeretett volna. Sakkozni viszont kevesen tudtak a tantestületből. Ezért úgy döntöttünk, hogy mindannyian, az egész tantestület elvégez egy tanfolyamot, ahol nagyon sokféle játékot megismertünk. Később azt már magunk dolgoztuk ki, hogy a tanórára hogyan lehet ezeket a játékokat bevinni. Jelenleg egyébként az egyik kiadó tankönyveihez készítünk kiegészítést, ajánlatot táblajáték használatra órakeretben.

Kézbe adjátok a többi tanárnak, amit ti kitaláltatok?

Én ezt nagyon támogatom, mert azt tapasztaltam, hogy a cigánygyerekek a táblajátékokban nagyon jók. Az országos elsők között is előfordulnak. Nagyon jól fejleszti a gondolkodást. A mi iskolánk az országos kompetenciamérésen nagyon jól szerepelt matematikából, én ezt is a táblajátéknak tulajdonítom.

Egy iskolában azonban nem elég csak az, hogy jól teljesítenek a tanulók. Mivel lehet elérni, hogy ez egy jó hely is legyen, ahol a diákok és a tanárok is jól érzik magukat?

A jó közösségi iskola jellemzője az iskola nyitottsága. A nyitottság egyrészt azt jelenti, hogy a szülők aktív szerepet vállalnak az iskola életében, másrészt az intézmény olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyet nem csak a diákok vehetnek igénybe. A Generációk Közötti Párbeszéd Program a fenti törekvéseket valósítja meg.

Ez egy eu-s pályázat volt még a kétezres évek elején, mi azóta is folytatjuk. Először minden gyerek elkészíti a családfáját, majd bejelöli rajta minden felmenőjénél, hogy ki miben tudós. Ez bármi lehet, akár a lekvárfőzés is. Amikor a családfák elkészülnek, akkor a gyerekek csoportokat képeznek, megismerik egymás „tudós” rokonait, és eldöntik, hogy melyiküket mikor hívják meg az iskolába.

A tanulók is készülnek erre az alkalomra, kérdéseket gondolnak ki. Minden csoportba jön egy szülő, aki elmondja a tudományát, majd a gyerekek kérdeznek. Utána pedig a gyerekek csoportonként beszámolnak a többi diáknak arról, hogy mit hallottak az adott szülőtől/nagyszülőtől. A hátsó szándékunk nekünk az, hogy a szülő legyen büszke arra, hogy bejöhetett az iskolába, és megmutathatta a tudományát. Ettől kezdve az iskola fontos lesz neki, és a gyereket is küldi. Nálunk a hiányzás (az igazolatlan – szerk.) gyakorlatilag nulla.

Ezek a programok csak akkor lehetnek sikeresek, ha a tantestület képes jól megvalósítani a terveket.

Így van. Én nagyon komolyan veszem a pedagógus-továbbképzést, de csak úgy, ha az egész tantestület részt vesz benne. Nálunk olyan nincs, hogy egy-két ember elmegy valahová, valamit meghallgatni, mert az nem elég hatékony. Szeretünk viszont ide, az iskolába meghívni szakembereket.

Ez egy topon lévő tantestület, nagyon sokat tudnak, ezért kihívás is olyan előadót találni, aki még rendesen megmozgatja őket. Langyos víznek nincs értelme, ha a tanárok utána azt mondják, hogy ilyen előadást én is tudtam volna tartani. Egyébként a pedagógusok itt rengeteget dolgoznak, és még többet kellett dolgozniuk akkor, amikor belekezdtünk ezekbe a programokba. Semmi mással nem tudtam őket motiválni kezdetben, csak a saját lelkesedésemmel, de az is elég volt.

Mára már büszkék az eredményeinkre, szívesen tartanak bemutató órát más iskolában dolgozó kollégáknak is. Igaz, hogy a pedagógusok nincsenek jól megfizetve, de én mindig azt mondom, hogy emiatt egy egész generációt nem tolhatunk el, ez nem indok arra, hogy ne tanítsunk jól. Egy ideig valóban több munkát kell befektetni a jó minőségű tanításba, de ha már gyakorlott a tanár, akkor nem igényel ez óriási plusz munkát.

A kép, amit eddig lefestettél nekünk, nagyon ideálisnak tűnik. Nem küzdötök semmilyen problémával?

Dehogynem, sokfélével, de igyekszünk mindenre megoldást találni. Mostanában például az foglalkoztat, hogy mivel az iskolában mára már a diákok több mint fele roma, félő, hogy el fogják vinni a gyerekeket a szülők a közeli városba, ahol egyetlen roma diák sincs. Eddig még nem történt ilyen, de olyanok már vannak, akik nem ide hozzák a kisgyereküket az iskolánkhoz tartozó óvodába. A társadalomnak mindenféleképpen az a jobb, ha integrált oktatás folyik, mert ezzel nyerünk többet. De ha a saját gyerekét nézi az ember, akinek mindent szeretne megadni, hogy a legjobb teljesítményt nyújthassa, akkor ez már nem ilyen egyértelmű.

Te úgy látod, hogy a ti jó képességű diákjaitok nem tudnak itt annyira jók lenni, mintha egy nem integráló iskolába járnának?

Éppen hogy nem így van. Nálunk tudnak. A megye legjobb iskolájába az első három legjobb matematika felvételit a mi iskolánk diákjai írták. De ez nem érdekli a szülőket abban a pillanatban, amikor iskolát választanak.

Csak az, hogy ne üljön a gyerekük mellett cigánygyerek a padban?

Igen. Holott a cigánygyerekek aranyos gyerekek, ez nem probléma itt. Nagyon-nagyon szegények a mi diákjaink, de mire ide bejönnek az iskolába, rendben vannak. Nem látjátok ezt rajtuk, a kevés ruhájuk tiszta, járnak rendesen iskolába.

Mivel tudnád meggyőzni a szülőket, hogy integráló intézménybe járassák a gyerekeiket?

A pillanatnyi érdeket párhuzamba kell állítani egy távlati érdekkel. Lehet, hogy pillanatnyilag úgy tűnik, a gyereknek az a jó, ha szegregált iskolába jár, kiváló hátterű családok gyerekeivel együtt. Távlatokban viszont az ő gyerekének pontosan attól lesz jobb, ha a státuszában alul elhelyezkedő gyerek – integrált körülmények között – jobban tud fejlődni az iskolában. Mert így 35-40 évesen majd többet profitál abból, ha egy képzettebb társadalom veszi körül. Ez a lényege a dolognak.

Persze erre a szülő megint legyint, hogy nem baj, de az én gyerekemnek most akkor is jobb. Tapasztalatból mondhatom, hogy egy jó képességű gyerek ugyanannyit fejlődik egy szegregált iskolában, mint egy jól megszervezett és jól működő integráltban. A nem cigány környezetben sem biztos, hogy jobban fejlődik a kognitív képessége, az emberi oldala pedig biztos, hogy nem.

Ha innen kilépsz és becsukod magad mögött az iskola ajtaját, akkor mit csinálsz, mivel foglalkozol az oktatásügy kérdésein túl?

Volt olyan időszak az életemben, amikor nem volt kikapcsolódás, csak a munka itt is és otthon is, de ez nem jó. Ezért olyan célokat tűztem ki magam elé például, hogy meg kell tanulnom zongorázni. Most otthon van a zongora, és próbálom visszahozni magam arra a szintre, ahol egykor zeneiskolás diákként voltam. A férjemmel beléptünk a megyei természetjáró szakosztályba, és sokat járunk túrázni.

A gyengém a kertépítés és a lakberendezés, a neten lévő programokkal nagyon el tudom foglalni magam. Sokat olvasok angolul, nemcsak szakirodalmat, hanem regényeket is, kimondottan a nyelv fenntartása miatt. Olvastam, hogy az agyat nagyon karbantartja a nyelv és a zene, ezért is döntöttem úgy, hogy nekem zenélni kell. Most járok ott, hogy a „nyolc óra munkát” megpróbálom belepréselni nyolc órába. És sikerül is.

Az interjút Sinka Edit és Kereki Judit készítették.