Hogyan csináljam? Hogyan csináljuk?
Szülők és pedagógusok
A szülők és a pedagógusok között akkor is adott a konfliktus lehetősége, ha a maguk részéről mindketten tökéletesen teszik a dolgukat. A szülő elfogultsága érthető, hiszen természetes, hogy érzékenyen érintik a fiáról, lányáról elhangzó vélemények. A pedagógusnak viszont a szülők szemefénye csupán egy a tanítványok között, és lényegesen tárgyszerűbb, objektív értékelésre törekszik. Ezért a szülő-pedagógus találkozások nem ritkán mindkét félből kellemetlen érzéseket váltanak ki...
Közeledik a tanév vége, alakulnak az évvégi jegyek. Ilyenkor kerül sor a szülői fogadóórára. A „buktatós” tárgyakat tanító tanárok előtt többnyire hosszú sor kígyózik. Vajon mi játszódik le ilyenkor az érintettekben? Próbáljuk beleélni magunkat egy matematikatanár és egy szülő helyzetébe!
A matematika tanárnő
Hat órám volt, és ma még ez a fogadóóra is... Jönnek a szülők végeláthatatlan sorokban. Görcsöl a fejem, beteget kellene jelenteni, hazamenni, de lehetetlen. Bekapok egy tablettát, aztán most itt ülök, próbálok barátságos lenni, odafigyelni, váltani az egyik gyerekről a másikra. Szerencsére nálam van a kis osztályozó füzetem, gyorsan oda tudok lapozni.
Szabó Viktor anyukája? Igen, Viktornak hullámzó a teljesítménye: két négyes, azután egy kettes, azután egy hármas... Üdvözlöm, kedves Urbán apuka, jó hogy látom, Hédi ma megint készületlen volt, nem is értem. Tavaly még színötös volt, a legmegbízhatóbb gyerek az osztályban, most meg egymás után három elégtelen... Kérem, mondja a nevét! Igen, igen, a Kati. Melyik osztályban is jár? 5. b. Nézze, kedves anyuka: három hármas, három négyes, egy kettes. Még nem ismerem eléggé, nem tudok többet mondani... Gábor magatartása tűrhetetlen, hiába szólok rá, be nem áll a szája, és csak akkor hallgat el, amikor felelnie kellene. Meg fog bukni... Miért nem jelentkezett Dia a matekversenyre? Éppen most áll le, amikor közeledik a beiskolázás?... Bálint, rendkívül gyengén muzsikál... Évivel sohasem szokott gond lenni, most sincs... Tamást ki kellett küldenem az osztályból, zavarta a többieket... Bukásra áll! Miért mondja, kedves apuka, hogy lehetetlen, itt vannak a jegyek. Minden témazárója elégtelen! Ja, hogy ön nem Mari apukája, bocsánat, Gézával nincs ilyen gond, stabil négyes... (Megőrülök! Még tíz szülő áll előttem, már több mint két órája mondom és mondom, az arcok összefolynak... Csak ennek lenne már vége!) Marci..., egyáltalán nem készül az óráimra, és a modora...!
Marci mamája
Az egész napi hajtás után a fogadóórára enyhe gyomorfájással indultam. Mit fognak vajon a fejemhez vágni? A legszívesebben el sem mennék, de hát ötödikes a srác, minden tanára új, mégiscsak tudnom kell, milyennek látják.
Gombóccal a torkomban és nagy elhatározással, hogy bármi lesz, elviselem, indulok az iskolába. Minden rosszra megpróbálom felkészíteni magam. Kikérdezem a gyereket. Mit várhatok, ki mit fog mondani? Marci a vállát vonogatja. Neki fogalma sincs, mit gondolnak róla a tanárok. Látszólag nem érdekli, de látom rajta, hogy magában szorong.
Hétfő van, délután öt óra. Az első találkozás sikerült. Kedves, jóindulatú, megértő tanárnő, egész elfogadható életszagú tanácsokat ad a gyerek eredményének javítására. A második már szinte kihallgatás: Mit tettem, miért nem teljesít a gyerek? Hogyan képzelem? A „hogyan képzelemre” már nem jut idő, mert a következő szülő türelmetlenül toporog. S a harmadik tanárnál a teljes megsemmisülés. Rossz a modora a gyereknek, visszafelesel, pedig nem tud semmit stb. Kérdezem: „A tudásával vagy a modorával van-e igazán baj?” Bár ne tettem volna! A válasz: „Most már látom, hogy kitől tanulta a gyerek ezt a viselkedést.”
Már-már csípősen válaszolnék, de eszembe jut, hogy a gyermeknek árthatok vele. Így csak szerényen megjegyzem, hogy talán tőlem. Elég volt! Egy megértő és baráti szóra vágyom, de úgy tűnik, itt és most nem megy.
Hogyan csináljam? Hogyan csináljuk?
Úgy vélem, a példában felidézett formában, az iskolai szinten szervezett fogadóórán kevés az esély a szülők és pedagógusok közötti érdemi kommunikációra. Nem lehet rossz néven venni, hogy számos anya és apa inkább kihagyja ezt a találkozót, nem kíván ugyanis kiszolgáltatott helyzetbe kerülni, és tart attól, hogy a gyerekének árt, ha vitába keveredik a tanárral. A túlhajszolt pedagógus számára pedig az effajta fogadóóra általában nem több elkerülhetetlen, kellemetlen és módfelett hálátlan hivatali teendőnél, melynek során kutyakötelessége, hogy empatikus és tapintatos legyen az egymást gyorsan váltó, alig ismert, ám gyakran azonnali segítségre vágyó szülőkkel...
Az általános tapasztalat szerint ezek a keretek nem működnek megfelelően. Pedig a gyermek egészséges fejlődése érdekében fontos volna a kölcsönös elfogadásra, bizalomra építő párbeszéd: a szülő szubjektív és a pedagógus objektív véleményének egyeztetése, a közös megoldási stratégiák kialakítása.
Jó lenne többet tudni arról, hogy milyen megoldásokat találnak az intézmények a túlhaladott formák megújítására, illetve milyen egyéb lehetőségek adódnak arra, hogy a szülők és a pedagógusok a szó konkrét és átvitt értelmében is „összejöjjenek”.
:
Hogy zajlik mindez az Ön gyermekének iskolájában? Milyen személyes élmények idéződnek fel Önben a szülők és pedagógusok találkozásait, együttműködését illetően? Mi segíti a pedagógusok és a szülők közötti együttműködést, illetve mi minden gátolja ezt?
