Szakképzés, oktatás és munkaerőpiac

A konferencián (melyről részletes szakmai anyagokat a www.tarki-tudok.hu honlapon találhatnak) kutatók és szakmapolitikusok elemezték együtt a mai magyar szakképzés helyzetét. A vélemények sokszor egybecsengtek, és igen lesújtó képet festettek a területről.

Mi a fő probléma?

Magyarországon magas a munkanélküliség, de egyszerre hiány is van kvalifikált munkaerőből. A szakképzésre pedig, különösen az iskolarendszerű képzés esetében, óriási szociálpolitikai probléma megoldása is vár. A szakiskolákban halmozódnak a gyenge képességű, rossz társadalmi hátterű és rosszul motivált diákok.  Lehetséges-e ilyen körülmények között egyidejűleg minőségi szakképzést végezni és hátránykezelést megvalósítani?

Mi a háttér?

Magyarországon nagyon alacsony a foglalkoztatottsági ráta, az Európai Unióban nekünk vannak a legrosszabb adataink e téren, hangzott el a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, Czomba Sándor előadásában. A tagállamok 65%-os átlagához képest nálunk a 20-64 év közötti lakosságnak mindössze 55%-a dolgozik, és a foglalkoztatottság az 1993-as mélypont óta nem nőtt, stagnál. Ilyen körülmények között az ország versenyképességét növelni, a gazdasági bajokból való kilábalást elérni nagyon nehéz lesz. A Föld országainak versenyképességi listáján Magyarország jelenleg az 52. helyet foglalja el. Szilágyi János, az iparkamara képzési igazgatója rámutatott arra, hogy a sorrendben elsők mindegyikét az jellemzi, hogy nagyon jó a szakképzés azokban az országokban.

Magyarországon a szakképzésben végzett diákok esetében a munkanélküliség valószínűsége egyes országrészekben sokkal magasabb, mint máshol, azaz a lakóhely erősen befolyásolja, hogy valakinek milyen esélye van elhelyezkedni. Némi előnyt pedig szinte csak a magasabb végzettség, az érettségi megszerzése jelent. Ezt a fiatalok is minden bizonnyal érzik, mert egy friss pályakövetési vizsgálata adatai szerint három évvel a szakmunkás-bizonyítvány megszerzését követően is 43 százalékuk tanul – mondta el Fehérvári Anikó, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos főmunkatársa.

Mi jelenthet megoldást?

A jelenlegi kormányzat a német típusú duális szakképzési rendszert tekinti követendő példának. Németországban a képzést a gazdaság finanszírozza, a cégek, üzemek határozzák meg a tanítandó szakmákat és a beiskolázandó tanulók keretszámait is. Ehhez azonban egy kiemelkedően jól működő gazdaság kell, a magyar – egyelőre – nem ilyen. Ezért az iparkamara és a kormány tavaly őszi megállapodása alapján, melynek értelmében 125 gyakorlatigényes szakmában elkezdték a duális rendszer felé való közelítést, a németnél toleránsabb, „iskolapártibb” rendszert alakítanának ki. A képzés 3 évig tartana, kilencedik osztályban a szakiskolákban képeznék a tanulókat, tizedikben heti 2 napot, tizenegyedikben pedig már 3 napot töltenének vállalati gyakorlaton – hallhattuk a kamara képviselőjétől az átalakuló szakképzés főbb ismérveit.

Köllő János közgazdász-kutató adatokkal igyekezett bizonyítani, hogy az általános képzés lerövidítése és a gazdaság hiányjelzéseire alapozott szakmakínálat nem célravezető megoldások. Véleménye szerint nem az a baj a szakképzéssel, hogy túlságosan sok időt vesz el az általános képzés, hiszen minden vizsgálat azt mutatja, hogy a szakiskolások általános képességei (logika, számolás, írás, szövegértés) kifejezetten gyengék.

Pedig a munka világában sokkal jobb pozíciói vannak azoknak, akik jó képességekkel rendelkeznek. A munkaadók is őket részesítik előnyben, mert könnyen átképezhetők, képesek karriert építeni, tudásuk használható és konvertálható, nem pedig azokat a munkásokat, akik egyetlen gyakorlati munkafolyamatot jól elsajátítottak a gyakorlatias szakképzésük során. Ezért zsákutcának tűnik az ún. gyakorlatigényes szakmák rövidített idejű képzésének bevezetése, mind a gazdaság versenyképessége, mind pedig az egyének boldogulása szempontjából.

Köllő János aggodalmait osztotta Benedek András professzor is, aki a pedagógia felől közelített a szakképzés problémáihoz. Felhívta a figyelmet arra, hogy a világ ma már sokkal hatékonyabb duális rendszereket ismer a németnél, érdemesebb lenne inkább a skandináv modelleket tanulmányozni. Már csak azért is, mert a németek maguk is szociális feszültségekről számolnak be, amelyet részben a szakképzésnek tulajdonítanak.

Rolek Ferenc, a gyáriparosok szövetségének alelnöke hozzászólásában kiemelte, hogy igenis szükség van sok gyakorlati képzésre. A sok elméleti képzés kedvét szegi a gyakorlati beállítottságú gyerekeknek, így esélyük sem lesz, hogy szakmai képesítést szerezzenek. A világ pedig változott annyit körülöttünk, hogy nem szabad azt gondolnunk, az iskolában egy egész életre kell felkészíteni a fiatalokat. A tanulás kitolódott, egész életen át tart, ezért nyugodtan működhet úgy is jól az oktatás, ha bizonyos ismereteket később, munka mellett sajátítanak el a diákok.

Lannert Judit oktatáskutató úgy fogalmazott, hogy a szakiskola jelenleg valóban a magyar oktatás leggyengébb láncszeme, átalakításra szorul. De a minőségi szakképzés érdekében nem megoldás, ha a leszakadó fiatalokat idejekorán kiengedjük az iskolából, és csak a motivált és jó képességű diákokkal akarunk a jövőben foglalkozni. Ehelyett a kora gyermekkori nevelés bővítését és az alapképzés színvonalának emelését kellene a gazdaság szereplőinek is támogatniuk. Nem a hetvenes évek nagyüzemi munkásait kell kiképezni, hanem a 21. század kihívásaira válaszolni és önállóan vállalkozni képes mestereket és gazdákat. Ehhez viszont a megalapozott gyakorlati és elméleti szaktudáson túl olyan kulcskompetenciákra is szükség van, mint a vállalkozókészség, kommunikációs készség, idegennyelv-tudás, számítógépes ismeret. A szakképzés előrehozásával és az általános képzés visszaszorításával viszont ez kevéssé látszik teljesíthetőnek.

A Kölöknet szakmai műhelye