Oktatáspolitika – egyházi kontra önkormányzati iskolák
Kérdések az egyházivá váló iskolákról szóló sajtóhírek kapcsán
A sajtóban egyre-másra jelennek meg azok a hírek, amelyek valamely önkormányzati iskola egyházi fenntartásba adásáról szólnak. Mitől nőtt meg hirtelen ezeknek az eseteknek a száma, mi zajlik az oktatási rendszerben? Miért remélik a szereplők, hogy az egyház működtetni tudja azokat az intézményeket, amelyek az önkormányzat által finanszírozhatatlanok? A cikk ebben a szövevényes témában próbál eligazítani.
A jelenleg érvényben lévő közoktatási törvény alapján az alapfokú oktatás esetében a helyi önkormányzatoknak van ellátási kötelezettsége. Ez nem jelenti azt, hogy kötelező nekik iskolát fenntartani.
Egy kistelepülés például az ellátási kötelezettségének eleget tehet úgy is, ha megállapodik egy másik település iskolájával, hogy ott fogadják a gyerekeket. A nagyobb települések azonban érthető módon ennek a kötelezettségüknek úgy tudnak eleget tenni, hogy maguk az önkormányzatok iskolá(ka)t alapítanak és tartanak fenn. Magyarországon jelenleg az iskolák többsége ilyen önkormányzati iskola.
Ki fizeti az iskolát?
Lehetőség van azonban arra is, hogy egyházak, alapítványok, magánszemélyek iskolákat működtessenek. Ha ezekben az iskolákban teljesülnek bizonyos (törvényi) feltételek, akkor jogosultak lesznek tanköteles korú gyerekek nevelésére, és mivel ezzel állami feladatot látnak el, jogosultak lesznek állami normatíva igénylésére is.
A normatíva (bár kiszámításának módja jelentősen változott az elmúlt évek során) alapvetően az iskolában tanuló diákok száma után jár, a köznyelvben fejkvótaként is emlegették. Ennek a támogatásnak az összege ugyanakkora, akár önkormányzati, akár magániskoláról van szó. Ezzel nincs is probléma, annál inkább azzal, hogy ez az állami támogatás nem fedezi az iskoláztatás költségeit, azaz ma egy iskolát nem lehet annyi pénzből megfelelően működtetni, mint amennyi állami normatíva az ott tanuló diákok után igényelhető.
A normatíva által nem fedezett költségeket a fenntartónak kell biztosítania. Ez azt jelenti, hogy például az iskolát működtető alapítvány saját bevételeiből is juttat az iskolának, illetve hogy az önkormányzat más forrásokból is csoportosít pénzt az iskolái kiadásaira. Az adatok alapján ma úgy látszik, hogy körülbelül 60%-át fedezi a tényleges költségeknek az állami normatíva, és 40%-ot kell a fenntartónak hozzátenni, de ebben az iskolák között nagyon nagy különbségek lehetnek.
Magam is ismerek olyan körzeti, azaz több település diákjait fogadó általános iskolát, ahol csak a normatívából és pályázatokból gazdálkodnak. Ugyanakkor olyan iskola is van, ahol nagyon speciális igényű tanulókat oktatnak, és az állami normatíva a tényleges kiadásaiknak csak töredékét fedezi.
Elszántaknak
A közoktatás finanszírozásának lehetséges megoldásairól a Tárki-Tudok tanulmányában olvashatnak.
Az elmúlt években az önkormányzatok egy része – tipikusan a depressziós térségekben – egyre rosszabb anyagi helyzetbe került. Ennek egyenes következménye, hogy az iskolák fenntartásához elengedhetetlen kiegészítést sokan már nem tudják megtenni. Minthogy iskolát működtetni nem kötelező, de a településen élő tanköteles korú gyerekek oktatását megszervezni igen, ezért sok önkormányzat más lehetőségek után próbál nézni.
Egy ilyen lehetőségként merülhet fel az, hogy az iskolát ne az önkormányzat működtesse, hanem valamely más fenntartó. Ennek a változtatásnak a meglépését segíti a közoktatási törvény tavaly nyári módosítása is. Korábban ugyanis szerepelt a törvényben egy olyan passzus, hogy ha az önkormányzat az iskola működtetését át is adja másnak, további 5 évig még akkor is van anyagi kötelezettsége, azaz a fenntartási költségekhez hozzá kell járulnia. Ez a rész a törvényből kikerült, így ma minden különösebb utóhatás nélkül lehet önkormányzati iskolát más fenntartónak átadni.
Hogy jönnek a képbe az egyházak?
A rendszerváltás után viszonylag gyorsan kiépült az egyházi intézményhálózat, és emelkedni kezdett az egyházi iskolák száma és az ezen intézményekben tanulók létszáma is. 2008-ban a diákok 7%-a járt egyházi fenntartású közoktatási intézménybe, amely arány – nemzetközi összehasonlításban – nem tekinthető magasnak. Az egyházi oktatás súlypontja az adatokból láthatóan a középfokra helyeződik, ezen belül is a gimnáziumokra, az összes gimnazista tanuló 12%-a járt 2008-ban egyházi intézménybe.
Az egyházi iskolák eredetileg ugyanúgy kapták az állami normatívát, mint bármely más fenntartó. Egy 1993-as alkotmánybírósági határozat azonban alkotmányellenesnek minősítette az oktatás finanszírozásában azt az elemet, hogy az egyházi iskolák nem kapnak olyan jellegű kiegészítő támogatást, mint amilyet az önkormányzati iskolák kapnak a fenntartójuktól. Hiszen az önkormányzatok a kiegészítést is állami pénzből teszik meg, a különféle egyéb támogatásokat és átengedett adóbevételeket használnak fel például erre a célra.
Az alkotmánybíróság döntésére válaszul 1997-ben a kormány egyezséget kötött a katolikus egyházzal: az ún. „vatikáni megállapodás” értelmében az egyházi fenntartású iskolák kiegészítő támogatást is kapnak az államtól. (Az eredeti megállapodás a katolikus egyházzal köttetett, de később minden más felekezetre is ugyanez a szabályt alkalmazták.) A kiegészítő támogatás mértékének meghatározásához azt veszik alapul, hogy az önkormányzatok mennyivel egészítik ki iskoláik költségvetésében az állami normatívát.
Vatikáni megállapodás
A Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról 1997. június 20-án aláírt megállapodás.
Fentiekből következően sok helyen ma úgy gondolják, hogy ha az egyház tartja fenn az iskolát, akkor az önkormányzat mentesül a szinte már elviselhetetlen tehernek számító normatíva-kiegészítéstől. Az egyház viszont nem kerül rossz anyagi helyzetbe, hiszen a számára biztosított kiegészítő normatíva és az alap normatíva együtt már jórészt fedezi a tényleges költségeket.
Így az iskola megmaradhat, ami a kistelepülések egyetlen iskolája esetében általában nagyon fontos szempont, de a városok is szívesebben élnek olyan megoldással, ami nem jár iskolabezárással, hiszen így jóval kevesebb konfliktussal érhetik el ugyanazt az anyagi tehertől való megszabadulást.
Az egyházivá válásnak nagyon sok pedagógiai, szakmai vonatkozása is van. Itt most azonban koncentráljunk csupán a pénzügyi oldalra. Néhány évvel ezelőtt az akkori oktatáspolitika anyagilag is ösztönözte a kistérségi társulások, illetve az intézményfenntartó társulások szerepvállalását az oktatással kapcsolatos feladatellátásban. Akkor nagyon sok intézmény fenntartója lépett be valamilyen társulásba, és olyan megoldás is akadt szép számmal, amikor az intézmény fenntartását átadta a település a kistérségi társulásnak. Akkor így lehetett többletforráshoz jutni.
Óvatosak az egyházak?
Az egyházak álláspontját az óvodák és iskolák átvételével kapcsolatban itt olvashatják el.
Ma ezek az akkor jó megoldásnak tűnő lehetőséggel élő önkormányzatok is bajban vannak. Most éppen az egyházi iskolává válás tűnik menekülési lehetőségnek a finanszírozás ellehetetlenülését megélő önkormányzatok számára. De ha józanul gondolkodunk, rá kell jönnünk, hogy néhány éven belül biztosan nem jut az ország szintjén több pénz az oktatásra.
Vagyis ha tömeges folyamat indul meg az iskolák egyházivá válásával, és a kiegészítő normatíva igénylése átlépi a tervezett keretet, akkor a kormányzat kénytelen lesz valamit lépni. Több megoldás is elképzelhető, de az biztosan nem, hogy marad minden így, ahogy eddig volt. Mi fog történni akkor ezekkel az iskolákkal, amiket most sikerül átmenteni?
És amire úgy tűnik, senki nem gondol: mi fog történni azokkal a gyerekekkel, akik ma még önkormányzati iskolába járnak, holnap egyháziba fognak járni – de holnapután hová?
