Köznevelési törvény
A Nemzeti köznevelési törvény koncepciója - magyar egyenlő provinciális?
Az éppen most a Parlament előtt lévő köznevelési törvénynek több koncepciója is nyilvánosságot látott. A kormány által ez év augusztus 31-én elfogadott és szeptember 28-án megerősített, azaz a „hivatalos” koncepció előszavában indoklást olvashatunk arról, hogy miért van szükség az új köznevelési törvény megalkotására.
Miközben széles konszenzus van arról, hogy az évek során történt rengeteg és rendszeres módosításnak köszönhetően barokkosan túlburjánzó korábbi közoktatási törvény korszerűsítésre, de leginkább fogyókúrára szorul, a hivatalos koncepció alapján félő, hogy ez a barokkos vonás a most formálódó köznevelési törvényre is jellemző marad. Mégsem ez a legnagyobb probléma, sajnos.
Gondolom, nem sokan töltötték azzal az idejüket, hogy a köznevelési törvény különböző tervezeteiben és koncepcióiban elmélyedjenek, megelégedtek ehelyett a sajtóban megjelenő tudósításokkal, kommentárokkal. A koncepció előszavát mégis elolvasásra ajánlom, mert ebből képet kaphatunk az egész törvényről is. Túllépve a fogalmazásbeli és stilisztikai problémákon, az üzenet világos. Már az elején a nevelés célját illetően Babits Mihály szavait idézik, aki a nyolcosztályos középiskola feladatát a következőkben látja: „gondolkodni és beszélni”. A koncepció ennél még tovább megy, amikor deklarálja, hogy a közösségi nevelés célja megtanítani a magyar gyermekeket magyarul gondolkodni és beszélni (írni valami miatt már nem) . Jól láthatóan ez a szempont annyira fontos, hogy kilencszer jelenik meg a magyar szó ebben a rövid szövegben. Ugyanakkor, hogy mit is értünk alatta, itt még homályban marad.
A jelen politikai kommunikációjába belesimulva, az elmúlt húsz év közoktatása differenciálatlanul kap negatív kontextust. Eszerint Magyarországon az iskolai nevelés nemzetközi kísérleti tereppé vált, ahol a gyerek helyett a tananyag és a módszertan került a középpontba. Az oktatás fő törekvése pedig az volt, hogy állandóan változó ismeretekkel töltsék meg a gyerekek fejét. Tegyünk egy kísérletet és fordítsunk a megközelítésen. Mit is akarhat a jelenlegi oktatáspolitika? Nem szeretné a nemzetközi tudást behozni, nem szeretné a módszereket és tananyagot megújítani, nem szeretné követni a gyorsan változó világot azzal, hogy megpróbálja az új tudást átadni? Más szóval „értékálló”, változatlan magyar tudást akar átadni. Ez alapján félő, hogy a magyarság alatt leginkább provincializmust kell érteni. Csak remélni tudjuk, hogy az elfogadott törvény és a megvalósuló gyakorlat rácáfol erre az aggodalomra.
A nemzeti köznevelési törvény koncepciójának előszava
Miért van szükség az új köznevelési rendszer létrehozására?
Mi is a nevelés célja? Babits Mihály szerint, aki a nyolcosztályos középiskola feladatáról szólt: „Gondolkodni és beszélni: nem lehetne rövidebben és mégis teljesebben megjelölni egész középiskolai tanításunk célját.”
Az európai kultúrában a görögök óta tudjuk, hogy ez a legjobb módja annak, hogy gyerekeink a boldoguláshoz szükséges képességeiket kibontakoztassák, másfelől pedig hogy átadjuk számukra annak a közösségnek az alapvető értékeit, amelyben élniük kell. Így hát nekünk, magyaroknak, a magyar boldogulás képességére és a magyar közösség alapvető értékeire kell nevelnünk a gyermekeinket.
Magyarország fejlődéséhez és messzire mutató sikeréhez mindenkor új magyar gondolatokra és egyenes magyar beszédre van szükség. A közösségi nevelés célja tehát nem más, mint megtanítani a magyar gyermekeket magyarul gondolkodni és beszélni.
Hazánk megújulásához gyökeresen újjá kell szerveznünk a közösségi nevelés rendszerét, mert az elmúlt évtizedekben nem ez történt közoktatás címszó alatt.
Az elmúlt húszegynéhány év alatt nálunk az iskolai nevelés és oktatás ügye egyfajta nemzetközi kísérleti tereppé vált, amelyben az oktatás-nevelés középpontjába a tananyag és a módszertan került a gyerekek helyett.
Ennek során az oktatás fő törekvése az lett, hogy állandóan változó ismeretekkel telítsék az iskolás gyerekek fejét, minél gyorsabban, minél nagyobb mennyiségben, minél olcsóbban.Az oktatás rendszere egyre inkább a csavargyártáshoz kezdett hasonlítani, ahol az a fő szempont, hogy az új csavar minél simábban illeszkedjen a nagy gépezetbe. Most látjuk ennek kárát, amikor az eddigi nagy gépezetek világszerte elakadnak, szétesnek, és az önálló gondolkodástól elszoktatott emberek nem találnak válaszokat az új helyzetre.
A közösségi nevelés nem lehet csavargyártás.
A Nemzeti Közösségi nevelésről szóló törvény megalkotásának az a tétje, sikerül-e úgy átszervezni a rendszert, hogy az alkalmassá váljon a munkát tisztelő, magabíró, korszerű tudással rendelkező, s önálló magyar gondolkodásra képes emberek nevelésére, akik elkötelezettek a nemzeti közösség alapvető értékei iránt.
Csak sikeres emberek tehetnek sikeressé egy nemzetet. Az általános és középiskolai nevelés kérdése azért kiemelten fontos, mert ez az az életkor, amikor kialakul az ember személyisége, és eldől, hogy olyan emberré válik-e, aki kiáll saját maga és nemzete sikereiért,vagy beletörődik, hogy mások döntsenek róla és helyette.
A Nemzeti Közösségi nevelés ügye tehát elválaszthatatlan kötelékkel fonódik össze nemzetünk sikerességének sorskérdésével.
(A Kormány a koncepciót 2011. augusztus 31-én fogadta el és szeptember 28-án megerősítette.)
