Mi csak a munkánkat végezzük, a többi megy magától…

Miért szeretik a szülők ezt az iskolát?

A Szent Koronának különleges vonzereje van. Mindez visszavezethető a 100 évvel ezelőtti kezdetekre, amikor az itt élő MÁV-tisztviselők és ide járó gyermekeik megteremtették azt a szellemiséget, amely évtizedeken keresztül áthatotta az iskolát. A mindenkori utódok nemzedékről nemzedékre örökítették át ezt a szellemiséget, kibővítve koruk sajátosságaival. Mi, akik most élünk és dolgozunk ezek között a falak között, tovább őrizzük a hagyományokat. Igyekszünk egy gyermekközpontú, családcentrikus légkört kialakítani, amelyben a lehetőségekhez képest mindenki jól érzi magát.

Természetesen legfontosabb dolgunk az oktatás-nevelés, az ehhez szükséges rend és fegyelem biztosításával. Emellett nagyon sok szabadidős programot szervezünk – gyakran hétvégén is –, ezekbe rendszeresen bevonjuk a szülőket is. A tanulmányi és a sportversenyeken kerületi szinten kiemelkedő eredményeket érünk el, de minden évben vannak fővárosi, sőt országos eredményeink is. Mindezt a szülők látják és értékelik.

Milyen a tanári kar?

Mint sok helyen, nálunk is „nőuralom” van. A 48 fős tantestületben mindössze két férfi kolléga található. A pedagógusok többsége 40 és 55 év közötti, 70%-uk több mint 20 éve dolgozik ebben az iskolában. Egységes a pedagógus kar testületi szelleme: azonos értékrenddel, követelménnyel és szemlélettel bírunk. Ez megkönnyíti és hatékonnyá teszi a nevelőmunkát is és az együttműködést is.

Úgy vélem, hogy a „jó tanárság” nem tantárgy-, nem- vagy korfüggő. Az utóbbi években vérfrissítésként több fiatal pályakezdő kolléga érkezett. Aki fel tudta venni azt a ritmust, amelyet a többség diktál, az könnyen beilleszkedett, aki nem, az előbb-utóbb menekülőre fogta.

Az itt dolgozók többségét nem kell különösebben motiválni. Az egyenlő teherviselés és a csapatszellem motivál. Mindig figyelek arra, hogy személyesen is példát mutassak a feladatok elvégzésében. Soha nem mulasztom el megköszönni, ha valaki plusz tevékenységet vállal. Minden nevelőtestületi értekezletet azzal kezdek, hogy kiemelem az előző hónap eseményeit, és nyilvánosan megdicsérem azokat a kollégákat, akik ezekben részt vettek.

Az iskola körül lakótelep van. A szülők többnyire nyilván dolgoznak. Mennyi időt töltenek a gyerekek az iskolában?

Az alsós gyermekek 92%-a reggel fél 8-tól 4 óráig az iskolában tölti a napjait. A felsős tanulók ennél jóval kevesebb időt töltenek itt, közülük kb. 20% veszi igénybe a napközit. Ők inkább sportfoglalkozásokra, szakkörökre és korrepetálásokra járnak vissza. Fontosnak tartom megemlíteni a kerületi zeneiskola kihelyezett foglalkozásait, amelyeket szintén nagy számban vesznek igénybe tanulóink.

Az alsós szülők azért szeretik a napközit, mert tudják, hogy este már nem kell a leckével foglalkozni, a gyerekek pedig azért, mert a tanulás mellett ilyenkor jut idő a kézműves foglalkozásokra, a mindennapos testnevelésre, mozi- vagy színházlátogatásra és egyéb, a gyermekek számára vonzó programokra.

Két tanító tanítja az alsós osztályokat, és ugyanők adják a napközit is. Hogy vált be ez a kvázi „egész napos iskola”? Mit nyújt a gyerekeknek az, hogy délután is ugyanazzal a két tanítóval vannak, mint délelőtt?

Mi „guruló” tanításnak nevezzük ezt a szervezési formát, és ez első és második évfolyamon működik. Az egyik tanító néni tanítja a magyart és az éneket, a másik a matematikát, környezetet, technikát és rajzot. Szakos tanár tanítja a testnevelést és az idegen nyelvet. Ez a módszer nálunk azért is kedvelt, mert amikor a magyaros tanító néni van délután, akkor a magyart tudják gyakorolni, amikor a matekos, akkor pedig a matematikát.

Ezenkívül mindkét tanító néni napi kapcsolatban áll a szülőkkel, hiszen délután, amikor kikísérik a gyermekeket, azonnal meg tudják beszélni az említésre méltó napi eseményeket. Ez a rendszer kizárja a pedagógusok közötti rivalizálást („én vagyok a tanító, te csak a napközis”), hiszen mindketten tanítók is és napközisek is.

Nagy sportélet van az iskolában, a folyosó polcain sorakoznak a trófeák…

A sportnak és az egészséges életmódra nevelésnek komoly hagyományai vannak iskolánkban. Függetlenül attól, hogy a mindenkori oktatási törvény előírja-e vagy sem, nálunk legalább 25 éve – tudom, mert azóta dolgozom itt – megvalósul a mindennapos testnevelés. Az elmúlt 10 évben kilenc alkalommal mi nyertük a kerületi iskolák közötti összesített pontversenyt, amelyet a tanév folyamán megrendezésre kerülő sportversenyek eredményei adnak.

Ehhez a figyelemre méltó eredményhez az is hozzájárul, hogy nálunk első osztálytól kezdve testnevelő tanárok tanítják a testnevelést. Természetesen a nevelésben is komoly szerepet játszik a sport, hiszen az a gyermek, aki délutánonként edzésen van, az nem a plázákban vagy a játszótéren „lóg”. Emellett a rendszeres testmozgás fegyelemre, kitartásra és türelemre nevel. A kiemelkedően sportoló gyerekek általában jó tanulók is.

Milyen az iskola informatikai felszereltsége?

2008 szeptemberétől kimondottan jónak mondható. Ekkor új telephellyel bővültünk, ahol korszerű technika- és számítástechnika termet, könyvtárat, valamint fejlesztő helyiséget alakítottunk ki. Megújult a számítógépparkunk, minden tanuló külön géppel, kényelmes, tágas munkaasztalon dolgozhat.

Az iskolában oldalak és programok letiltásával próbáljuk elérni, hogy az internetet arra használják, ami az életkoruknak megfelelő. Azt azonban, hogy otthon mi történik, nem tudjuk befolyásolni (de szerintem a szülők többsége sem). A közösségi oldalak nagy hatással vannak a gyermekekre, ennek a varázsát nehéz észérvekkel megtörni.

Hasonló probléma lehet a mobiltelefonnal is…

A mobiltelefonok nem az intézménybe valók, ha tehetném, be sem engedném hozni. A tanulók nem rendelkeznek azzal a kultúrával, hogy egy munkahelyen hogyan illik azokat használni. (Feltehetően sok felnőtt sem…) A kicsik nem tudnak vigyázni a telefonjukra, el-elhagyják, a nagyok pedig időnként – a tanítást is megzavarva – üzeneteket küldözgetnek, elfelejtik lenémítani, fölöslegesen hívogatják a szülőket. Szóval, csak gond van vele. Az utóbbi időben egyre nagyobb értékű telefonokkal és iPodokkal jelennek meg, ami fokozza egyrészt a használati kedvet, másrészt a mi problémáinkat.

Igazgatóhelyettes asszony említette, hogy kevés a felső tagozaton a természettudományi tantárgyak óraszáma, és egyáltalán a felsősök kötelező óraszáma…

Valóban, a törvény nem tett jót azzal, hogy ennyire lecsökkentette a 7. és 8. osztályos tanulók óraszámát - különösen annak fényében, hogy a gyerekek ma már nem 6 éves korukban kezdenek iskolába járni, mint régen! A legnagyobb problémát a természettudományos óraszámok minimalizálása jelenti.

A fizika, a kémia, a földrajz és a biológia alapjában véve is nehéz, úgynevezett „tanulós” tantárgynak számít. Heti egy órában megértetni, begyakoroltatni, tanulói kísérleteket végezni, számon kérni lehetetlen. Úgy gondolom, heti 27–28 órát el kell bírnia egy hetedikes tanulónak, aki emelt szintű nyelvoktatásban vesz részt. Korábban ennél többet is elbírtak, mégsem volt probléma.

Mennyire látja nevelési hasznát a tanórán kívüli tevékenységeknek (kirándulások, ünnepélyek, versenyek, szakkörök, sportesemények stb.)?

Egy-egy ünnepély megszervezése, a műsor betanítása, a tanulmányi vagy sportversenyekre való felkészítés olyan plusz feladatot jelent a tanároknak, amelyért tudják, hogy nem jár külön juttatás. A többség mégis szívesen vállalkozik erre, hiszen ezek a foglalkozások közösségformáló erővel bírnak, kitartásra, céltudatosságra nevelnek, és sokkal közelebb lehet kerülni általuk a tanulókhoz. Mind a tanulók, mind a tanárok közvetlenebbek, nyíltabbak egymással. Soha senkit nem kényszerítek olyan feladatra, amelyről tudom, hogy csak kötelességből és nem magától végezné. Például nem várom el egy fizika szakostól, hogy sportnapot szervezzen, a testnevelőtől pedig, hogy március 15-ei ünnepélyt.

Milyen a kapcsolat a szülőkkel?

A szülők többségével kiegyensúlyozott, jó kapcsolatot ápolunk. Nagy részük érdeklődő, segítőkész és belátó. Természetesen vannak, akik gyermekeik kudarcáért az iskolát, a pedagógusokat teszik felelőssé. Előfordulnak agyonaggódó, körülményes és „kekeckedő” szülők is, de azt hiszem, ez mindenhol így van.

Eredménynek tartom azt, hogy az elmúlt tíz évben – amióta igazgató vagyok – talán 5–6 esetben fordult elő, hogy nem tudtam kompromisszumra jutni a szülővel, és elvitte a gyermeket az iskolából. A családi napok és kirándulások, a karácsonyi koncertek rendkívüli vonzerőt jelentenek a gyerekek és a szüleik számára. Szívesen vesznek részt ezeken a rendezvényeken. Az a szülő, aki egyszer már belekóstolt a Szent Koronás légkörbe, nem jön ide panaszkodni.

Negyedik osztály után szinte alig megy el tanuló, az utóbbi öt évben 3 fő ment nyolcosztályos gimnáziumba. Sajnos a hatodik osztály utáni elvándorlás egyre népszerűbb, ami problémát jelent. Mivel „erős”, eredménycentrikus iskolának számítunk, ahol megkapják a gyermekek a középiskolához szükséges alapokat, nemcsak a kitűnő tanulóinkat veszik fel, hanem azokat is, akik nálunk nem számítanak különösebben jó tanulónak. Szerencsére vannak olyan osztályok, ahol a szülők meggyőzhetők arról, hogy a jó képességű tanulók a 8. osztály elvégzése után sokkal több iskola közül választhatnak, mint 6-dik után.

Gyakori, hogy a szülők – mivel megtehetik – visszatartják a gyerekeket az óvodában…

Két éve terjedt el, hogy a szülők óvodában tartják az amúgy iskolaérett és iskolaköteles gyermeküket, azóta egész osztálynyi gyermek marad óvodában évente. Az óvodás gyermekkel nem kell meghatározott időre beérni, nem kell ellenőrizni, nem kell gyakorolni, nem kell időben lefektetni, és ha úgy adódik, otthon is lehet maradni. Minderre az iskolában már nincs lehetőség.

Mit gondolnak a diákok az iskoláról?

Hadd idézzek egy volt tanítványunk visszaemlékezéséből:

„Összességében elmondhatom, hogy nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a Szent Korona Általános Iskolába járhattam. Ezeket az élményeket nem veheti el tőlem soha senki. Büszkén és mosolyogva gondolok vissza régi iskolámra, és ha néha arra járok, mindig eszembe jut egy-egy kedves emlék, amikor elsétálok az iskolaudvar mellett, ami ma már más gyerekeket boldogít úgy, ahogy régen engem. Köszönöm a szeretet és törődést és mindent, amit itt kaptam. … kívánom minden kis alsósnak és felsősnek, hogy ők is egyszer így gondoljanak vissza az iskolára, mint én, és csak tanácsolni tudom, hogy élvezzék ki ottlétük minden egyes percét… ” (Eschwig Hajts Erzsébet)

Mások-e a mai gyerekek, mint régen voltak?

A mai gyerekek technikailag sokkal képzettebbek, ügyesebbek, az internet által bizonyos témákban sokkal tájékozottabbak, bár ez nem mindig előny. Ezzel összefüggésben a többségük sokkal kevesebbet olvas, a beszélgetések nagy része nem személyesen, hanem a közösségi oldalakon zajlik. Mivel „oda vannak ragadva” a számítógéphez, jóval kevesebbet mozognak. Ez mind hátrány. Más jelentős különbséget nem tapasztalunk.

Tíz éve is voltak jól és kevésbé jól tanuló gyerekek, most is vannak. Tíz éve is voltak renitensek, most sincs ez másként. Az iskola minden dolgozója, beleértve a technikai munkatársainkat is – tudatosan vagy öntudatlanul – nap mint nap azon munkálkodik, hogy megvalósítsa Pedagógiai Programunk alapgondolatát, amelyet 1998-ban közösen fogalmaztunk meg: „Szerezd meg a tudást, alázattal műveld, és élj kulturáltan!”

Az iskola honlapja itt elérhető.