Kérdések a Janikovszky Éva Általános Iskola esete kapcsán

A Janikovszky Éva Általános Iskola szülői sérelmezik, hogy ezt a hírt pár nappal a beiratkozás után tudták meg – hiányolják az előzetes egyeztetést és a megfelelő érveket. A Janikovszky igazgatónője pedig a szakmai szempontokat: szerinte a két iskola különböző pedagógiai program alapján működik.

A szülők és gyerekek az iskola „bezárása” ellen tiltakozásul az utcára vonultak. Több szülő is megnyilatkozik az Index által készített filmfelvételen, ahol méltatják az iskola pedagógiai munkáját, ami a motivált cigánycsaládokat is vonzza. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Baross Gábor Általános Iskola is tud sikereket felmutatni, kifejezetten jó eredményeket érnek el a hátrányos helyzetű tanulókkal.

Az önkormányzat gazdasági érveivel szemben a tiltakozók azt hozzák fel, hogy a hét milliárdos hiányhoz képest  "csak csepp a tengerben" az a néhány tíz millió forint megtakarítás, amit az iskola bezárásával el lehet érni. Ráadásul egy hangfelvétel kapcsán többen politikai összeesküvést sejtenek a háttérben.

Tény és való, mindenképpen furcsán hangzik, hogy a Janikovszky épülete – a polgármester nyilatkozata szerint – továbbra is az önkormányzat tulajdonában maradna, és oktatási célra szeretnék kiadni, hasznosítani. Ez utóbbira is van ötletük a Janikovszkyba járó tanulók szüleinek: legyen az a már ott lévő általános iskola. Nem világos, hogy a szülők magániskolaként a „hasznosítás” részét is vállalják-e az önkormányzati tervnek.

A történet rendkívül tanulságos, és mindenképpen rengeteg kérdést vet fel.

• Valóban megszűnik a Janikovszky iskola, ha közben az osztályokat a tanárokkal együtt áthelyezik egy másik épületbe? Folytathatja esetleg továbbra is a pedagógiai programját? Egy iskola lényegét mennyiben adja annak programja és mennyire annak fizikai helyszíne? Mihez ragaszkodunk inkább: az épülethez, megszokott helyhez, vagy a tanárokhoz, esetleg a pedagógiai programhoz?
• Valóban jelent-e megtakarítást az összevonás? Az épületek jobb kapacitáskihasználtsága hosszú távon jelenthet megtakarítást. De akkor mi indokolja, hogy a másik épületet továbbra is oktatási célokra akarják használni? Esetleg olyan fizetős képzés lesz, amely szintén bevételt generál az önkormányzat számára?
• Miért születik meg egy ilyen döntés az érintett felek bevonása nélkül, mindenféle egyeztetést mellőzve? Vagy ha volt egyeztetés, miért nem tudunk  róla? Miért nem ismerhető meg az önkormányzat által megrendelt hatástanulmány? Miért kell egy ilyen döntést így időzíteni, a beiratkozások utánra, időt sem hagyva az átállásra?

Ezekre a kérdésekre nem tudjuk a választ, de néhány információt mi is összegyűjtöttünk érdekességképpen. A hetedik kerületi általános iskolákról egyrészt a honlapjaikról, másrészt az Oktatási Hivatal által készített iskolajelentések alapján tájékozódhatunk.

Sajnos a Janikovszky honlapja jelenleg nem elérhető, és ez nagy valószínűséggel nem a véletlen műve. A Baross Gábor Általános Iskola honlapján viszont még a tanulók nevei és fényképei is fenn vannak. Ez alapján nyilvánvaló, hogy valóban csökkent a létszám, a jelenlegi első osztályok 10-12 gyerekkel indultak, míg a felsőbb évfolyamokon 16 fős osztályokat találunk. A fényképeket látva pedig jól látható, hogy nagy arányban tanulnak itt roma tanulók.

Az a felszínes benyomás adódhat, hogy egyfajta szegregáció zajlik az intézmények közt, ami ha elér egy szintet, sajnos törvényszerűen felgyorsíthatja az egyirányú homogenizációt.

Az OH iskolajelentései alapján a Baross Gábor Általános Iskolában a tanulási nehézségekkel küzdő és/vagy hátrányos helyzetű tanulók aránya igen magas a kerület többi iskolájához képest (lásd táblázat). Ugyanakkor a szakmai munkát tekintve az országos kompetenciamérés eredményei alapján azt mondhatjuk, hogy a matematika terén kifejezetten jó eredményeket értek el, és többet hoznak ki a diákokból, mint amit várni lehet.

A Janikovszky Éva Általános Iskola nyolcadikos tanulóinak matematika eredménye 2010-ben szignifikánsan alacsonyabb volt, mint a Baross utcaiaké, a szövegértés terén pedig hasonló eredményt produkáltak.

Az adatok alapján tehát úgy tűnik, hogy a Baross utcai iskola pedagógusai, dacára a kedvezőtlenebb tanulói összetételnek, kiváló pedagógiai munkát végeznek. (Ezek az eredmények ugyan a nyolcadikosok 2010-es évi teljesítményét mutatják, egyfajta pillanatfelvételként, de mindenesetre tanulságosak.)

Nem tisztünk a hetedik kerületi általános iskolák szakmai munkájának megítélése, ezt minden bizonnyal megtette az önkormányzat, felvillantva néhány adatot csak érzékeltetjük, hogy bizony itt nincsenek egyszerű válaszok.

Néhány 7. kerületi általános iskola adata a honlapok és az Országos Kompetenciamérés alapján
(2010, nyolcadik évfolyam)

A képlet nem egyszerű. Adva van egy önkormányzat, amelynek ki kell jönnie a pénzéből, miközben el kell látnia kötelező feladatokat is. A két adott iskolaépület közül az egyik nincs kihasználva, így logikusan adódik, hogy a két iskola összevonásával racionalizálja a költségeit. Érthető, hogy a szülők ragaszkodnak a jól bevált iskolához és helyszínhez, mint ahogy az igazgatónő is a pedagógiai programhoz.

De vajon, mi szolgálja legjobban a tanulók érdekeit, elvégre ennek kell a legfőbb prioritásnak lenni?

Az önkormányzat racionális érvelését nagyban gyengíti, hogy nem egyeztet, nem informál, nem törekszik kompromisszumra. Ebből adódóan nem is tudja maga mellé állítani a szereplőket és közösen kitalálni egy mindenkinek elfogadható megoldást. Amennyiben a két érintett iskola vezetőjével előzetesen egyeztetnek, feltárva a problémákat, lehetséges, hogy sikerült volna kevésbé viharosan és közös megegyezéssel megoldani a dolgot.

Az egyeztetés valóban hosszadalmasabb és rögösebb út, de ennek hiánya sajnos csak még jobban életre kelti az összeesküvés-elméleteket, és lassan már mindenki ördögöt lát a másikban. Pedig egy őszinte hangvételű kommunikációban a pedagógusok és szülők is átérezhetik az önkormányzat problémáit, és talán hajlandók is lennének valamilyen ésszerű kompromisszumra.

Pozitív fejlemény viszont, hogy a szülők és gyerekek civil kurázsija más iskolákban tanuló tanulók és szüleik érdekérvényesítő kedvét is felcsigázta. Csak bízhatunk abban, hogy ezt a fenntartók nem támadásnak, hanem a közös kommunikációra való felhívásnak tekintik, és valóban elkezdődik egy, a helyi közösséget szolgáló közös okoskodás. Ennek hiányában marad az ellenségeskedés, egymásra mutogatás, erőfitogtatás és a rossz közérzet.

Kell ez nekünk?