A Külvárosi Tankör Középiskola

A tanításról

Ide csak olyan gyerekek járnak, akik mögött sikertelen iskolai karrier van. Jó páran közülük nagyon jól teljesítenek most, ami korábban egyáltalán nem volt jellemző, többségük mindig bukdácsolt. Ritka az a gyerek, aki – ha végre komolyan gondolja, hogy leérettségizik –, ne kezdene el itt jól teljesíteni.

Nálunk kiscsoportos tanítás van, nagyon bonyolult órarendek szoktak előállni. Duplaórákat tartunk, mert így sokkal jobban el lehet mélyedni a dolgokban. Vannak kötelező sávok, amikor mindenkinek bent kell lenni, mert mindenkinek órája van, és vannak szabad sávok, amikor választott óráik vannak. Így mindenki mindenkivel jár mindenféle csoportokba. Bár van évfolyam identifikációja a diáknak, tudja, hogy ő mondjuk tizedikes, ez csak nagyjából van így, nem mindenből. Mert ha mondjuk matematikából még nem érte el azt a szintet, akkor biztos, hogy egy évvel hátrébb van. Vagy magyarból. Négy évig csak különleges esetben vannak itt, hiszen mindenki jön valahonnan, és vannak tudásaik, csak általában nincsenek osztályzataik. Ideális talán az lenne, ha két évig lennének, de vannak többen, akik három évig járnak hozzánk.

Néhányan folyamatos számonkérésben vannak, de a többség osztályozó vizsgákat tesz. Kinek ez jobb, kinek az. Nekünk mindegy, ahogy a tanulónak jobb. Akit számon kell kérni évközben, azt számon kérjük. De soha nem váratlanul, és soha nem rajtaütésszerűen. Nem szabad, hogy úgy érezzék, a számonkérés valamiféle büntetés. Nincs röpdolgozat, nincs fegyelmi típusú felelésre kihívás.

Az iskola megtalálásáról

Régebben főleg a diákok találtak ránk. Az iskola 17 éves, a mostani harmincasok voltak a mi első diákjaink. Ők sokkal jobban igényelték, hogy ne engedjük be a szülőket az iskolába. Ők még a rendszerváltás előtt szocializálódtak, teljesen más volt az oktatáshoz való viszonyuk. Bár ők is kilógtak a hagyományosból, a most kilógó fiatalok nagyon eltérnek az akkoriaktól. Sokkal több például a tanulási zavarral küzdő közöttük. Régen is nyilván voltak tanulási problémák, de nem így jelentek meg. Azok, akiknek tanulási problémájuk van, mindenféle fejlesztők meg szakmai közegek által találnak ránk. Akik más okból nem boldogulnak hagyományos iskolában, ők különféle pszichiátriai és egyéb gondozókon keresztül. Sok iskolában is ismernek már minket, a tanárok is javasolnak bennünket: „Nem tudsz nálunk boldogulni, de van egy nagyon jó iskola a magadfajta csodabogaraknak, menjél oda!”

Többféle módon lehet bekerülni hozzánk. Nálunk folyamatosan zajlanak interjúk, szeptembertől szeptemberig. Elsősorban 17-18 éveseket várnánk, mert ők idevalóbbak hozzánk, érettebbek. De néha nem ez számít. Egyébként mindig a 16 éves kor volt az alsó határ, emiatt régen a tankötelezettség után jöttek csak gyerekek, hiszen akkor egyszerűen kitették őket abból az iskolából, ahol nem boldogultak. Ma már vannak tanköteles korúak is. Bizonyos szempontból jobb, ha már nem tanköteles. Jobban lehet biztatni, hogy dolgozzon, a tanköteles sok tekintetben védve érzi magát. Mi viszont nem fogjuk kirúgni, hiába nem tanköteles már. Ha felvesszük, akkor nem küldjük el, nem tesszük magántanulóvá.

A létszámunk általában stabil. Többen jelentkeznek ugyan, de nem veszünk mindenkit fel. Persze nem hagyományos felvételiztetésre kell gondolni. Nem vesszük fel azokat a fiatalokat egyáltalán, akikről azt gondoljuk, hogy a hagyományos rendszerben jobban boldogulnak.

Mindennapok az iskolában

Mivel nincs osztály a szó hagyományos értelmében, és a tanulócsoportok sem állandóak, azok járnak egy bizonyos tantárgy óráira, akik abban a tantárgyban éppen ott tartanak. Így persze osztályfőnök sincs. Ugyanakkor minden fiatalnak van egy tanár párja, aki mentorálja őt. A beilleszkedés időszakában pedig külön segítséget is kapnak, integráló csoportba járnak vagy egyéni integrálásban vesznek részt, egy szociális munkás segíti őket. Ezek a fiatalok nem bírják a mega intézményeket. Nálunk jó a hangulat, családias az iskola légköre. Kis méretben lehet csak ezt a feladatot jól csinálni. A ház kapacitása is ennek megfelelő, az épületet ehhez a műfajhoz kerestük, tudatosan. Az iskolai élet bőven belenyúlik a délutánba. Általában fél ötig tanítunk, de még utána is vannak események, programok. Néha van egy-egy kollégistánk, de zömében Budapestről és az agglomerációból jönnek a tanulóink.

A kiscsoportokba 6-8 fő jár, a nyelvtanítást pedig, ami kiemelten fontos nálunk, igyekszünk még kisebb létszámmal szervezni. A kötelező tárgyakra 8-10 fős csoport jár, a választható tárgyaknál ennél kevesebben vannak, és persze a fejlesztő foglalkozásokon egy-két, esetleg három tanuló. A tanári karunk elég stabil. Néhány óraadó van, de a stáb tagjai főállásúak, és a mentorok csak a stáb tagjaiból kerülnek ki.

A tanulók itt nem fizetnek tandíjat. Miért fizessen tandíjat, ha az ő szülei is fizetnek adót? Milyen alapon fizessen? Én a kezdetektől ezt mondom. Az iskola alapításakor nem is volt gondunk. A pályázatokkal meg a normatívával tíz évig problémamentesen működtünk. Persze sosem éltünk nagy lábon.

De ma már nagyon nehéz, tragikus állapotok vannak. A csoportfinanszírozás miatt, ami büntet, ha nem érjük el a megjelölt csoportlétszámot. Nálunk viszont kiscsoportok vannak, ez az iskola lényege. Így nagyon kevés az az összeg, amit az államtól kapunk. Az iskolát egy alapítvány tartja fenn, és mint fenntartónak biztosítania kell a működést, és ahhoz a pénzt. Ami rendben is van, csak az a baj, hogy kiszaladtak az alapítvány alól a lehetőségek. Szinte egyáltalán nincsenek pályázatok, nem kapunk semmiféle kiegészítő normatívát sem. Így a stabil működés biztosítása kegyetlenül nehéz.

A tankörös szülők

:

Nálunk nincs szülői értekezlet, viszont minden hónapban van szülőcsoport, ami egy önsegítő csoport valójában. Amikor jönnek az új szülők, a régi iskolákban megszokott módon kérdezik, hogy milyen jegyei vannak a gyereknek. Mi sosem beszélünk a tanulók jegyeiről a szüleiknek. Miért nem kérdezi meg a gyerekét? Ez elsőre egy kulturális sokk nekik. Cserébe viszont azt ajánljuk fel, hogy tessék békén hagyni az iskolát. Nem kell vele foglalkozni. Tessék szeretni a gyereket, beszélgetni vele fiúkról-lányokról, lemenni vele focizni, mindenféléket csinálni vele. Azt mondja nekem a szülő, hogy leül a gyerekével tanulni. De miért tetszik leülni vele tanulni? Mi azért kapjuk a fizetésünket. Ezt lassan megértik, úgy félév tájékára, amikor meggyőződnek arról, hogy van egy normális bizonyítvány és van mögötte tudás. Látják, hogy lesz ebből valami. Nagyon fontos, hogy észrevegyék, az iskola ugyan nagyon fontos dolog, de van még rajta kívül sok minden, ami szintén nagyon fontos. Itt sokszor annyira meg vannak romolva a családi viszonyok az iskola miatt, hogy szörnyű. Az iskola, mint egy felettes én, átveszi az uralmat a család felett. Különösen sok a konfliktus a hiperaktív gyerekek családjában. Ha sikerül az iskolát a helyére tenni a család életében, már ez nagyon sokat segít. A fiatalnak is, a teljesítményében is.