Alternatív pedagógiák
A pedagógia csendes forradalma
Mit kellene mindenkinek tudnia Summerhillről, erről a különleges iskoláról a nem túl messzi Angliában? Az iskolát az a meggyőződés hozta létre, hogy a gyerekeket nem kell kényszeríteni a tanulásra , hiszen ők, kedvező körülmények között, szeretnek tanulni...
A magyar könyvpiacon 2004 óta Summerhill – a 2001 kiadó jóvoltából – egy egész könyvvel szerepel. A könyv magyar címe "Summerhill – A pedagógia csendes forradalma" szerzője pedig az 1883 és 1973 között élt skót Alexander Sutherland Neill.
A könyvhöz Vekerdy Tamás írt előszót, a kötetet a Nők Lapjában bemutatva pedig így fogalmazott :
„Neill iskolájában nem kötelező bemenni az órára. Azok a gyerekek, akik már óvodába is idejártak, minden órára bemennek és sírnak, ha betegségük ágyba kényszeríti őket, mert akkor "hiányozni fogok Roger földrajzórájáról!". A máshonnan jött gyerekek egy ideig nem járnak órákra (minél szigorúbb iskolákból jöttek, annál hosszabb ideig, de aztán ők is beszoknak, és megelevenedő érdeklődéssel vesznek részt a közös tevékenységben).
Az elmúlt nyolcvan év fényesen igazolta Neill nevelési módszereit. Akár kétkezi munkások, akár egyetemi tanárok lettek a Summerhillböl kikerült gyerekek, nagyszerűen megállták helyüket az életben.”
Csak a teljesség kedvéért fűzöm hozzá, hogy Summerhillben nincsen óvoda. Summerhill egy bentlakásos iskola, ahova 6 éves kortól kb. 16 éves korig járnak a gyerekek. Azok a gyerekek, akik itt kezdik iskolai karrierjüket, nem esnek át azon a fázison, amin azok akik korábbi rossz iskolai élményeik után kerülnek ide.
Az sem egészen igaz, hogy azok a gyerekek, akik itt kezdik iskolai karrierjüket, minden órára bemennek. Ha ez igaz lenne, akkor Summerhillben tényleg megtalálták volna a bölcsek kövét. Az viszont igaz, hogy a gyerekek azokra az órákra mennek be, amit ők maguk szükségesnek tartanak, tehát nem a felnőttek teszik ezt számukra kötelezővé.
Az iskolát, amelyet Neill első feleségével Lilian Neustatterrel közösen alapított, az a meggyőződés hozta létre, hogy a gyerekeket nem kell a tanulásra kényszeríteni, hiszen ők – kedvező körülmények között – szeretnek tanulni. A tanulás, ha nem az akadémikus definíciókat értjük alatta, nem más, mint a világ elsajátítása. Egy egészséges gyerek pedig élete legelső pillanatától kezdve ezt teszi.
A summerhilli gyerekek maguknak állítják össze azt, amit tanulni szeretnének, és ez igazi forradalom a nevelés történetében. Ezért adhatta a kiadó a könyvnek a "Pedagógia csendes forradalma" alcímet.
A könyv, amely 44 év után magyarul is megjelent, ennek a forradalomnak egy ránk maradt dokumentuma. A forradalom epicentruma az USA-ban volt, ahol a 60-as évek ellenkultúrájának egyik legfontosabb könyveként tartották számon. Az ellenkultúra sodrában azután számos iskola is keletkezett, amelyek Summerhillt tekintették követendő példának.
Itt összegyűjtöttük a Kölöknet alternatív pedagógiákról szóló írásait.
Ezek az iskolák az ellenkultúra hanyatlásával eltűntek. A világ megállapította, hogy Neill és Summerhill kudarcot vallott. Ha ezek az iskolák még ma is meglennének, akkor feltételezhetően máshogy gondolkodnánk a dolgokról. Valójában azonban az iskolák ma is léteznek. Summerhill azóta is működik, és van néhány olyan iskola, amely hasonló elveket vall.
Az ellenkultúrát a 70-es években sikerült ugyan leszerelni, de mivel az USA mégiscsak demokratikus állam, a könyvek nem tűntek el, és újra fel lehet fedezni mindazt, amit Summerhill hirdetett és hirdet (John Holt: Iskolai kudarcok c. könyve az egyetlen általam ismert könyv, ami ebből magyarul is megjelent). Fel lehet fedezni a Summerhillhez vezető utat: Pestalozzi nézeteitől, amelyek szerint a felnőttek és a gyerekek egyenrangú partnerek kell legyenek az oktatásban, Tolsztoj eszméin keresztül, aki tudta, hogy a szabadság a legfontosabb, és ezért semmire nem kényszerítette a gyerekeket.
Summerhill második döntő sajátossága, hogy gyerekköztársaság. A gyerekköztársaság kifejezés csupán metafora. Azt fejezi ki, hogy az iskola közössége nagymértékben autonóm (önálló) abban az értelemben, hogy az iskola belső életének törvényeit a gyerekek és a tanárok közösen határozzák meg az ott élők igényeinek megfelelően. Az iskola igazgatója, Neill lánya Zoe Readhead csupán néhány – bár fontos – kérdésben tartja fenn magának a döntés jogát. Ilyenek például bizonyos biztonsági rendszabályok, és a tanárok kiválasztása.
Az iskolában hetente legalább egyszer összejönnek tanárok és tanulók megtanácskozni közös életüket. Az új törvényeket többségi szavazással hozzák meg egy hatékonyan vezetett vita után, amelyet mindig más gyerek vezet. A viták nem formálisak, és nem is elnyújtottak. Ha rossz döntés születik, az egy hét múlva felülvizsgálható.
Summerhillben nem csupán az órák látogatása van a gyerekek döntésre bízva, hanem az önkormányzat üléseinek látogatása is. Ez alól kivétel, ha valaki a „törvényszék” elé kerül. Az órákon mégis vannak gyerekek és az önkormányzat ülései is nagyon látogatottak. Ha valaki innen távol marad, nyilván nem szólhat bele abba, hogy a többiek milyen törvényeket hoznak
Summerhill és a hozzá hasonló iskolák csekély száma bizonyíték arra, hogy bizalmatlanok vagyunk a gyerekek iránt, és hogy demokrácia-felfogásunk nagyon korlátozott.
Neill mindig hangsúlyozta, hogy az iskolában csak olyan tanároknak van helyük, akik egyetértenek az iskola filozófiájával. Ennek pedig az a lényege, hogy a gyerekek tanulni akarnak, és ehhez jó körülmények és érzelmi biztonság szükséges. Az iskolának egy valóban demokratikus társadalom sejtjeként kell működnie, ahol a gyerekek és felnőttek között nincs szakadék, ahol mindenki egyaránt számít, ahol a gondolkodást nem gátolják merev sémák sem az emberi természetről, sem a gyerekek képességeiről.
A szerző Fóti Péter a témáról: Útmutató rebellis tanároknak, SAXUM Kiadó, 2009
