Minél hosszabb, annál rosszabb?

Lassan vége felé tart a nyár, és bizonyosan egyre több szülőnek okoz szervezési és pénzügyi gondokat, hogyan is biztosítsa a szünidő hasznos eltöltését, miközben ő maga megfelelően teljesít a munkahelyén. Ez valóban nem csekély gond, mégis eltörpül amellett, hogy mekkora hátrányokat okoz a hosszú szünidő a csellengő gyermekeknek. A legújabb amerikai kutatások szerint azok a gyerekek, akiknek nincs szervezett programjuk, naphosszat csavarognak az utcán, könyvet nem vesznek a kezükbe és nem mennek táborba, a következő tanév elején bizonyíthatóan jóval gyengébbek lesznek matematikából, olvasásból.

A nyár jobban növeli a hátrányokat

Oktatáskutatók széles körben osztják azt a nézetet, hogy az iskola növeli a gyerekek között meglévő különbségeket. A társadalmi egyenlőtlenség újratermelődését valló szociológusok – mint például Bourdieau – szerint az iskola, sajátos nyelvével és kultúrájával, jobban érti és jobban jutalmazza a középosztálybelieket, és ezzel újratermeli a már meglévő egyenlőtlenségeket. Ugyanakkor a legfrissebb amerikai kutatások arra jutottak, hogy ha az iskolák homogénebb közeget alkotnak, mint a családok (vagyis az iskolák között kisebb a különbség, mint a családok között), akkor a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése éppen az iskolán kívüli környezetben gyorsul fel. Éppen ezért, minél hosszabb ideig nélkülözik az iskola kiegyenlítő hatását a tanulók, annál inkább leszakadnak a hátrányos helyzetűek.

Ugyanis a kompetenciák nyáron is fejlődnek, de csak akkor, ha a gyerekek megkapják a megfelelő impulzusokat. Természetesen nem arról van szó, hogy nyáron is iskolás módon kellene tanulniuk, viszont a sport, a kézműveskedés, a táborok és a nyári olvasás mind fejleszti az alapkompetenciákat. Az a gyerek azonban, akinek ilyenkor ingerszegény a környezete, bizony nem fejlődik, vagy csak sokkal lassabban.

Az amerikai kutatások eredményei

Az egyik legfrissebb amerikai kutatás az országosan reprezentatív Koragyermekkori longitudinális óvodás felmérés adatbázisát használta, ami 20 ezer gyermek 1998 és 2000 között felvett adatait tartalmazza. Bonyolult számításokkal megmérték, hogy mennyit fejlődtek a gyerekek olvasásban és számolásban az óvoda végén, a nyáron és az első osztályban. Azt tapasztalták, hogy a leggyorsabb fejlődés átlagosan az első osztályban zajlott (2,49 pont havonta), aztán az óvodában (1,65 pont havonta), nyáron viszont alig történt változás (0,01 pont havonta). Ugyanakkor az eredményekben mind az iskolai, mind a tanulói szinten nagyobb szórást kaptak nyáron, mint a tanévben. Lefordítva ez azt jelenti, hogy a legnagyobb eltérések a gyerekek fejlődésében nyáron voltak tapasztalhatóak, ahol bizony az átlagos kis érték mögött az is ott van, hogy voltak olyan gyerekek, akik visszafejlődtek. Az iskola viszont, legalábbis az amerikai, növeli az átlagos teljesítményt, csökkenti a tanulók közötti különbségeket és segít a lemaradóknak behozni a hátrányukat.

Egy másik – a John Hopkins Egyetem munkatársai által vezetett – kutatás, amely a baltimore-i iskolakezdési iskolapanel adatait használta, hasonló eredményekre jutott. Mintegy 800 tanuló adatait követték 1982 óta, 20 véletlenszerűen kiválasztott általános iskolában. A kutatás eredményei szerint a tanulók teljesítménye közötti különbségek kétharmada a nyári szünetekben halmozódik fel, és csak a maradék egyharmad különbség magyarázható a családi háttérben már iskolakezdéskor meglévő különbségekkel.

A kutatás külön kitért a gyermekek eltérő nyári aktivitására is, amely magyarázza az évek alatt felhalmozódó különbségeket. Ezek hatását még az óvoda befolyásánál is nagyobbnak találták. Nyáron mintegy egy hónappal maradnak el a hátrányosabb helyzetű családból jövő gyerekek tanulási teljesítményükben a többiektől, és az évek során ez a hatás több hónappá adódik össze. Érdekes módon ez a veszteség különösen a matematikai tudás terén volt kimutatható, ahol a gyakorlás hiánya még inkább érezteti hatását.

Ezek az összefüggések elsősorban a gazdagabb és szegényebb gyerekek közötti különbségekre érvényesek, az etnikai jellegű különbségek terén már differenciáltabb a kép. Az ázsiai gyerekek jobban fejlődnek nyáron, mint az amerikai fehér gyerekek, az iskolában viszont ugyanabban a tempóban haladnak. A fekete gyerekek ugyanakkor mind az óvodában, mind az iskolában lemaradnak fehér és ázsiai társaiktól, ami azt mutatja, hogy az iskoláknak ezen a téren azért vannak hátránynövelő hatásai is.

Miért is okoz a nyári szünet ilyen nagy különbségeket?

Bár a nyár valóban sok inspiráló, fejlesztő lehetőséget kínál a gyerekeknek, ám ezek egyrészt pénzbe kerülnek, másrészt nem minden szülő tulajdonít jelentőséget a hasznos nyári elfoglaltságoknak. A nem kötelező jellegű nyári táborok ezért éppen hogy mélyítik a különbségeket. Egy atlantai felmérés szerint azok a tanulók, akik részt vettek ezekben a nyári programokban, szignifikánsan jobban teljesítettek a tanév elején. Éppen ezért javasolják az USA-ban, hogy a hátrányosabb helyzetűek számára kötelezően működjenek felzárkóztató jellegű nyári programok, az iskola előtti kötelező felkészítő szakasz példájára. Nem érdektelen a programok időzítése sem. A gyerekek kisebb korukban nagyobb tempóban fejlődnek, mint később. Éppen ezért különösen fontos lenne az első iskolai évek során biztosítani az ilyen nyári lehetőséget a rászorulók számára. Azt is kimutatták, hogy a kisebb és személyre szabott programok sikeresebbek, és a siker nem elhanyagolható tényezője a szülők eredményes bevonása.

Magyar szemmel

Vajon hogyan érint ez minket itt Magyarországon? Azt sajnos jól tudjuk a magyar és nemzetközi tanulói teljesítménymérési adatokból, hogy a magyar iskolák a nagymértékű szelektivitás miatt nem teljesítenek jól a hátránykiegyenlítés, felzárkóztatás terén. A nyári szünet hatásáról viszont nincsenek adataink. Ugyanakkor joggal feltételezhetjük, hogy az egyenlőtlenségek nyáron is újratermelődnek. A hosszú nyári szünet valószínűleg nálunk is a jobb módúaknak kedvez, akiknek ugyan szintén okoz anyagi és szervezési nehézségeket a nyár megszervezése, de mégis csak megoldják valahogy a nyarat, és ezáltal gyermekeik az iskolán kívül is sokat fejlődnek, ellentétben a szegényebb vagy hátrányosabb helyzetű családokkal.

Épp ezért úgy vélem, a nyári szünet hosszát és tartalmát érdemes lenne átgondolni. Tény, hogy a magyar nyári szünet a hosszabbak közé tartozik a maga 11-12 hetével. Igaz ugyan, hogy vannak helyek, ahol még ennél is hosszabb, például a balti vagy déli országokban 13 hét, de Európában többnyire inkább a rövidebb, 6-9 hétig tartó nyári szünet a jellemző. Tegyük ehhez hozzá, hogy a nettó tanítási idő tekintetében az alsó tagozaton a középmezőnyben, a felső tagozaton viszont már hátul kullogunk (lásd az ábrát), vagyis nemzetközi összehasonlításban a magyar gyerekekre kevesebb közvetlen pedagógusi figyelem jut, és ezt leginkább a hátrányos helyzetűek sínylik meg. Az ő esetükben ugyanis az iskolai és nyári ingerszegény környezetet nem mindig tudja vagy akarja a család kompenzálni.

Érdemes az amerikaiak néhány ötletét is megszívlelni, és a hátrányos helyzetű gyerekek esetében nem csak az óvodai nevelésre, de az általános iskola első szakaszában a nyári szünetekre is nagyobb súlyt fektetni. Lehetővé kell tenni, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek is hasznosan töltsék a nyarat. Ahhoz, hogy ezek a programok sikerrel működjenek, egyaránt fontos, hogy valós igényeket szolgáljanak, személyre szabottak legyenek és a családot is bevonják, mint ahogy az is, hogy eljussanak minden érintetthez. A programok gazdája éppúgy lehet az önkormányzat, mint az iskola, de a Biztos kezdet program keretében működő Gyermekházak vagy a cigánytanodák is képesek lennének ilyen tevékenységet is folytatni. Ám az ez utóbbiakra szánt pénzek a határozott kormányzati koncepció híján és az azóta begyűrűző válság hatására elszivárogni látszanak.

Azt gondolom, hogy azoknak sem érdektelen ez a probléma, akik jó iskolába járatják a gyerekeiket és hasznosan meg tudják szervezni a nyarat. Ugyanis ha hagyjuk leszakadni hátrányos helyzetű kortársaikat, időzített bombákkal tesszük saját gyermekeink jövőjét is nehezebbé.