Milyen a jó tanár?

Mikor együtt néztünk az égre – ♫

Mindenki emlékszik egy-két jó és rossz tanárra.  Ők voltak az első felnőttek, akiket a családon kívül jobban megismertünk, akik gyerekkorunkban irányították az életünket. Sok mindenre emlékszünk, amit tőlünk kaptunk, a j és ly helyes használatán kívül is. Dolgoznak bennünk az igazságtalan büntetések, az elmaradt elismerések, az álszentség első tapasztalatai is. De most nem a rossz tanárt keressük, hanem a jót.

Forrás: moly.hu

A cikk írásakor körbekérdeztem a Hétfa irodájában: ’Milyen volt a legjobb tanítód, tanárod az általános iskolában?’  A következő válaszokat kaptam:

„Partnernek tekintett minket.” „Akkor is bízott bennem, amikor én már feladtam.”   „Minket akart tanítani, nem a tananyagot.” „Lehetett mondani, csinálni néha egy-egy viccet.”„Még mindig megismer, ha visszamegyek az iskolába.”  „Soha nem volt unalmas.” „Nem féltünk tőle.” „Azt jutalmazta, ha gondolkoztunk.” „Minden gyerekkel megtalálta a közös hangot.”

Senki sem mondta, hogy „Rendet tartott és megtanított dolgozni minket” vagy azt, hogy „Sehol se lennék, ha nem vasalta volna be rajtam a szorzótáblát”.  Mindenki emberségről, elfogadásról, támogatásról beszélt, miután pár pillanatig belerévedt a gyerekkorba. Pedig ezek az emberek fegyelmezettek és sokat tanultak. Valószínűleg mást mondtak volna, ha elemzőként vagy szülőként kellett volna a jó pedagógusról beszélniük. Akkor azonban más tanáráról beszéltek volna, nem a sajátjukról. Pár évtized távlatából ítélték meg volt tanítóikat, tanáraikat, s így is intenzív volt az élmény. Milyen is lehet ez a gyereknek, akivel reggelente rohanunk az iskola felé…

Fontos látni, hogy nem csupán a munkaerő képzettségét és a társadalom működését javító szolgáltatás megfelelő személyzetét keressük.

Érvek pro és kontra.
 

Jók-e a tanáraink?

77 ezer tanító és tanár dolgozik az általános iskolákban. Először azt kell tisztáznunk, mit is gondolunk róluk. Meg lehetünk-e elégedve felkészültségükkel, munkájuk színvonalával?

NEM, mert:

Komoly kutatások készültek arról, kik mennek pedagógusnak és kik maradnak a pályán. A téma meghatározó tanulmánya alapos statisztikai elemzéssel mutatja be a tanári kart jellemző negatív szelekciós folyamatot:

„Azok jelentkeznek főiskolai szintű pedagógusképzésre, akiknek rosszabbak a képességei. A diplomát szerzettek közül nagyobb valószínűséggel a kevésbé jó képességűek helyezkednek el tanári pályán, és nagyobb valószínűséggel találjuk őket tanári állásban a végzést követő 5, illetve 6 évvel is.”

Ennek oka egyrészt, az alacsony bér (körülbelül a diplomás bér két harmada), másrészt a pedagógusok társadalmi megbecsültségének alacsony szintje. Ugyancsak sok szakértő véli úgy, hogy tanáraink felkészítése, továbbfejlesztése sok kivetni valót hagy maga után, a tanári társadalom zárt és hierarchikus volta gátolja a szakmai megújulást.

A szigorú diagnózis egy lefelé csúszó, rangját és elkötelezettségét elvesztő, megújulási képességében gyenge hivatásrendet mutat.

IGEN, mert:

A szülők inkább elégedettebbek a tanárokkal, mint elégedetlenek. Az Összképelőző, iskolával foglalkozó cikke kapcsán többek között arról is megkérdeztük olvasóinkat, hogy mivel mennyire elégedettek az iskola vonatkozásában.  A reprezentatívnak egyáltalán nem nevezhető felmérés azt mutatja, hogy a szülők szerint jók a tanárok, a gyerek jól érzi magát az iskolában.

Mennyire elégedett gyermeke iskolájával?

A tesztet túlnyomó részt felsőfokú végzettségű emberek töltötték ki, akik sok energiát fordítottak az iskolaválasztásra, figyelnek a gyerek tanítására.  Elvileg az ilyen emberek a legkritikusabbak, mégis 80 százalékuk inkább elégedett. Lehet, hogy azt gondolják a válaszadók, hogy az ő gyerekük tanára a lehetőségekhez képest jó. Az is lehet, hogy megtanulták szeretni a megváltoztathatatlant. Az is egy kézenfekvő magyarázat, hogy az elit iskoláiban jók a tanárok. A cikk készítése során megkérdezett szakértők egyetértettek abban, hogy a tanároknak vonzóbbak azok az iskolák, ahova a magasabb társadalmi státuszú szülők gyerekei járnak, hiszen itt kevesebbet kell fegyelmezni, könnyebb sikereket elérni.

Azonban ott van az emberben a kisördög: mi van, ha többnyire tényleg elégedettek a szülők gyerekeik tanárával?Akkor a szülőkkel is baj van?

Lehet, hogy jobb a helyzet, mint amilyennek tűnik. Tanári karunk nagy része a rendszerváltás környékén lépett a pályára – a pedagógusok több mint kétharmada elmúlt negyven éves. Komoly gyakorlatuk van, amikor ők kezdték a tanítást, a szakma megbecsültsége még nem volt olyan alacsony, mint ma. Nagyrészt ugyanazok tanítják a most iskolába járókat, mint a szüleiket. A sok átszervezéstől, az alacsony fizetéstől kedveszegetten, de viszik a hátukon a magyar iskolát.
 
Mitől lesz jó egy tanár?

Ha azt szeretnénk, hogy a jövő tanárai jól neveljék gyerekeinket, mire kell fókuszálnunk? A felkészültségen vagy a rátermettségen múlik a tanár minősége?

A RÁTERMETTSÉGEN, mert:

Az érzelmi intelligencia, az elkötelezettség és a személyiség a jó tanár alapja. Nem a tananyag ismerete a komoly feladat, hanem együtt dolgozni 20-30 gyerekkel. A pedagógus emberekkel foglalkozik, érzékeny, érzelmeiket még nyíltabban mutató gyerekekkel. Ez inkább művészet, mint szakma. Érezni kell, hogyan kell jól csinálni és akarni kell jól csinálni. A jó tanár a legporoszosabb rendszerben is hagyta a gyerekeket kibontakozni és a legszabadabb filozófiájú iskolákban is megköveteli a tananyag elsajátítását. Erősen fogalmazva: a jó tanárokat nem kiképezni, hanem kiválasztani kell.

A FELKÉSZÜLTSÉGEN, mert:

A pedagógus akkor sikeres, ha jól ismeri és kezeli azokat az eszközöket, amivel sikerül megfognia és motiválnia a gyerekeket. Ezek az eszközök tanulhatóak, gyakorolhatóak, alkalmazásuk fejleszthető. Más módszerek célra vezetőek a világgal szembeni bizalmatlanságot otthonról hozó, stresszben élő szegényebb családok vásott kölkeinél, mint a jómódú családok mindentől megóvott, állandó figyelemhez és törődéshez hozzászokott kedvenceinél. Egy osztályban a gyerekek figyelme és képességei témakörönként eltérnek, differenciáltan kell őket tanítani.

Ezeket a módszereket komoly munkával kidolgozták, alkalmazásuk egy az empátia és intelligencia átlagos szintjével rendelkező ember számára elsajátítható. A tanár persze maga dönti el, hogy mit hogyan csinál az osztályteremben – ezekben a döntésekben pont a jó technikák segítenek. Az ösztönök persze fontosak, de egy orvos sem megérzésből ismeri fel a betegséget, és találja meg a megfelelő gyógymódot.

Fontos kérdés, mennyire tudhatjuk egy tanárról, hogy jól teszi a dolgát. Komoly vitakérdés, kívülről objektíven meg lehet-e ítélni egy tanár teljesítményét. Ezen múlik, hogyan is lehet a tanárokat jobb munkára ösztönözni.

NINCS MÉRCE, mert:

A gyerekek sokfélék, ezért az sem egyértelmű, mi a jó tanár feladata. Van, akinek az a jó, hogy kemény teljesítményre szorítják, mást pedig hagyni kell, akár évekig is, hogy megtalálja magát. Ha mércéket állítunk a tanár elé, azok átugrását tekinti feladatának, nem a gyerekek nevelését.

Sok helyen megfigyelték, hogy amint bevezettek egy mérési rendszert, az eredmények idővel javulni kezdtek – nem azért mert jobbak lettek a tanárok, hanem azért, mert megtanulták, hogyan kell az adott tesztre jobban felkészíteni a gyerekeket.

A kollégák, a tanfelügyelők, a szülők nincsenek ott az osztályteremben. A gyerekek pedig nem azt ítélik meg, mennyire jó a tanár, hanem azt hogy mennyire kedves. A tanártársak segíthetnek, a szülőkkel való kapcsolat fontos. Azonban az ő véleményük sem a tanár teljesítményére vonatkozik, hanem arra, hogy mennyire jó vele a kapcsolatuk. A tanár pedig inkább foglalkozzon a gyerekekkel, mint diplomáciával.

A mérések bevezetése, a tanári teljesítmény külső megítélése arra ösztönöz, hogy az elvárásokhoz kapcsolt értékelési kritériumoknak feleljen meg a pedagógus. Az elvárások azonban nagyban függenek a hangulattól, a mércék pedig mindig tökéletlenek. A tanár feladata, hogy személyiségéből, hivatástudatból levezetve határozza meg céljait. Felelőssége nagy, emberek vannak rá bízva. Nem lenne jó, ha a gyerekek helyett a minőségbiztosításra figyelne.

VAN MÉRCE, mert:

A tanárokkal szembeni elvárások egyértelműen meghatározhatóak, hiszen az a feladatuk, hogy adott korra egy bizonyos tudás- és képességszintet elérjenek a rá bízott gyerekek. A gyermekek fejlődése mérhető, azt pedig, hogy egy tanár mit csinál egy osztályban, megfigyelhető. Meg lehet kérdezni, mit gondolnak róla a szülők, a gyerekek. Persze, sok a szubjektív elem, sok a tanártól független tényező. Azonban nem több mint másutt. Egy nagy cég részlegvezetője is sok kiszámíthatatlan tényezővel néz szembe, mégis, a vállalati központ elég jól meg tudja ítélni, jól végezi-e a dolgát vagy sem.

A tanárok teljesítményét nyilvánvalóan nem mutatja egyértelműen diákjai kompetenciamérésen elért eredménye, a tanulmányi versenyen elért sikerek száma, hiszen vannak könnyebben és nehezebben tanítható gyerekek. Van, akinél az elégséges szint elérése nagyobb teljesítmény, mint másnál a csillagos ötös. Az ilyen problémákat azonban egy korszerű mérési rendszer képes kezelni, akár gyerekre bontva megmondható, hogy körülbelül milyen fejlődés várható el tőle.

Összességében egy tanár munkájáról egyértelműen megmondható, hogy jó-e vagy sem. És erre szükség is van, így lehet ösztönözni a pedagógusokat, hogy jobban végezzék a dolgukat és észrevenni, ha valahol nem jól mennek a dolgok. Különben legendák és hitek alapján ítélhetjük csak meg, mi is történik az osztálytermekben.

Kell-e egyértelmű választ adni, hogy milyen egy jó tanár és mitől lesz az?

Tiszteletreméltóan letisztult és elkötelezett gondolkozású az, aki az eddigi kérdésekre egyértelmű választ tud adni. Legtöbben biztos nem tudjuk, mi is a helyes válasz. Az is valószínű, hogy bizonytalanságunk ellenére sok ponton határozottan nem értünk egyet. Baj ez? Lehetnek úgy jó tanárai gyerekeinknek, hogy nincsenek közös válaszaink arra, mitől is jó egy tanár?

NEM KELL KÖZÖS VÁLASZ, mert:

Minden szülő el tudja dönteni, milyen tanár jó a gyerekének, minden iskola meghatározhatja milyen hátterű, motivációjú és habitusú embereket állít a katedrára. Vitatkozzunk arról, hogy milyen a jó tanár, de ennek a vitának nem az a lényege, hogy közös álláspontra jussunk, hanem hogy mindenki magában jó választ adjon a kérdésre. Olyan ez, mint a jó bor. Kinek az édes fehér, kinek a száraz vörös ízlik.

Jobb is, ha nem születik egységes válasz, hiszen az sohasem lehet tökéletes. Változnak a kor kihívásai, változik a tudás és azok a készségek, amelyek a világban való érvényesüléshez szükségesek. Például most a gépekhez és programozásukhoz érdemes jól érteni; lehet, hogy pár év múlva újra az emberekkel való bánás, az önkifejezés képessége értékelődik fel.  Emiatt jobb, ha újabb és újabb válaszok születnek arra a kérdésre, milyen is a jó tanár. Ehhez pedig arra van szükség, hogy az iskoláknak és a szülőknek lehetőségük legyen az adott helyzethez igazodó válaszokat adni.

KELL KÖZÖS VÁLASZ, mert:

Egy közösséget a közös értékek és a kultúra tart egyben. Ha már hat éves kortól alapvetően máshogyan és másra tanítjuk a gyerekeket, akkor hiába használják majd felnőttként mind a magyar szavakat, nem fognak egy nyelvet beszélni. Nem csak arra kell itt gondolni, hogy szülő és szülő másmilyen tanárt választana: nagyon nagyok a különbségek a szegények és a jómódúak között abban, mennyi energia jut a gyereknevelésre. Hogyan lesz jó tanára annak a gyereknek, akinek a szülei nem tudják, nem akarják maguk felkutatni a gyereküknek való pedagógust? Márpedig a legtöbb ember számára ez nem járható út. Ezért közintézmény az iskola, ezért kell közös választ adnunk a jó tanárokkal kapcsolatos kérdésekre.

A tanárok munkája hasonlít a szakácséra. Egy ételről csak akkor ítélhetjük meg, hogy milyen, ha már elkészült és az asztalunkon van. Az iskola esetében azonban magasabbak a tétek. Egyrészt a diák nagyobb adagokban kapja a tanári törődést. Másrészt egy pocsék vacsora a szánk ízét vagy a gyomrunk rontja el, a nem megfelelő tanári működés azonban jóval hosszabb és mélyebb nyomokat hagy. Nem csak azért, mert egy iskolában nehezebb felállni, mint egy étteremben. Arról, hogy milyen a jó étel, komoly tapasztalatunk van.  A diákok azonban azt sem tudják, mihez hasonlíthatnák iskolai élményeiket. A szülők pedig gúzsba kötve táncolnak. Egyrészt komoly feladat megtudniuk, mi is történik az iskolában. Másrészt ballag már a vén diák, mire az apák és anyák rutint szereznek a tanárokkal kapcsolatban.

Egy szakácstól megköveteljük, hogy tisztán tartsa a konyhát, ne égesse oda a rántást. Egy jó szakácstól pedig elvárjuk, hogy ne legyen nyers a hús és ne legyen túlfőzve a zöldség. Hasonlóképpen a tanárokkal kapcsolatban is meg kell fogalmaznunk a minimális és a minőségi elvárásokat. Ez pedig csak akkor megy, ha van közös válaszunk a fentebbi kérdésekre.

Forrás: http://osszkep.hu