Miért az utolsó hetekre kell időzíteni az összes számonkérést???
Alig négy – igencsak munkás – hét van hátra a suliból, de nagyon nehéz már az iskolatáska. Most kéne belehúzni, jól teljesíteni: a kétesre álló jegyeket kijavítani. Miért kell javítani? Mert egyszer csak eljön a továbbtanulás ideje, és akkor bizony számítani fognak az évvégi, félévi jegyek, és a mélyből felkapaszkodni igen nehéz.
Az egymást követő osztályok tananyaga sajnos nem lineárisan épül egymásra, olyan bakugrások vannak a különböző évfolyamokon elvárt teljesítmények között, hogy azt még felnőtt, érett fejjel is nehéz követni, nem hogy gyerekként.
Az utolsó hetek eseményeit látva, átélve kérdések tömkelege zakatol a fejemben.
Miért az utolsó hetekre kell időzíteni az összes számonkérést, lehetőség szerint egy napra akár többet is?!
Ráadásul nem egyszerű röpdolgozatokról van szó, hanem az év végi jegyet meghatározó tesztekről, amelyek vagy felfelé vagy lefelé vihetik az átlagot. Év közben olyan kevés a számonkérés, hogy nem is igazán értem, mire kapnak néha-néha jegyet... Vannak persze ez alól is kivételek, olyan tantárgyak, ahol első és második félévben is bővelkedünk az osztályzatokban. Ráadásul ilyen tekintetben is - sok egyéb szempont mellett - hatalmas a különbség az alsó és a felső tagozat között, és nem meglepő módon a felső tagozaton rosszabb a helyzet.
Ha a gyerektől folyamatosan kiegyensúlyozott teljesítményt várnak, akkor miért nem lehet kiegyensúlyozott, kiszámítható az oktatás is?!
Miért csak - többnyire - egyféle számonkérés létezik (teszt), miért nem lehet máshogyan is jegyet szerezni, miért nem lehet sok-sok osztályzatot adni/kapni, hogy ne csak egy-két (esetleg rosszul sikerült) felmérő határozza meg az év végi jegyet?
Ráadásul pont akkor a legnagyobb a nyomás a gyerekeken, amikor már oda a koncentráció, mert a szívük másfelé húz...
Bár alsó tagozatban is húzós az év vége, de közel sem annyira, mint felsőben. A magasabb évfolyamokon akkora a szakadék a diákoktól elvárt munka, a megtanulni való és a leadott anyag között, hogy nincs rá jó szó. Alsóban nem készítik fel őket a váltásra, csak belökik őket a mélyvízbe, és a víz egyre mélyül, mentőöv pedig nincs.
Értem én, hogy óriási a tananyag, a tanulókat pedig önállóságra kell nevelni, meg kell tanulniuk egyedül utánanézniük eseményeknek, kísérleteknek, történelmi folyamatoknak, írók életrajzainak, de hogy egy-egy témazáró dolgozatra napokat kell tanulni már 5. osztályban is, az számomra elfogadhatatlan. Fogalmak sokasága (meghatározások nélkül, azt guglizd ki egyedül, vagy ha van is defínició, az olyan bonyolult, hogy néha még én se értem), vaktérképek, nevek, városok, évszámok, részletes kidolgozásra váró tételek minden tantárgyból (az alsós fogalmazás tantárgy semmire nem készít fel) - őrület a köbön, ami az év végével csak fokozódik.
(Egy kis kitérő... Nem kellett hozzá fél év, hogy az első négy osztályban még lelkes, érdeklődő gyerekemből a rendszer kiölje a tudásszomjat, hogy csak a magolást, az érdektelen, egy kaptafára készült megoldandó feladatokat lássa. Az oktatásügy nem vesz tudomást arról, hogy a 21. század gyerekeit már mással kell megfogni, mint akárcsak az én generációmat. Egy hihetetlen ingergazdag, információkkal (túl)zsúfolt környezetben felnövő gyereket nem lehet lekötni azzal, hogy "lapozd fel a tankönyv 123. oldalát és olvasd el az 1. bekezdést, majd foglald össze írásban". Ez nem megy, egyszerűen ez nem elég.)
Folyamatosan azt érzem, hogy bár a világ halad és megújul, az oktatás nem képes erre... És amíg olyan mondatokat kell bemagolnia szó szerint a gyereknek, hogy "A -val, -vel, -vá, -vé ragok "v" hangjának átalakulása teljes hasonulás, mert a szótő utolsó mássalhangzójával azonossá válik. Mivel írásban is jelöljük (betűkettőzéssel), ezért írásban jelölt teljes hasonulásnak nevezzük." - addig szerintem nincs remény a változásra. Ha végignézek a kötelező olvasmányok listáján, sírhatnékom van. S akkor még nem beszéltem a leadott anyag milyenségéről. Számtalan cikkben írtak már arról, hogy a most felnövő generáció részben olyan munkát fog végezni, ami ma még vélhetően nem is létezik, így biztos, hogy a hozzá szükséges tudásanyag nem a ma használatos tankönyvek - általam is ismert és tanult (!) soraiban van elrejtve: biztos, hogy szükség van arra, hogy a gyerek behatóan tudjon értekezni a kukorica, a házi sertés tulajdonságairól, miközben a világ elrobog melletük?
Szerencsére akadnak olyan tanárok - nem is kevesen-, akik szembemenve a központi utasításokkal megpróbálják a való életet is becsempészni az iskolába olvasmányokkal, feladatokkal, a technológia nyújtotta előnyök kihasználásával. Bárcsak még több lenne belőlük.)
Visszakanyarodva az eredeti témára, év végén, a gyerekeimet látva az anyai szívem meghasad... egyszerűen... kettéhasad.
Miközben az egyik oldal afelé húz, hogy na, tanulj még egy kicsit, gyere, gyakoroljuk azokat az angol szavakat, szerkessz meg még két háromszöget, ismételd át, mikor is volt a honfoglalás, addig a másik a sutba vágná a táskát az összes tanfelszereléssel, vinné fagyizni őket, meg rollerezni dombra fel és dombra le, kizavarná őket a friss levegőre focizni, virágot szedni, vagy csak hagyná őket lustálkodni az ágyukon és egy kicsivel többet lóghatnának még a neten is..., mert miért is ne? Épp eleget tanultak, épp eleget teljesítettek már. De nincs lazítás, nincs pihenés, most jön még csak a hajrá, most kell görnyedni a pad felett és teljesíteni - mert ezt várja el az oktatási rendszer és az oktatási rendszer által stresszelt, presszionált szülők is.
De már nem fog úgy az agyuk, Nagyfiú még az átlagosnál is szétszórtabb: a házi feladata lejegyzése a legutolsó, ami ilyenkor eszébe jut, a lehető leghosszabb útvonalon "száguld" haza két keréken az iskolából, mert olyan gyönyörű az idő, "kár lenne tanulással tölteni". És igaza van - ezt mondja a szerető anyai szívem, de közben majd megbolondulok, hogy a tanulmányi átlaga a szakadék szélén táncol, pedig kellenek azok a fránya jó jegyek, illetve még jobb jegyek... Lesznek? Nem tudom. De néha már ott tartok, hogy leírom helyette a szavakat, ő csak megtanulja, a kiselőadást kigyűjtöm neki, kinyomtatom és készen a kezébe nyomom (csak arrra kérem, hogy legalább fussa át, mielőtt felolvassa), ha valamit le kell másolni a füzetbe, hát megcsinálom én.
Nagylányon csak a fáradtságot látom, hogy már nem olyan lelkes, mint 1-2 hónappal ezelőtt, de töretlenül szorgalmas, csak néha bicsaklik meg a keze, de akkor is ott vagyok, hogy helyette is megcsináljam, mert egyszerűen nem hagyhatom, hogy teljesen elborítsa őket a kötelesség, a feladatok, mert ők még csak GYEREKEK (természetesen egyre több kötelezettséggel, de jó lenne, ha a mennyiség az életkorhoz igazodna), így, csupa nagybetűvel, amiről a jelenlegi rendszer sajnos gyakran megfeledkezik.
Köszönet a KicsiARakás blognak a közlés lehetőségéért!
