Részletesen a PISA vizsgálatról 2.
A tanulók és iskoláik közötti különbségek a PISA vizsgálat tükrében
A korábbi PISA felmérésekhez képest a matematikai és természettudományi kompetenciák terén nincs ugyan változás, de tanulóink olvasási eredményei értékelhetően jobbak voltak 2009-ben mint 2000-ben: Magyarország az OECD országok alsó harmadából a középmezőnybe emelkedett.
Kiválók, közepesek, gyengék
A leggyengébben olvasók számaránya csökkent, a legjobbaké egy kicsit növekedett: kisebb lett a távolság a képességskála alsó és felső végén elhelyezkedő csoportok között. A legnagyobb probléma változatlanul a tanulók és különösen az iskolák közötti különbségek társadalmi meghatározottsága.
A diákok képességszintek szerinti eloszlása az iskolarendszer eredményességének egyik legfontosabb indikátora. Kiemelkedő jelentőségű a 2. szint: úgy tűnik, ez a szövegértési szint az, ami a mai civilizációs körülmények között minimálisan szükséges az iskolai, közösségi és a személyes életben való aktív és önálló részvételhez. A 2. szintre sorolható tanulók képesek visszakeresni több kritériumnak is megfelelő információkat, felfedezik a szöveg egy adott szempontból hasonló vagy ellentétes vonásait, és össze tudják kötni az olvasottakat saját tapasztalataikkal. Megértenek szövegen belüli viszonyokat, ki tudják következtetni egy szövegrészlet értelmét az egész alapján, és véleményt formálnak egy szövegről. Egy 2. szintű tanulókból álló osztálynak már lehet szórakoztató magyarórát tartani.
Jó hír, hogy Magyarországon az átlag javulása elsősorban a legalacsonyabb képességszintűek arányának csökkenéséből adódik. Míg 2000-ben a 2-es olvasásszintet el nem érők aránya a 15 éveseknek 22,7% volt, 2009-re az arány 17,6%-ra csökkent. Az Európai Unió 2020-ra 15%-os küszöböt tűzött ki célul, ez – ha a tendencia nem változik – nem tűnik teljesíthetetlennek.
Az ábra a képre kattintva nagy méretben is megtekinthető.
A képességskála felső végén a javulás nem számottevő: 2000-ben a tanulók 5,1% tartozott az 5-ös képességszintbe, 2009-ben 6,1% volt a legalább 5-ös szinten teljesítők aránya.
A tanulók közötti teljesítménykülönbségek nem túl nagyok, az a mutató, amivel jellemezni szokták a különbségek nagyságát (szórásnégyzet) az OECD átlagnak csak 94%-a. A baj az, hogy az iskolán belüli teljesítmények sokkal homogénebbek az átlagosnál, míg az iskolák közötti különbségekből eredő teljesítménykülönbségek igen nagyok.
Mindez együttjár azzal, hogy a tanulók közötti különbségek társadalmi meghatározottsága igen erős. Ez nemcsak abban mutatkozik, hogy szoros a kapcsolat a szociokulturális tényezők és a teljesítmény között, hanem abban is – és ez a nagyobb baj – , hogy a tanulók viszonylag homogén társadalmi környezetből jövő diákokkal járnak együtt, s így azoknak, akik rosszabb szociokulturális környezetből jönnek, kevesebb esélyük van arra, hogy a kortárscsoport felfelé húzó erejét megtapasztalják. Az a társadalmi előny, amit a szelekció jelent a jobb társadalmi helyzetű csoportoknak, a kontraszelekcióval járó társadalmi hátránnyal sújtja a kiszolgáltatottabb társadalmi rétegeket.
Ez nemcsak, s talán nem is elsősorban pedagógiai, inkább strukturális probléma. Mivel az elemi iskola (és az óvoda) az, ahol a gyerekeket még egy vagy két pedagógus tanítja, aki a csoport minden tagjának általános előmeneteléért felelős, ebben az iskolaszakaszban nagyobb a felzárkóztatás lehetősége, mint a szaktanári rendszerben működő iskolaszakaszokban. Ugyanakkor ebben az életkorban még jobban is hallgatnak a tanulók a felnőttre, mint egymásra. A világ oktatási rendszereinek túlnyomó részében ezért a tanulók hat évig járnak elemi iskolába. Ráadásul a legtöbb OECD és partnerországban 9 évig tart az alapfokú oktatás, és csak ezt követően bomlik az iskolarendszer különböző programtípusokra.
Lengyelország nagy strukturális reformja az évtized elején, amikor bevezették az alapfokú oktatásban a 6+3 éves szerkezetet, meglepően gyors eredményjavulással járt együtt, amit már korábban is érzékelni lehetett. A 2009-es eredmény bizonyítja, hogy tartós változásról van szó.
A 15 évesek erősségei és gyöngéi
Míg az angolszász országokra kivétel nélkül jellemző, hogy a diákok bátrabban és ügyesebben vetik össze az olvasottakat saját tapasztalataikkal, addig a skandináv és a közép- és keleteurópai iskolarendszerekben a diákok gyakorlottabbak és pontosabbak az információk visszakeresésében.
A PISA2009-ben az összevont szövegértési eredményen kívül öt részskálán is minősítették az országok teljesítményét. Ezek közül három a szöveggel végzett feladatok teljesítéséhez szükséges gondolkodási műveletek alapján képzett skála (információ keresés, szövegösszefüggések megértése, a szövegre reflektálás, értékelése az olvasó háttértudása, tapasztalatai alapján), kettő pedig az olvasott szöveg típusa szerint képzett skála (folyamatos és nem folyamatos szöveg olvasása). A részskálák eredményei árnyalják a szövegértés átlageredmények összehasonlítása alapján nyert képet.
A részskálák és az összesített átlageredmények alapján néhány jellemző különbség mutatható ki az országok között. Míg a japán és a holland diákok az információk visszakeresésében relatíve jobbak, Kanada, Új-Zéland tanulói a szövegekre való reflektálásban értek el jobb eredményeket. Az OECD átlag körül és afelett teljesítő országok zömére az jellemző, hogy a szövegösszefüggések értelmezése terén elért eredményük gyakorlatilag megegyezik az olvasás összeredménnyel. Ugyanakkor észrevehető, hogy míg az angolszász országokra kivétel nélkül jellemző a reflexió és értékelés területének túlsúlya, addig a skandináv és a közép- és keleteurópai iskolarendszerekben az információk visszakeresése megy jobban.
Magyarország a részskálákon elért eredmény alapján a hozzáférés és visszakeresés tekintetében az OECD-átlagot meghaladó pontszámot ért el (501 pont, 10–19. helyezés), a másik két gondolkodási területen mért eredménye átlagos. A jelek szerint a szoros és pontos olvasásban jeleskednek leginkább tanulóink, és képesek a szövegen belül is végrehajtani jelentéstulajdonító műveleteket. Valamivel nehezebben megy a szövegektől való eltávolodást igénylő feladatok végrehajtása: az ítéletek alkotása és a saját tapasztalatokkal való összekapcsolás.
Az olvasás szeretete és a szövegértési teljesítmény
Minden országra igaz, hogy azok a diákok, akik leginkább szeretnek olvasni, jobban teljesítenek, mint azok, akik a legkevésbé szeretik ezt a tevékenységet.
A PISA vizsgálatban résztvevőket megkérdezték arról, mennyire szeretnek olvasni. Különböző kijelentésekkel kapcsolatban kellett egyetértő vagy elutasító választ adniuk, válaszaik összesítése alapján készült „az olvasás élvezete” index . A részt vevő országok tanulóit négy részre osztották aszerint, hogy mennyire szeretnek olvasni (legfelső negyed, második negyed, harmadik negyed és legalsó negyed). Azután megnézték, hogy milyen a legalsó és a legfelső negyedbe tartozó tanulók átlagteljesítménye, vagyis mennyire erős az összefüggés az olvasás szeretete és a szövegértési teljesítmény között. Magyarországon az olvasást leginkább és legkevésbé szerető tanulók teljesítménye között 107 képességpontnyi különbség van.
Összehasonlításképpen egy képességszint 73 pontnak felel meg, és egy iskolaév 39 képességpontnyi különbséget jelent: azaz Magyarországon egy olyan diák szövegértési teljesítménye, aki nagyon szeret olvasni, átlagosan annyival jobb egy olvasni nem szerető diákénál, mintha három évfolyammal felette járna iskolába.
