Egy tanító tapasztalatai
Mire jó a Difer-mérés?
Mire egy kisgyerek az iskolába kerül, jó esetben a tanító néni ismeri már egy kicsit. Találkozott vele az ovis foglalkozásokon, szülei kitöltötték a tanító által összeállított kérdőívet, és az óvó nénik is meséltek róla. Szerencsés esetben. De ha nem a körzetes oviba járt, ha nem voltak ovis foglalkozások, ha a tanító néni utolsó pillanatban kapta meg az osztályát, és még számtalan esetben valódi „terra incognita” a kis elsős...
A gyermeket képességeihez mérten kell fejleszteni. Tehát meg kell ismerni. Erre nagyon jó a Difer. Persze van más mérési módszer is, és a tapasztalt (=öreg) tanító néni sem elhanyagolható tényező, de egy országosan kipróbált, összehasonlítható és megismételhető mérési rendszer használata ad igazi segítséget.
Hogyan „működik”?
A Difer mérés minden területen 5 fejlődési szakaszt különít el. Előkészítő, kezdő, haladó, befejező, optimum. Egy nagycsoportos gyermek akkor tudja többé-kevésbé kudarcok nélkül teljesíteni az első osztályt, ha képességei már az utolsó két szakasz valamelyikében helyezkednek el. Ha még csak az előkészítő vagy kezdő szinten tart, nem javasolt számára az iskolakezdés.
:
Mi fán terem a DIFER?
A DIFER felépítéséről és használatáról, az első osztályosok kötelező méréséről bővebben itt olvashatnak.
Ezért lenne létjogosultsága az óvodai mérésnek. Lehet, hogy némely feladatra emlékszik majd a gyermek az iskolai méréskor, ez azonban kisebb baj, mint éretlenül bekerülni a rendszerbe. Sajnos vannak tapasztalataim arról, amikor a nagycsoportosokat „rátanítják”a Nevelési Tanácsadó iskola érettségi mérésére. Az nagyobb baj.
Hogyan értelmezzük?
A képesség-területek közül számomra legfontosabb a szociális képességek mérési eredménye. Ez mutatja meg, a kis elsős mennyire érett az iskolai életre. Akar-e tanulni, képes-e együttműködni, birtokában van-e a közösséghez való alkalmazkodás képességének. Mert lehet szikrázóan okos; ha csak akkor hajlandó dolgozni, amikor kedve van, vagy ha egyedül nem akar, vagy ha... – tehát minden területen készen kell állnia a tanulásra.
A táblázatokban a diagramok oszlopszínei a következő módon jelölik a fejlődési szakaszokat:
Előkészítő szakasz: fekete
Kezdő szakasz: zöld
Haladó szakasz: kék
Befejező szakasz: narancssárga
Optimális szakasz: piros
Lássuk az osztályomat szociális képességeik alapján:
Mint látható, 3 kisgyerek érkezett biztató reményekkel, 5-nél sok munkával kialakíthatónak tűnt a pozitív hozzáállás, 12-nél igen-igen kétséges volt az eredmény.
A többi készség mérési eredményeit összevetettem a szociális fejlettségükkel. Akik még szociálisan fejletlenek, külön mintázattal jeleztem. Ők a „pepita”gyerekek. Fejlesztésüknél nagyon figyelni kell rájuk. Lehetnek nagyon okosak, ám ha nem vagyok türelmes velük, nem kapnak külön gondoskodást, könnyen elkallódhatnak. Nézzük meg részletesebben az elemi számolási készségek területét!
6 gyermek jó eséllyel indulna, ha nem lenne közülük 2 szociálisan éretlen (p és v). 1 kispajtás mindkét területen óriási lemaradással kezd (a), 7 nagy hiányossággal indul, ebből 5 szociálisan éretlen (d, e, f, g, h), 1 igen-igen éretlen (f). A kis lemaradással küzdők között is van 4, aki szociálisan éretlen (k, l, m, n).
Eredmények a gyakorlatban
Hogyan lehet ennyi hátrányt kezelni? Nem könnyen. De ez a mérés segít. Fejlesztő kolléganőm tudja, kiket kell egyéni fejlesztésben részesíteni, kiket lehet egy csoportba tenni. Én látom, hogyan tervezzem az óráimat. Az „okos, de éretlen” gyerekemnek sok fejlesztő játék (például az aktívtáblán), a sok kis fáradékonynak rövid feladatsorok, beiktatott szünettel, mozgással. A terhelhető gyermekek bevonása a feladatok ellenőrzésébe, és a segítő szerep megtanítása, -tanulása. Ideális esetben mindenki fejlődik. Az induló állapot feltérképezése ehhez nyújt segítséget.
