Mi fán terem a DIFER?

A világon szinte mindenhol nagyjából hatéves kor körül küldik a családok gyermekeiket iskolába. Bár iskoláról, tanárokról és osztályokról beszélünk, az általánosításnak ezen a pontján érdemes megállni. Mert az iskolai munka gyakorlati megvalósulása nagyon sokféle lehet, annál pedig már csak maguk a gyerekek sokfélébbek.

Különbségek a fejlettségben

Egyetlen csoportban sincs két teljesen egyforma gyerek. A biológiailag hatévesek mentálisan valahol négy és nyolc év között lehetnek, ha hiszünk a különféle kutatások eredményeinek. Van, aki a mozgásban fejlettebb, van, aki egyszeri hallás után visszamond egy versikét, van olyan, akinek nagyon jó a ritmusérzéke, és olyan is, aki felismeri képről és megnevezi az összes fajta dinoszauruszt vagy éppen minden elhaladó autó márkáját. Ritkán járnak azonban mindezen ügyességek együtt.  A sok kiváló tulajdonság mellé pedig néha becsúszik egy-egy probléma is, ami hátráltatja, sőt lehetetlenné teszi bizonyos dolgok megtanulását. A nagyon különböző gyerekeknek végső soron mégis ugyanoda kell eljutniuk. El kell sajátítaniuk azokat az alapkészségeket, amelyek a későbbi önálló tanulást lehetővé teszik. Nyilvánvaló, hogy ha különböző helyekről indulnak, akkor nem ugyanazon az úton fognak a lehető legkönnyebben beérni a célba. Ahhoz azonban, hogy hatékony segítséget kapjanak, elengedhetetlen a lehető legpontosabban feltárni, hogy honnan is indul egy-egy tanuló.

Hazánkban már jó harminc éve foglalkoznak szakemberek azzal, hogy valamilyen mérés segítségével megállapítsák és nagyon pontosan leírják a fejlettségnek ezeket a különbözőségeit. Ennek a törekvésnek a gyökereit az úgynevezett iskolaérettségi vizsgálatoknál találjuk meg, amelynek funkciójára a neve is jól utal: azt kell eldöntenie egy ilyen vizsgálatnak, hogy mehet-e iskolába a gyermek, elég fejlett, elég érett-e hozzá. Ezzel az egyszerű válasszal azonban már rég nem elégszik meg egyetlen pedagógus sem. Hiszen ha az iskolaérettség jelenti is a képzeletbeli rajtvonalat, a startpisztoly eldördülése után nem fog mindenki azonos sebességgel és azonos ütemben robogni a célig. Ennek pedig nem csupán az az oka, hogy eltérő a gyerekek fejlődési üteme, hanem az is, hogy másfajta fejlesztési szükségleteik vannak. Kinél ezt, kinél azt a területet kell erősíteni. Az alapkészségek nagyon jó, stabil megalapozása elengedhetetlenül fontos, annak hiányában ugyanis rengeteg iskolai, tanulási kudarc érheti a gyermeket, ami jövőjére, életesélyeire is kihat.

Korai vizsgálatok

Az eddig megfogalmazott problémákra, dilemmákra a hazai oktatás úgy igyekszik válaszolni, hogy kiemelt figyelmet fordít a korai vizsgálatokra. Minden első osztályban, már a tanév kezdetén felmérik, hogy kik azok, akiknél az óvodai jelzések, illetve az iskolában szerzett első tapasztalatok alapján az alapkészségek fejlesztését hangsúlyosabban kell támogatni. Miután ez az előrejelzés megtörtént, a tanítónak kell úgy alakítania pedagógiai tevékenységét, hogy a tanuló fejlődését minél inkább segítse. Ennek a pedagógiai tevékenységnek a megalapozásához a 2004/2005-ös tanévtől kötelezően egy programcsomagot kell felhasználni az iskolában, melynek neve: Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer 4-8 évesek számára (röviden DIFER).

A DIFER feltérképezi az írásmozgás-koordináció fejlettségét, amely az íráskészség elsajátításának előfeltétele. Megnézi a beszédhanghallást, amelynek fejlettsége az olvasási készséget határozza meg; a relációszókincs fejlettségét, amely a nyelvi információk vételéhez szükséges. Vizsgálja a matematika tanulásához elengedhetetlen elemi számolási készséget, valamint a tapasztalati következtetést és a tapasztalati összefüggés-kezelést, mely a kritikus tanulás feltétele. Méri továbbá a beilleszkedéshez, együttéléshez szükséges elemi szociális készségek szintjét. 

Hogyan működik?

A kisgyermekkori mérések megítélése Magyarországon évek óta szakmai viták kereszttüzében áll. Sem a pedagógusok, sem a szakértők körében nincs egységes vélekedés arról, hogy szükséges-e, értelmes-e, egyáltalán szabad-e bizonyos életkor alatt mérni a gyerekeket. Ennek következtében a DIFER tekintetében is nagyon változatos az iskolák képe. Sok helyen kötelezővé tették minden elsős számára a vizsgálatot, ám van olyan tanító is, aki még csak nem is hallott róla. Több helyen az óvodákban is elvégzik a vizsgálatot, hiszen 4 éves kortól standardizált a teszt. Máshol hallani sem akarnak arról, hogy ilyen kicsi gyerekeket mérjenek, s jobban bíznak a hagyományos eljárásokban, a megfigyelésben és a készségfejlesztő játékokban.

:

A vizsgálat lebonyolításában sem egységesen járnak el a különböző intézmények. Van, ahol az osztálytanító veszi fel a tesztet a gyerekekkel, máshol a fejlesztő pedagógus vagy a logopédus végzi a vizsgálatot. Van, ahol az egész osztály részt vesz a szükséges „felmérésben”, s van, ahol csak a pedagógus által kiválasztott gyerekek. Van, ahol a szeptemberi felvétel után a következő év áprilisában elvégzik a javasolt kontrollvizsgálatot, ám van, ahol ugyanezt csak a következő év szeptemberében teszik meg.

A DIFER megítélése is nagyon ellentmondásos. Sok pedagógus támogatja, helyesli az egységes vizsgálati rendszert, s az alapkészségek szintjének mérésére, kontrollálására alkalmasnak tartják. Értékelik, hogy megmutatja a hiányosságokat, s iránymutatással szolgál a további teendőket illetően.

A DIFER további előnye, hogy az egyes tanulók mérési eredményei és az országos átlag alapján láthatóvá válik, hogy milyen a gyerekek képességeinek általános fejlettségi foka. Ez az adat pedig az alsó tagozatos követelmények újragondolásához, esetleges átstrukturálásához is alapot nyújthat annak érdekében, hogy az alsó tagozatból kikerülő gyermekek alapképességei minél stabilabbak és jobb színvonalúak legyenek. Ugyanakkor a DIFER hátrányának róják fel, hogy hosszú, több alkalommal végezhető csak el, s így az oktatásra szánt idő megrövidül, a gyerekek kiesnek a tanítás ritmusából. (A hosszúság azt jelenti, hogy háromszor 20-40 percet kell szánni egy vizsgálatra, még ha ez csoportosan is végezhető.) Ezért alkalmazzák szívesebben inkább a DIFER rövid változatát.

Érdemleges kritikák

A leggyakrabban felmerült kritikák a hosszúságon kívül többek között arra vonatkoznak, hogy vannak olyan részképesség-területek, amiket nem mér a DIFER, ezért mellette mindenképpen szükség van kiegészítő vizsgálatokra (emlékezet, figyelem, lateralitás, kezesség, nagymozgás, stb.) is. Tehát ugyanúgy elő kell venni a hagyományos, bevált szűrési eljárásokat, és innen kedve a DIFER csak egy vizsgálat a sok közül. Egyes feladatcsoportokon belül azt hiányolják a felhasználók, hogy nem nehezednek a feladatok, vagy éppen ugrásszerűen nehezednek, így nem lehet mérni megfelelően a változást.

Az iskolában dolgozó szakemberek azt sem tartják szerencsésnek, ha az iskolába lépés előtt az óvodában is elvégzik a DIFER vizsgálatot, mert a gyerekeknek már ismerősek a feladatok, van, amire kívülről tudják a választ, s így az eredmény hamis értékeket tükröz.

Azokban az iskolákban, ahol hátrányos helyzetű gyerekek tanulnak, domináns az a vélemény, hogy bizonyos feladatoknak már a megértése is komoly nehézséget okoz. Ilyenkor nem lehet eldönteni, hogy a gyermek nem érti a kérdést sem, vagy érti, de nem tud rá válaszolni (tapasztalati következtetés, összefüggés-megértés). Megmutatkozik ugyanaz a probléma, ami minden verbális teszt sajátja. Ahelyett, hogy a gyermek gondolkodásáról, képességszintjéről kapnánk képet, a kulturális közeg másságából eredő nyelvi hátrány jelenik meg a szűrés során „elmaradásként”.

Szülőként fontos azzal tisztában lennünk, hogy ez a vizsgálat elsősorban a pedagógusnak szól, az eredmény az ő munkáját kell, hogy segítse. Semmiképpen sem célja, hogy a tanulók fejlettségét minősítse, rájuk nézve semmilyen negatív következménye nem lehet.