Még egyszer a nem szakrendszerű oktatásról

Immáron két éve életben van a nem szakrendszerű oktatás bevezetését előíró jogszabály. Eszerint az ötödik-hatodikosok számára, az órák 25-50%-ában, nem-szakrendszerű foglalkozásokat kell szervezni. Talán egyesek már találkoztak az órarendben „kommunikáció” vagy „szövegértés”, netán „számolás és mérés” órával, és könnyen lehet, nem értették, mi a baj a jól bevált „magyar nyelv” és „matematika” elnevezéssel.

Miről is szól valójában a nem szakrendszerű oktatás, honnan ered az elnevezése, és mit deklarál a frissen elfogadott új jogszabály?

Tervezett, szervezett készségfejlesztés

A nem szakrendszerű oktatás arra a problémára kíván választ adni, amivel leginkább a 2000 óta háromévenként elvégzett PISA mérések tükrében szembesültünk: a magyar diákok alapkészségei nemzetközi összehasonlításban meglehetősen gyengének bizonyultak. A problémát orvoslandó született koncepció gyakorlatilag megnyújtja az alapozó szakaszt, és az ötödik-hatodik évfolyamon is hasonló foglalkozásokat képzel el, mint az első négy osztályban.

Ezeket a készségfejlesztő foglalkozásokat nevezték el, jobb híján, nem szakrendszerű oktatásnak. Jobb híján, mert nem szerencsés, ha valamiről a bevezetés pillanatában mindössze azt vagyunk képesek megmondani, hogy nem-milyen. Pedig a nem szakrendszerű oktatás elképzelése mögött van (vagy legalábbis mögé képzelhető) tartalmi koncepció, ami valóban alkalmas lehet a fent említott célok megvalósítására, az alapkészségeknak a további tanulást kellőképpen megalapozó fejlesztésére.

A nem szakrendszerű oktatásnak nem azt kell jelentenie, hogy eltöröljük a tantárgyakat, és a foglalkozások lógnak a levegőben, és azt sem kell jelentenie, hogy a nem-szakrendszerű foglalkozásokon ne lenne „tananyag”, csak készségfejlesztés. A nem szakrendszerű oktatás, jó esetben, azt jelenti, hogy a tananyagot a fejlesztendő készségek szerint csoportosítják (a gyerekek éppúgy megismerik a János vitézt, ám lehet, hogy a tantárgyat nem Magyar nyelv és irodalomnak, hanem Kommunikációnak hívják, melynek keretében sok dramatikus gyakorlattal, szövegalkotási feladattal dolgozzák fel a gyerekek az irodalmi műveket. Mindehhez mára már a kompetenciafejlesztő tananyag is rendelkezésre áll.

Bár ebben a rendszerben, legalábbis az ötödik-hatodik osztályban, eltűnnek a klasszikus műveltségre utaló Irodalom, Történelem, stb. tantárgynevek, a tartalom (tudásanyag) ebben a megközelítésben sem tűnik el. Ráadásul, a koncepció megalkotói szerint, a megerősödött alapkészségek talaján a fennmaradó hat év (a hetedik-tizenkettedik osztály) bőségesen elegendő a megfelelő műveltséganyag elsajátítására.
Az elfogadott törvénymódosítás szerint azok az iskolák állhatnak át az ötödik-hatodik évfolyamon teljes egészében a nem szakrendszerű oktatásra, ahol az iskolában tizenkétévfolyamos oktatás zajlik. Ezzel kívánják garantálni, hogy a hat évre kiterjesztett alapozó szakasz után, a tananyag megfelelő elrendezésével, a megfelelő műveltség elsajátítása lehetővé váljon.

Az intézkedés kritikusai szóvá teszik, hogy ez a tartalmi átcsoportosítás el fogja mozdítani az oktatási rendszert a 6+6 osztályos felosztás irányába, miközben, a korai szelekció megelőzése érdekében, a 8+4-es rendszer fenntartása a kívánatos.

Egyelőre azonban a szóba jöhető, 12 évfolyamos iskolák is maguk dönthetnek az átállásról. Abban csak reménykedni tudunk, hogy a nagyszabású pedagógiai vállalkozás megvalósításához megkapják a megfelelő szakmai segítséget.