Pedagógusnap
Virágot nem kapok már
Soha nem vártam el semmilyen ajándékot. Mindig azt mondtam a rám bízott gyerekseregnek, nekem annál nagyobb örömet nem szerezhetnek, mint hogy okosodnak. És ezt komolyan is gondoltam. Persze azért máig őrzöm azt a kerámiafigurát, amit legelső osztályomtól kaptam.
Még pályám elején történt: komolyan elgondolkodtam rajta, otthagyom a tanítóságot. Belecsöppentem egy olyan környezetbe, amellyel nem tudtam mit kezdeni. Egy út látszott járhatónak, a pályaelhagyás.
Tavasz vége felé járt az idő, és – úgy emlékszem –, ültem a szobában, számot vetettem, mit kellene magam mögött hagyni. Mi az, ami ezután már soha nem történne meg velem. És a veszteséglista egyre csak nőtt..
Amikor odáig jutottam, fölösleges lenne gyűjtögetnem az újságokat, nem kell már a szemléltető képeket gyártanom, már nagyon nehezen lélegeztem. Amikor meg az jutott eszembe, soha többé nem kapok pedagógusnapon virágot, elbőgtem magam. Kizokogtam minden bánatomat, és azt hiszem, akkor dőlt el, végérvényesen a pályán maradok.
Azóta jó pár év eltelt, és pályaelhagyás nélkül megértem, hogy nem kapok pedagógusnapon virágot. Hogy miért? Csak remélni merem, nem azért, mert rossz pedagógus vagyok.
Soha nem vártam el semmilyen ajándékot. Mindig azt mondtam a rám bízott gyerekseregnek, nekem annál nagyobb örömet nem szerezhetnek, mint hogy okosodnak. És ezt komolyan is gondoltam. Persze azért máig őrzöm azt a kerámiafigurát, amit legelső osztályomtól kaptam. És megvan még a pezsgőskészletből is néhány pohár, meg a kávéskészlet is elmúlt osztályomra emlékeztet. De a fotók, egy régen eltett füzet, rajz is mind kedves emlék.
Most sincs másként. Nem szabad beletúrnom a fiókokba, mert akkor vége a napnak. Elmerülök a „kincsekben”. Mennyi történet, vidám és keserű perc! Pedig csak egy kis lapocska, rajta girbe-gurba betűk, vagy egy tükör, ráfestett jókívánsággal. Egy szívcsokor az osztályomtól, egy cserepes virág az ablakban. Egy ballagási szalag, egy póló, osztálynévsorral...
És az emlékek... Amik semmihez nem mérhetők, semmire át nem válthatók. A keserű is megtanított valamire, az édesek meg szebbek bárminél. Semmiért oda nem adnám őket.
De virágot egyre kevesebbet kapok. A gazdasági helyzet? A megváltozott szokások? Nem tudom. De ez a pálya nem ettől gyönyörű. És amíg találok benne szépséget, művelem.
