Meséljünk a gyerekről az iskolában!
Megdöbbentő.
Döbbenet számomra, hogy van olyan szülő, aki képes a gyermeke papírját eltitkolni, csak azért, hogy bekerüljön egy elit általános iskolába. Képes egy-egy iskolaérettségi vizsgálatra begyakoroltatni típusfeladatokat vagy elviszi egy másik vizsgálatra, hogy tudjon mit gyakoroltatni a gyerekével.
Miért teszik szülők ezt a legféltettebb kincsükkel? Miért nem hajlandóak hagyni abban az ütemben fejlődni, ahogyan fejlődik? Miért generálja gyermekénél a kudarcokat? Azért, hogy elkerülje a szembesülést azzal, hogy részképesség problémája van, abba csomagolva, hogy a legjobbat akarom neki?
Aki a legjobbat akarja, az üljön le a szobába egy kis székre, figyelje meg, beszélgessen, játsszon vele. Ismerje meg gyermeke képességeit. Nézzen szembe azzal, hogy mi megy és mi nem. Beszéljen az óvó nénijével, s fogadja el az ő véleményét, ne csak mantrázza magában, hogy az én gyerekem tehetséges, s nincs is igaza egyetlen szakembernek sem.
Mert ha ezzel nem szembesül később garantáltan jelentkezni fognak a problémák. Ha nem megy valami, majd dühkitörése lesz, mert retteg az otthoni dorgálástól vagy gyakorlástól. Vagy megakad egy-egy területen, mert hiányzik neki valamelyik részképessége. Vagy a tanító néni el kezd a gyermekkel harcolni, mert sose gondolta volna, hogy egyébként egy jó szociális készségekkel bíró aspergeres. S persze folytathatnám a sort!!
A cikk folytatása: aranycipello.com
