Együtt, mégis egyedül – a kamaszok társas magánya
Régen a szünetekben mindenki együtt lógott, mára sok iskolában az a találkozási pont, ahol legjobban fogható a wifi. Balatoni József, Jocó bá’ tanárként írta meg, hogyan látja a kamaszok elmagányosodását. - A WMN cikkét ajánljuk.
Elmagányosodás?! Kicsengetnek az iskolában, végre megkezdődik a szünet, az öröm, a felszabadulás tíz perce. Ahogy régen, ma is nagyon várják a gyerekek ezt a néhány percet, ez a napjuk fénypontja. Aztán amint kiözönlenek a folyosóra, úgy telik meg az iskola épületének néhány része. Igen, van néhány pont, ahol a legerősebb a wifi… Gyerekek tobzódnak azon a pár négyzetméteren, ahol mindenki tudja, ott fogható legjobban a jel. És nyomkodják a telefonjukat. Sokan aggódnak, hogy nem mennek ki az udvarra, nem rohangálnak, csak nyomkodnak. Mindenki a sajátját, egyedül. A rettegett technika eltávolítja egymástól a gyerekeket, elmagányosítja őket, vélik sokan. Vagy mégsem? Én előszeretettel nyúlok bele egy-egy játékba, nyomkodom meg a gyerekek telefonját, amikor játszanak. Ki jobban, ki kevésbé örül neki, pláne, ha véletlenül sikerül lájkolni egy olyan ember képét, akit valójában nem is akart…
Igen, kívülről annyi látszik, hogy ülnek egymás mellett, és nyomkodják a telójukat.
De álljunk meg egy pillanatra, figyeljük őket, és kiderül, ennél azért sokkal többről van szó! Nem egyedül játszanak, hanem egymással: harcolnak, vívnak, csatáznak. Közben pedig folyamatosan beszélgetnek, nevetnek és szórakoznak. Dicsekszenek a legújabb focistaszerzeménnyel, az újonnan kinyitott láda tartalmával, az elért eredményekkel. Megosztják az örömüket vagy éppen a kiakadásukat. Később aztán képeket küldözgetnek, mutogatják az éppen aktuálisan kiszemelt nagy szerelmet, az új csajt, a dögös pasit. Igen, folyamatosan interakció van köztük. Amikor a közelükben megállunk, hamarosan nekünk is elkezdenek mesélni, mutogatni, elemezni. Mert tudják, hogy érdekel. Bevallom, nagyon szeretem ilyenkor hallgatni őket, mert sokat tanulok közben. Persze, nekünk ez fura, hisz mi a szünetben játszottunk, rohangáltunk.
De ennek csak egy oka volt: nekünk nem voltak ilyen eszközeink. Ha lettek volna, mi is ezt csináljuk. Ők meg, ha van rá lehetőségük, akkor rohangálnak. Igen, vannak ennek hátrányai is, azokra fel kell hívni a gyerek figyelmét: fontos megtanítani nekik a mértékletességet.
De miért is szeretnénk, hogy mást csináljanak, amikor mi, felnőttek is ugyanezt tesszük? A buszon, a metrón, az étteremben, a konyhában, az ágyban, mindenki fényképez, filterez, megoszt és nyomkod. Folyamatosan, vég nélkül. És mi szóljuk meg a gyerekeket ugyanezért?
A cikk teljes terjedelmében a WMN-en olvasható.
