Magántanulók a gyerekeim – Pipacsiga története
"Van, aki ezt a döntést bátor dolognak tartja, én azt érzem, hogy nem tudnám máshogy csinálni most. Az iskola úgy is sok életerőt kiszív belőlem, hogy nem nekem kell járnom, hanem a gyerekeimnek" – írja blogján Pipacsiga, vagyis Trömböczki Kátya. Teljes terjedelmében közöljük a posztját az otthontanulással kapcsolatban.
Jól vagyok, az iskola véget ért. Számunkra eddig megszokott formájában csak a legnagyobbnak folytatódik majd szeptembertől, a többiekkel megpróbáljuk milyen itthon tanulni. Régóta gondolkodom ezen, tulajdonképpen már 8 évvel ezelőtt is felmerült bennünk, de eddig nem éreztem magamban elég energiát ahhoz, hogy itthon tanítsam a gyermekeimet.
Sokat segített a döntésben, hogy D majdnem egy éve itthon tanul az iskolai rosszullétei miatt - ezzel kapcsolatban jó sok hibát követtem el, nem vettem elég komolyan ennek a felelősségét, de szerencsére semmi helyrehozhatatlan nem történt. Nem foglalkoztam vele eleget, túlságosan rábíztam a tanulást, és ettől az év végi vizsgái nehezebben mentek, mint kellett volna – de az, hogy rábíztam, mennyit és mit tanul, mivel foglalkozik, az azt is eredményezte, hogy sokat rajzolt, sokat korongozott és sokat beszélgettünk, azokról a filozófiai könyvekről, amiket olvasott. Összességében azt mondta, hogy sokkal többet tanult ez alatt az egy év alatt, mint előtte.
Amiért a többieket is itthon szeretném tanítani, az az, hogy amikor viszont leültem vele tanulni – többek között nyelvtant –, akkor a 3 kisebb gyerkőcöm is hívás nélkül odajött és figyelt egy órán keresztül... Nagyon jól éreztem magam, feldobott és energetizált az élmény. Egyébként nem tudom még annyira a nyelvtan anyagot, mint elvárnám magamtól (ezért is voltak eddig félelmeim az itthon tanítással kapcsolatban), de érdekel a nyelv felépítése, és azt már értem, hogy a magyar nyelvtan ismerete nélkül nehéz nyelvet tanulni, ha nem az adott nyelvi környezetben él az ember.
Szóval jó, ha az ember azt érzi, hogy adni tud a gyerekeinek az eddigitől eltérő témában is. A célom a tanításukkal kapcsolatban az, hogy ne legyen kiölve belőlük: a tanulás élmény, a tanulás jó dolog. Engem inspirál, ha kreatívnak kell lennem ahhoz, hogy úgy tanítsam, hogy ne unatkozzanak. Szeretném, hogy a természetes érdeklődésük mentén haladjunk, egy általam valamennyire irányított vonalon – amit számomra is meghatároz a nemzeti alaptanterv. Én itthon tudom annyira rugalmasan kezelni, hogy elbújtatom a muszájokat az érdekességek közé. Azt hiszem, ez feladat. Nem is kicsi, de annyira nekem való, hogy már most várom a szeptembert - lehet, hogy a gyerkőceimnek előbb kezdődik a tanév, mert a várakozás nem az erősségem. :)
Van, aki ezt a döntést bátor dolognak tartja, én azt érzem, hogy nem tudnám máshogy csinálni most. Az iskola úgy is sok életerőt kiszív belőlem, hogy nem nekem kell járnom, hanem a gyerekeimnek. Eddig bírtam kitartani, szerintem egész sok az a 8 év. :) Most nem mennék ebbe jobban bele, a lényeg, hogy jobban fogom magam érezni, kiegyensúlyozottabb leszek és kongruens tudok maradni a tanulással kapcsolatban, ha itthon tanulnak, és ezt már most is - a döntés meghozatala óta – érzem.
B jó helyen van, szereti az iskoláját, neki való, de a többieknek ilyen-olyan okokból azt gondolom, jobb lesz itthon. Sz nem bír megülni a fenekén, már egy-két óra egy helyben elfárasztja, ő mozogni szeret – kinetikus típusú tanulónak hívják, a jelenlegi iskolák nem tudnak vele mit kezdeni, persze előbb-utóbb betörne..., de nem akarom, hogy betörjön, hiszen már most látszik, hogy a mozgás szerves része lesz az életének, munkájának is.
K unatkozik, mert gyorsan megérti a dolgokat ebből viszont ez lett:
– Mit tanultál az iskolában négy év alatt?
– Megtanultam úgy tenni, mintha figyelnék, megtanultam nyitott szemmel aludni...
Az iskolában ezt úgy értékelik, hogy hármas a szorgalma (évvégi tanulmányi átlaga: 4,6) – hozzátenném: több mint egy éve figyelmeztetés nélkül ellátja az állatait, eteti, takarítja, ha szólok bármiben segít...nem látom, hogy bármi probléma lenne a szorgalmával...
V a jelenlegi állás szerint nem fogja tudni, milyen iskolába járni, de nem érzem, hogy ezt sajnálnom kellene - a kölyköt imádom (pont mint a többit, de azért ő a legkisebb is :)
Úgy érzem, jó nagy kihívás elé nézünk, de egy cseppnyi kétely sincs bennem azzal kapcsolatban, hogy jó döntés-e, és hogy menni fog-e nekünk együtt.
Mindenről írni fogok, vagy a blogomon, vagy egy másik felületen - még nem tudom biztosan, bár terveim vannak már...
