Iskolarendszer az európai menülapról
Most, amikor úgy tűnik a magyar iskolarendszer kardinális változtatások előtt áll, eljátszadoztunk azzal a gondolattal, vajon milyen iskolarendszer lenne az ideális. Amiben a tanár és a szülő is elégedett, és amiben a tanuló is szívesen tanul, látogatja az iskolát, ahol minőségi oktatást kap oly módon, hogy az érdeklődése, természetes kíváncsisága is fennmaradjon. Ehhez pedig segítségül hívtuk a már létező európai modelleket.
Mi az a komprehenzív képzés?
A komperehenzív iskolarendszer és iskola nem szelektálja és nem válogatja, hanem befogadja a tanulókat, nyitott és törekszik a heterogén csoportok kialakítására.
Először is átvennénk a skandinávoktól azt az iskolamodellt, ahol minél tovább tart a komprehenzív képzés és erre a széles alapra építik rá 16 éves kor után a differenciált, lehetőség szerint személyre szabott képzést.
A finnektől átvennénk a pedagógusképzést, amely erősen tartalmaz kutatási elemeket, így a pedagógusok képesek folyamatosan reflektálni a munkájukra, és fejlődni. A finneknél a pedagógusi szakma az egyik legnagyobb presztízsű, többszörös túljelentkezés van a tanári szakokra, tehát a legjobbak közül tudnak válogatni az egyetemek.
A dánoktól átvennénk azt a fajta önkormányzati rendszert, ahol a helyi közösségek valóban akarnak és tudnak a helyi lakosok érdekében tevékenykedni, éppen ezért többek között nem hagyják lemorzsolódni a gyerekeket.
Hollandiától átvehetnénk azt a fajta tudatosságot, amivel folyamatosan működtetnek olyan jelzőrendszereket, amellyekkel nyomon követhetik az iskolarendszer működését, többek közt a lemorzsolódási mutatókat.
Az angoloktól az iskolaértékelési modellt vehetnénk át, ahol a helyi oktatási hatóságok és az inspekciós rendszer (Ofsted) folyamatosan nyomon követi az iskolák munkáját, értékelik - helyszíni szemle alapján is -, és ha kell, szakmai támogatást nyújtanak. Ugyanígy átvehetnénk az ún. Küszöb (Threshold) többszintű bérskála rendszerüket, ahol azok a pedagógusok, akik tudnak és akarnak bizonyítani, egy portfolió bemutatásával akár gyorsabban növekvő bérskálára kerülhetnek.
A német ajkú országoktól a szakképzést vehetnénk át - persze rögtön a gazda(g)ságukkal egyetemben lenne jó -, ahol a szakképzés az elitképzés része és ahol, pl. Svájcban a diplomás szülők gyerekei is szívesen tanulnak szakmát, a szakképző iskolák pedig olyan színvonalasak, modernek és felszereltek, hogy valódi verseny alakul ki a bejutásnál.
A portugáloktól (bár máshol is létezik) átvehetnénk az egész napos iskola rendszerét - ami részben már nálunk is megvalósult, és most akarják kiterjeszteni -, ahol ugyanakkor a délutáni elfoglaltságok nagy részét olyan modern kompetenciák fejlesztése jelenti, ami a gyerekek további életpályájában alapvető fontosságú (testnevelés-mozgás, nyelvtanulás, informatika).
A lengyelektől átvehetnénk azt a bátorságot, ahogy megreformálták az alapképzésüket és meghosszabbították egy évvel, miközben nagyon komoly pedagógus-továbbképzési programokkal segítették a reformokat. Mára már megvan az eredménye, a PISA vizsgálatokon egyre jobban szerepelnek a lengyel nebulók.
Magyarországtól átvenném a mélylélektani alapokon nyugvó óvodapedagógiát és óvodarendszert, továbbfejleszteném a komoly hagyományokkal bíró ének-zene tagozatos és zeneiskolai képzést, valamint a nemzetközi hírű korai fejlesztést, gyógypedagógiát.
Persze mondhatja bárki, hogy nem véletlenül alakultak ki különböző modellek, hiszen az eltérő hagyományok, kultúrák és gazdaságok más és más utakat jelölnek ki. Mégis azt gondolom, hogy ezekből a mozaikokból kivehető egy olyan oktatási modell, amely erősen alapoz a koragyermekkori szakaszra - óvoda, gyógypedagógia, egész napos iskola -, megpróbálja minél erőteljesebben együttélésre nevelni a gyerekeket, miközben az alapvető készségeiket és kompetenciáikat fejleszti.
Ezen a bázison alakít ki egy olyan differenciált képzést, ahol a szakmatanulás és általános képzés között nincs elit és nem elit megkülönböztetés, a továbbtanulás útját a tanuló egyéni igényei és változatos képességei, nem pedig családi háttere határozza meg. Mindezt egy olyan felnőtt társadalomban, ahol a helyi közösségek felelősséget éreznek és vállalnak magukért és gyerekeikért, és ahol mindenki azt is felvállalja (a pedagógus is), hogy folyamatosan megméretteti magát és ennek megfelelően hajlandó változni, fejlődni is, ha kell. És mindez az adatok és tények tiszteletével - a fejlesztés, képzés és bérezés is evidenciákra alapozva - történik (kutatás, jelzőrendszer, inspekció).
Hát, ilyen az általunk elképzelt európai-magyar iskolamodell.
