Finnország: ahol minden gyerek számít
Az európai oktatási rendszerek közt a finn a legeredményesebb. Sokan kutatták és kutatják ennek a titkát. Magyarországon éppen a napokban jelent meg egy könyv a finn oktatásról Pasi Sahlberg: A finn példa címmel. A szerző egyébként óva int attól, hogy pusztán másolással utolérhetnénk a finn csodát, ők is hosszú évtizedek szívós és állhatatos munkájával jutottak el idáig. Ráadásul igencsak takarékosan, hiszen vannak országok, ahol többet költenek az oktatásra, mégsem olyan eredményesek. Mi több, a finn tanulók jóval kevesebb időt töltenek az iskolapadokban, mint kevésbé szerencsés társaik a világon.
Versenyistálló helyett gyerekre szabott tanítás
Finnország 1945 után végleg szakított a számunkra is jól ismert német típusú oktatási rendszerrel, és a tanterven alapuló oktatást egy nyitottabb szemlélet váltotta fel, amelyben a diákokra sokkal nagyobb figyelem összpontosul. 1980-ra pedig megszűntek a tanulmányi előmenetel alapján különválasztott osztályok is. Ettől kezdve az irányadó stratégiává - részben svéd hatásra - a nemtől, családi háttértől és etnikai hovatartozástól függetlenül meghatározott inkluzív iskolák és osztályok váltak, ahol a jobb és gyengébb képességű tanulók is egy osztályteremben ülnek. A hangsúly a finn iskolákban tehát nem elsősorban a kiemelkedően teljesítő diákokon, hanem azokon van, akik valamilyen hátránnyal küzdenek. Lehet, hogy csak ennyi a titok?
Mindez a gyakorlatban többféleképpen is megjelenik. Először is, az iskolák kis létszámmal működnek, így minden tanár ismer minden diákot. A napirendhez hozzátartozik, hogy minden iskola biztosít meleg ételt a gyerekeknek, tehát a korgó gyomor nem okozhat koncentrációs problémát az órák során. Ezen felül a tanintézmények nyújtanak orvosi, fogorvosi és mentálhigiénés szolgáltatásokat is. Ez sem csak elvben jelenik meg, hiszen az úgynevezett diákjóléti bizottság hetente, kéthetente ülésezik, ahol ezek a szakemberek, a tanárok, és néha az adott szülők is jelen vannak. A bizottság kisebb csoportban beszéli meg a diákok fejlődését, mentális és szociális képességeit, és együtt döntenek a követendő stratégiákról. A problémák korai felismerését fontosnak tartják, hiszen ha fiatal korban kezdik el fejleszteni a hátrányosabb helyzetben lévő diákokat, hosszú távon jobb eredményeket tudnak elérni. A tanárok ennek értelmében külön foglalkozásokat is tartanak - akár egyéni szinten is - a lemaradó diákoknak. A stratégia sikerességére utal az a tény is, hogy Finnországban a diákok képességei közti szakadék jóval kisebb, mint máshol.
A hátránykezelésnek, tehetséggondozásnak ugyanis sokkal hatékonyabb módjai vannak annál, mint hogy korán elkülönítik a gyerekeket különböző csoportokba. A finneknél nem úgy csoportosítják a gyerekeket, hogy ki okosabb vagy kevésbé okos, hanem úgy, hogy ugyanazt az anyagot melyik gyerek milyen módszerrel - projekt, frontális, vagy más - tudja hatékonyabban elsajátítani. Az elvárások szintje viszont mindenkinél ugyanaz. Pontosan fordítva, mint nálunk, ahol a differenciálás sokszor azt jelenti, hogy az elvárás-szintjét differenciáljuk. Az egyik gyerektől több, a másiktól kevesebb teljesítményt várunk el. A módszer viszont azonos, leginkább frontális. Ezzel szemben a finnek ugyanazt várják el mindenkitől, viszont a módszerekben alkalmazkodnak a gyerekekhez.
Innovatív tanárképzés, innovatív tanárok
Mindezen célok eléréséhez azonban jól képzett tanárokra is szükség van. Ez sem okoz gondot a finnek számára. Miért is? Elsősorban azért, mert a tanári pálya ma is az egyik legvonzóbb szakma a fiatalok számára. A társadalom alapvetően tiszteli a tanárokat, megbízik bennük, tehát a szakma intellektuálisan vonzó, és státusza meglehetősen magas. Éppen ezért az orvosi és jogi pályára lépőkhöz hasonlóan a legjobban teljesítő diákok választják ezt a foglalkozást. Lehet, hogy ez a titok nyitja? Fontos szempont ez, hiszen a tanárok minősége képezi a finn oktatás egyik alappillérét. A decentralizált oktatási rendszer értelmében csupán egy tantervi vázlat létezik, amit a helyi önkormányzatok, iskolák, és főként tanárok egészítenek ki. Ők határozzák meg a tananyagot, választják ki a tankönyveket, és írják meg az ütemtervet is. Ezt meg is tehetik, hiszen az átlagtól alacsonyabb óraszámban tanítanak - kb. 4 tanóra/nap -, így a nap többi részét a készüléssel töltik.
A tanárképzés is innovatív módon zajlik Finnországban. Az elméleti alapok elsajátítása után a terepen kell kipróbálniuk a tanultakat a diákoknak, majd a tantermekbe visszatérve elemzik a szituációkat. Így zajlik ez egészen a kötelezően kutatáson alapuló diploma megszerzéséig. Az elméleti és gyakorlati alapok elsajátítása után pedig a munkahelyen is folytatódik a képzés, amit a „speciális tanárok” jelenléte biztosít. Ők azok, akik megfigyelik az órán követett stratégiákat, és visszajelzést adnak az adott tanárnak.
A tanulókat nem magolni, hanem kreatívan gondolkodni tanítják
A tanárok mellett azonban a diákokra is nagyobb felelősség hárul, hiszen az iskolában nem egyszerűen a szabályok követésén van a hangsúly. A kreativitás és önálló gondolkodás mellett arra is igyekeznek megtanítani őket, hogy képesek legyenek saját fejlődésük kézben tartására. Vagy talán ez a titok kulcsa? Ez abban is megnyilvánul, hogy mire elérik a 10. osztályt, az egyetemi rendszerhez hasonlóan önállóan választják ki a tantárgyakat, amelyeket tanulni szeretnének. A szokásos tárgyak mellett igen színes a választék: sífutás, szakácskodás, harcművészet, fodrászat, asztalosság, színház, tánc, zene, stb.
Sahlberg három látszólagos oktatási paradoxont emel ki könyvében a finn modellből: „taníts kevesebbet, tanulj többet”, „kevesebb teszt, több tanulás”, és „nagyobb egyenlőség (méltányosság) a sokszínűség növelésével”. Ezek mind arra utalnak, hogy a finnek hagyják, hogy a tanulókat a saját ütemük és érdeklődésük szerint fejlődjenek, de minden erővel azon vannak, hogy ehhez a tanulók motivációit erősítsék.
Kihívások a finn rendszer előtt
A finn oktatási rendszer talán kevésbé nevezhető rendszernek, sokkal inkább tűnik lokális gyakorlatok összességének. Ennek pozitívumai a már említett eredmények alapján mindenképpen megjelennek, viszont a fragmentáltság egyúttal problémákat is okoz. Kiváltképp azokban a helyzetekben, amelyek megoldása egységes stratégiát igényelne. Emellett a nagyrészt etnikailag homogén Finnországban is új kihívásként jelenik meg a bevándorló diákok kezelése. A svéd kisebbség számára lehetséges az anyanyelven való tanulás, a különféle nyelvet beszélő új diákok részére azonban lehetetlen lenne külön iskolákat fenntartani.
A finn tanárokat tömörítő szakszervezet lapja, az Opettaja 2011 elején 456 tanár bevonásával készített egy felmérést, amelyben a tanárokat kérdezték meg a kialakult helyzetről. Az eredmények szerint az oktatók közel fele szeretné, ha a bevándorló diákok aránya nem haladhatná meg az osztályban a 20–30%-ot. A lapban megjelent cikk szerint a bevándorló gyermekek túlzott jelenléte megterhelő az iskoláknak és a tanároknak egyaránt. A felmérés nagy sajtóvisszhangot keltett, jellemzően azt hangsúlyozva, hogy a bevándorló családok gyermekeinek jelenléte az iskolákban erőszakhoz és káoszhoz vezet.
A finn oktatási reformok mozgatórugója elsősorban az ország múlt századi kilátástalan gazdasági helyzete volt. A főként erdő-, és mezőgazdasággal foglalkozó ország versenyképessége fokozatosan csökkent, így az átalakítások értelmében a fő profillá a kutatás és fejlesztés vált. Ezzel a programmal karöltve igyekeztek az oktatást is korszerűsíteni. Mindeddig a stratégia sikeresnek bizonyult, viszont kérdéses, hogy a rendszerbe beépített flexibilitás képes lesz-e kezelni a jelenlegi társadalmi problémákat is. De a finnek valószínűleg ezzel is megbirkóznak, mi mindenesetre drukkolunk nekik és persze magunknak is, hogy nagy nehezen itt is megszülessen az a kreatív és innovatív magyar oktatási modell, ami sikeres lesz.
