Külföld – Kitekintés Ázsiába
A japán írás rejtelmei
Az elsőként 2000-ben végrehajtott PISA-felmérés eredményei alapján a japán oktatási rendszer nemzetközi szinten sikeresnek és hatékonynak mutatkozik, amit további felmérések is megerősíteni látszanak. Mégis, miféle hatékonyságról és sikerről van itt szó? Valóban siker és hatékonyság ez? Mik a jellemzői a japán rendszernek? Mi az oka annak, hogy a diákok ilyen kiegyensúlyozottan jól teljesítenek? Egyáltalán, miről is beszélünk, amikor a japán oktatást emlegetjük? A szerző ezekre a kérdésekre igyekszik megtalálni a választ. A Japánról szóló sorozatunk harmadik részében a japán írás rejtelmeibe pillanthatnak be.
sorozat a japán oktatási rendszerről
Annak ellenére, hogy Japán népessége jelenleg 127 millió felett van, az ország közel 100 százalékos írástudási aránnyal rendelkezik. Egy 2009-es adat szerint ez pontosan 99.0%, amellyel Japán az országok listáján megosztott huszadik helyet foglal el például Belgiummal, Észak-Koreával, Albániával, Finnországgal, az Egyesült Királysággal, az Amerikai Egyesült Államokkal és még számos más országgal együtt, amelyek döntő többsége azonban, népességét tekintve, meg sem közelíti Japánt.
Magyarország e szerint a táblázat szerint a táblázat szerint a tizenhatodik helyen áll a 99.4%-os írástudási aránnyal, ám azt feltétlenül tekintetbe kell vennünk, hogy a népességi adatok itt is drasztikusan alulmaradnak a japán adatokkal szemben.
Az, hogy Japán ilyen magas írástudási arányt, illetve ilyen minőségi oktatást mondhat magáénak, több okkal is magyarázható. Talán a legkézenfekvőbb, amelyre gondolnánk, a finanszírozás mértéke volna, ám a többi fejlett országhoz képest ez nem kiugróan magas.
A jelenséget sokkal inkább magyarázhatja az az általános társadalmi értékrend és elvárás, amely szerint mindenkinek tudnia kell írni-olvasni. Emellett meg kell említeni a diákok komoly elkötelezettségét is, amely részben a – később még szóba kerülő – vizsgarendszer nyomásának hatására, részben pedig bizonyos társadalmi és kulturális jellemzők (például a rossz eredmények miatti szégyentől való félelem) következtében alakulhatott ki.
Fontos szerepet játszik az írástudók magas arányában az a tény is, hogy a szigetországban a népesség többségének anyanyelve a japán, ami jelentősen megkönnyíti az anyanyelven való oktatást. Kínában például számos különféle nyelv és nyelvjárás ismert, ami olykor még kínai állampolgárok közt is nehézséget okozhat a kommunikációban. Létezik ugyan közvetítő nyelvként a mandarin, ám ezt sokan természetesen nem az anyanyelvükként beszélik.
Azt viszont semmiképpen sem feltételezhetjük, hogy a japán diákok számára nem okoz nehézséget az írás-olvasás elsajátítása. Az írott japán nyelv rendkívül összetett és bonyolult, ugyanis egyszerre háromfajta, a számunkra megszokottól eltérő, írásrendszert is használ.
Ezek közül a legbonyolultabb a döntően Kínából átvett karakterek sokasága, amelyeket japánul kandzsinak ( 漢字) neveznek. A kandzsi mellett létezik még két – kínai írásjegyek egyszerűsítésével létrehozott – szótagírás, a hiragana (ひらがな), illetve a katakana (カタカナ), amelyekkel egyrészt döntően nyelvtani kapcsolatokat, másrészt külföldről átvett kifejezéseket jelölnek. Emellett használatos még a latin betűs írás is, amelyet például különböző együttesek, bandák elnevezésében is megtalálhatunk.
Az írásnak megfelelően a japán számítógépek billentyűzete is bonyolult: egyszerre található meg rajtuk az elengedhetetlen fontosságú hiragana-táblázat (ezek segítségével kandzsikat és katakanát is lehet írni), illetve a latin betűk, amelyek átkonvertálhatóak hiraganába, katakanába, illetve kandzsiba is.
A japán gyerekeknek nem kevés nehézséggel kell megküzdeniük, hogy írástudóvá válhassanak. A tanulóknak az érettségiig rendszerint közel 2000 kandzsit kell elsajátítaniuk, amelynek körülbelül a felét az általános iskola folyamán tanulják meg. Ez természetesen rengeteg energiát, ismétlést, olykor magolást igényelhet, mindenesetre az eredmények szerint a többségnek mégiscsak sikerül elérnie egy bizonyos elvárt szintet – az már más kérdés, hogy milyen áron.
A japán diákok közül, akikkel erről beszélgettem, volt, aki említette, hogy ha nem ír egy jó ideig kézzel, előfordul, hogy elfelejt írásjegyeket (kandzsi). Ezt említette egy japán anyanyelvű japántanár is, aki a jelenséget a számítógép gyakori használatával magyarázta.
Mivel a számítógépbe sokan latin betűkkel, kiejtés szerint viszik be a japán szavakat, és ezután csak kiválasztják a gép által feldobott karakterek közül a céljaiknak leginkább megfelelőeket, nem gondolkodnak azon, hogy milyen vonássorrendet kell alkalmazniuk, illetve hány vonással és milyen alakzatokkal kell az adott írásjegyeket prezentálniuk.
Elég csupán felismerni azokat, ami azonban nem segít feltétlenül a karakterek teljes memorizálásában, és emiatt felnőttekkel, sőt tanárokkal is előfordul, hogy olykor nem jut eszükbe egy-egy kandzsi írásmódja.
Ha valamilyen magyar jelenséggel szeretnék párhuzamot vonni, talán megemlíthetném a szavak egybe- és különírásának szabályait vagy akár a „j” és „ly” problémáját, amelyen néha még magas nyelvi műveltségű egyéneknek is el kell gondolkodniuk.
A következő részben arról olvashatnak, milyen vizsgák léteznek a japán oktatási rendszerben.
