Kötelező iskolaköpeny versus iskolai formaruha

Áltéma?

Van, aki szerint éppen az a cél, hogy ezzel az áltémával áttematizálják a közvéleményben jelenleg elsősorban az osztálypénz körül folyó diskurzust. Én se gondolom, hogy a kötelező iskolaköpeny bevezetése lenne ma a magyar oktatási rendszer legfontosabb megvitatandó témája, hiszen az iskolák államosítása, az eddig jól működő alapítványi iskolák bizonytalan sorsa, a felsőoktatás átszervezése, a pedagógus életpályamodell homályossága és ezen intézkedések hatása a gyerekek jövőjére, az oktatás színvonalára sokkal inkább érdemelne figyelmet. De hát ezek nagyon bonyolult kérdések, az iskolaköpeny viszont jól megragadható, sőt valljuk be, szimbolikus jelentőséggel bíró valami.

Mire jó sokak szerint a kötelező iskolaköpeny?

Az a tény, hogy ez az elvetett kis mondat ekkora vihart kavart, azt bizonyítja, hogy az iskolaköpeny probléma is többet rejt annál, mint ami elsőre látszik. Vannak, akik szerint praktikus szempontok szólnak az iskolaköpeny bevezetése mellett, mint pl.:
- eltakarja a szociális különbségeket,
- tisztán tartja alatta a ruházatot,
- uniszex jellegénél fogva segít a fiúk és lányok figyelmét a tananyagra és nem egymásra fordítani,
- más országokban is van, sőt sok helyen az iskolai egyenruha sikk, az elithez tartozást jelenti.
Az iskolaköpeny mellett érvel közvetve például a Családháló írása.

De vajon valóban jó a köpeny ezekre a célokra? Kezdjük azzal, hogy eltakarja a szociális különbségeket. Ez az érv több sebből is vérzik. Először is megkérdezte-e valaki azokat a „szegény” szülőket, gyerekeket, akikre hivatkozva akarják bevezetni ezt a lépést?

Másrészt a szociális különbségeket nem eltakarni kell, hanem csökkenteni. Az oktatáspolitikának is egyik elsődleges célja kellene legyen, hogy ehhez segítséget nyújtson a mindenki számára elérhető jó színvonalú és eredményes oktatás nyújtásával. Erre viszont nem sok esély látszik, ha tényleg igaz az a másik igen fontos tény, ami ebben az interjúban elhangzott, hogy a tankerületi rendszerben dolgozó pedagógusok azonos bért fognak kapni. Nesze neked teljesítményfüggő bérezés!

Harmadrészt tényleg valaki komolyan gondolja, hogy a köpeny eltakarja a szociális különbségeket? Hacsak nem csadorban fognak járni a gyerekek. Egyébként ezzel rögtön két legyet ütnénk egy csapásra, mert így tuti, hogy a másodlagos nemi jelleg se fog látszani. Még az is felmerül az emberben, hogy a különbségek nem annyira a gyerekeknek, mint a felnőtteknek, pedagógusoknak zavaróak. Nem véletlen, hogy nekik jobban tetszik az ötlet, hiszen jobban eligazodnak egy inkább homogén közegben, mint egy olyanban, ahol minden gyereket egyéniségként kellene kezelni.

A ruházat tisztán tartása gyakori érv volt a nyolcvanas években is. Aki negyven elmúlt, biztosan emlékszik a diolen nejlon köpenyre, amibe olyan remekül bele lehetett izzadni. Lehet, hogy a ruha tiszta maradt, mi viszont jó büdösek lettünk a nap végére. Másrészt akkor voltak politechnika órák, ahol fúrni-faragni kellett, volt kréta, stb. Ma technika óra nincs (van, aki szerint ezzel a manuális készségeket és pályaorientációt sikerül már az elején taccsra tenni), legfeljebb a rajzórán festik össze magukat a gyerekek.

A negyedik érv viszont már másról szól. Míg az iskolánként egyedi egyenruha gyakran alulról jövő kezdeményezésre (iskola, szülő, gyerek) egy közösséghez való tartozás megerősítését jelenti, addig az általánosan kötelező köpeny célja igazából más.

Mit szolgál igazából a kötelező köpenyviselet?

Ennek megválaszolásához ajánljuk Bánfai Beáta – Bodor Péter – László János: Az iskolaköpeny című tanulmányát, amiből néhány részletet közlünk.

Ebben olvashatjuk, hogy a szimbolikus interakcionizmus egyik képviselője, E. Goffman szerint a totális intézmények egyik jellegzetes eljárása a saját image prezentálásának megelőzése. Ennek eszközei többek között az arctalanítás (personal defacement) és a testtelenítés (disfigurement), melyek a saját test birtoklásától fosztják meg az egyént. Goffman szerint miközben az egyén általában elvárja, hogy kontrollálhassa saját, mások előtti megjelenítését, mint például ruháját, kozmetikumait, használati eszközeit stb., azaz identitáskészletét (identity-kit), az intézmény ezt úgy próbálja megakadályozni, hogy nem engedi meg a személyes tulajdont, hanem szabványosított uniformis jellegű és univerzálisan szétosztott helyettesítőkkel pótolja azt.

A személyes tulajdontól való megfosztás további formája, hogy időnként kutatást rendeznek, a tárgyakat elkobozzák vagy visszakérik az „identifikációtól való fertőtlenítés céljából”. Az uniformizált öltözet tehát alkalmas arra, hogy arctalanítsa viselőjét, s ezáltal medrében tartsa azt a komplementer szerepviszonyt, ahol a felek nem egyenrangúak, s ahol lényeges személytelenségük, azaz a személyes viszony elkerülése.

Az alárendeltek azonban még a totális intézményekben is megtalálhatják azt a módot (ha úgy tetszik: modort), ahogyan megjeleníthetik magukat. Ennek egyik legérzékletesebb leírását Ottlik Géza: Iskola a határon című könyvében találjuk. „Borsával együtt csak ők ketten jártak ilyen csúnya, sráftalan gallérral. De hát nem ez volt az az alig észrevehető változás, ami Medvével történt, hiszen eddig is sráfok nélkül viselte a zubbonyát, ez éppen változatlan maradt nála, noha most már megkülönböztette őt tőlünk is, a többi hat újonctól. Mégis, a szökés és visszatérése után fontos változáson ment át. Hogy ez miből állt, azt nehéz megmondani, mert a magatartása vagy a mozgása, a hangja, a hangulata vagy az arckifejezése nem változott. Nem ilyesmiből állt ez a változás. Voltaképpen csak abból állt, hogy ezentúl másként vette fel a sapkáját. Nem úgy, mint Merényi, Halász Péter, Bónis, Drágh vagy a többi régi növendék, s nem is úgy, mint Tóth Tibor. Nem igazgatta ügyesen és szakértően, de nem igazgatta többé újoncosan, bizonytalan kézzel sem. A fejébe nyomta, egyet húzott rajta hátul – vagyis a markával erőteljesen hátrafelé fésülte a nyúltagya táján –, s azzal elengedte, nem szánt rá többet ennél az egy mozdulatnál. Azt hihetné az ember, hogy ennek folytán teljesen jellegtelenül, hol így állt a fején a sapka, hol úgy, ahogy éppen sikerült. Pedig csodálatosképpen ennek a leegyszerűsödött, nemtörődöm módszernek az lett az eredménye, hogy ettől fogva mindig egyformán és eltéveszthetetlenül egyéni módon viselte a sapkáját. Hátulról is meg lehetett őt ismerni, messziről is, s felülről is, az emeleti ablakból nézve, ha nem is látszott belőle egyéb, mint egy távolodó kis kék pont.”

De nemcsak a húszas évek katonaiskolájában, hanem a nyolcvanas évek ’szocialista’ iskolájában is megtalálták a módját annak, hogyan járhatnak túl az ilyen rendeleteken. Kreatív megoldásokra sok példát találhatunk, sőt volt, ahol sikerült a köpenyt akár egészében is száműzni.

Az iskolai egyenruha nem egyenlő a kötelező köpenyviselettel

És még egy érv, ami talán eddig nem hangzott el. Magyarország a szocializmus négy évtizedében leszakadt az európai öltözködési és gasztronómiai kultúrától. Habár az utóbbi néhány évben mindkét területen örvendetes fejlődés tapasztalható, az igénytelen, kötelező köpeny továbbra is gátolja majd az öltözködési kultúra fejlődését. A köpeny jótékonyan eltakarhatja a hivalkodó ízléstelenséget is, de kötelező jellegű igénytelenségével egyben meg is gátolja, hogy az öltözködési kultúra követhető mintáival is találkozzanak a gyerekek és megtanulják, milyen a stílusos és elegáns öltözködés. Éppen itt van az egyik legerőteljesebb különbség a kötelező köpeny és az egyedi iskolai formaruha között. Az iskolai formaruha alulról jövő pozitív példájáról már beszámoltunk a Kölökneten. Ezeket a ruhákat szakemberekkel terveztetik. Világszerte az elit iskolák egyenruhái stílusosak, elegánsak. De hát nem is a nyomor leplezése a céljuk. Egészen más a cél: a közösséghez való tartozás kifejezése és ez az igény nem felülről, hanem „alulról” jön, az iskolától, szülőtől vagy gyerekektől. Az ilyen formatervezett iskolai egyenruha egyszerre szolgálja az egyéni és közösségi identitás kifejezését, valamint az öltözködési kultúra fejlesztését. A felülről diktált országosan kötelező köpeny (mint minden más, amit kívülről akarnak ránk erőszakolni) nem a belülről irányított és fenntartható rendet szolgálja, hanem igénytelen alattvalókat próbál nevelni, még akkor is, ha ez így nem tudatosul a fejekben.