Iskolaérettség: pro és kontra

„Papírforma” szerint

A legtöbb országban, így nálunk is, a törvényi szabályozás hatéves korra időzíti a tankötelezettség megkezdését, bár megpróbál rugalmas kereteket szabni. Ha a gyerek május 31-ig betölti a hatodik évét, és eléri az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, akkor az adott évben iskolába megy. Amennyiben december 31-ig tölti be a hatodik évét, a szülő kérésére akkor is megkezdheti a tanulmányait. (Tehát akár öt és fél évesen is mehet iskolába, ha szeptember 1. után született.)

De arra is van jogszabályi lehetőség – ám ebben már nem dönthet a szülő önállóan –, hogy a gyerek csak hétéves korában menjen iskolába. További egy évet, egészen a nyolcadik évükig, azok a gyerekek maradhatnak az óvodában, akik augusztus 31-e után töltik be a hetedik életévüket, és a szakemberek - a nevelési tanácsadó vagy a szakértői és rehabilitációs bizottság - szükségesnek látják óvodai nevelésük meghosszabbítását.

Szülői dilemmák

A szülők szempontjai az iskolakezdést illetően nagyon különbözőek. „Olyan okos ez a gyerek, mindent tud! Az óvodában csak unatkozik, menjen csak minél hamarabb iskolába!” – mondják egyesek. Mások inkább a kivárás hívei, ők attól félnek, hogy az iskolába lépéssel jelentkező elvárások és a megnövekedett követelmények nagyon megterhelik a gyereket, aki emiatt nem tud majd lépést tartani a többiekkel, ezért jobbnak látják, ha minél később kezdi el az iskolát.

A szülők jobbára érzik, hogy gyermekük mikor érett már a váltásra, de sokan elbizonytalanodnak, vajon minden szempontból megállja-e majd a helyét a gyermek, aki bár nagyon értelmes, de visszahúzódó, vagy éppen rengeteget tud az egyiptomi bebalzsamozási szertartásról, de nem tud öt percig nyugton ülni a helyén.

Sokat segít a döntésben az óvónők véleménye, akik a tapasztaltak alapján megbeszélik a szülőkkel, hogy menjen-e iskolába a gyermek, vagy maradjon még egy évet az óvodában. Bizonytalanság esetén ugyancsak a szülőkkel egyeztetve javasolhatják a Nevelési Tanácsadó vizsgálatát, de a szülők maguk is fordulhatnak az intézményhez segítségért, ha kétséges számukra, vajon mi lenne jó a gyereknek.

A Nevelési Tanácsadóban a szakemberek úgynevezett beiskolázás előtti fejlettségi vizsgálattal, azaz iskolaérettségi vizsgálattal döntik el, javasolható-e a gyereknek az iskola elkezdése, vagy érdemes még várni vele. Ugyanez vonatkozik azokra az esetekre is, amikor az óvodapedagógusok és a szülők véleménye eltér a gyermek fejlettségéről és beiskolázhatóságáról.

Érettség - iskolaérettség 

Tudjuk, hogy a gyerekek különböző mértékben és ütemben fejlődnek, hatalmas egyéni eltérések lehetnek közöttük. Hazai kutatások szerint az iskolába lépő hatévesek közötti fejlődési fáziskülönbség mentális életkorban kifejezve több mint öt év is lehet - vannak hatévesek, akik egy négyéves, és olyanok is, akik egy kilencéves fejlettségi szintjét mutatják. A szociális életkort tekintve ugyanez a különbség még ennél is nagyobb, több mint hat év. A gyerekek egy része csak az iskolakezdést követő két, három évben éri el a hatévesek átlagos érettségét. Igazából ez nem kellene, hogy gondot jelentsen, ha az iskolák nagy része nem várna el olyan teljesítményeket a gyerekektől, amelyekre még nem képesek, ha figyelembe venné eltérő fejlődésüket, és ehhez igazítaná módszereit.

Mindenesetre az iskolát kezdő gyerekeknek fizikailag és pszichésen is érettnek kell lenniük arra, hogy megfeleljenek a teljesítményre vonatkozó új elvárásoknak. A legfontosabb ismérvek között ott szerepel a megfelelő testi fejlettség elérése (nagyjából a 18 kg-os súlyt és a 110 cm-es magasságot tekintik határnak, de természetesen itt az alkati, genetikus tényezőket is figyelembe kell venni). A fizikai érettséghez tartozik még az első megnyúlási fázissal jelentkező alakváltozás, a fogváltás megindulása, a megfelelő fizikai erőnlét és a jobb-, balkezesség megállapíthatósága.

A pszichés tényezők közül a megismerési funkciók, azaz a figyelem, az érzékelés-észlelés, az emlékezet, a gondolkodás megfelelő fejlettsége, illetve az érzelmi és szociális érettség teszik alkalmassá a gyermeket arra, hogy megfeleljen az iskolai követelményeknek.

Mit is jelent mindez?

Az a gyermek tekinthető iskolaérettnek, aki legalább tizenöt percig fenn tudja tartani a figyelmét, még akkor is, ha számára nem annyira érdekfeszítő dolgok történnek az órán - ez az úgynevezett szándékos figyelem. Emlékszik a közvetlen vagy korábbi látott és hallott élményekre, képes rövid versek, mesék megjegyzésére, megtanulására, a kapott utasítások követésére.

Az iskolaérett gyerek tudja fejezni magát egyszerű és összetett mondatokban, a beszéde tiszta, a rajzolás mint tevékenység természetes a számára, és megfelelő manuális készséggel rendelkezik az írás megtanulásához. El tud igazodni az 1-től l0-ig terjedő számok között, és tisztában van azzal, hogy mit jelent a „kevesebb”, „több”, „egyenlő” fogalma. Nem utolsósorban az sem mindegy, milyen a mozgásának fejlettsége, összerendezettsége.

Mindemellett – ideális esetben – kialakult feladattudattal, szabálytudattal, együttműködési készséggel rendelkezik, a tevékenységeit nem hagyja félbe, az érzelmeit megfelelően tudja szabályozni, mint ahogy a vágyainak késleltetésére is képes. Nem okoz számára gondot a közösségbe való beilleszkedés, képes új kapcsolatok kialakítására, tud alkalmazkodni, s legfőképpen várja az iskolát, érdeklődik az iskolai tevékenységek iránt. A tapasztalatok szerint a gyerekek az értelmi képességüket tekintve hamarabb válnak iskolaéretté, míg érzelmileg, szociálisan nagyobb az elmaradásuk.

Miért várjunk és miért ne?

Azoknál a gyerekeknél, akik éretlenül kerülnek be az iskolába, a pedagógus és otthon a szülő is jellegzetes megnyilvánulásokat tapasztal. Legszembetűnőbb jel lehet a fáradékonyság, akár a fizikai, akár a szellemi tevékenység során, illetve figyelmi, koncentrációs problémák jelentkezése. Folyamatosan kilépnek a feladathelyzetekből, sírósak vagy túlzottan játékosak lehetnek.

Az is előfordulhat, hogy sokszor megbetegszenek, a szervezetük így tiltakozik a számukra megterhelő igénybevétel ellen. Egyre szembetűnőbbé válik, hogy lemaradnak a tanulásban, motiválatlanok lesznek, magatartási-, viselkedési problémák alakulhatnak ki náluk, egyre szélesebbé válik a szakadék a gyerekek tűrőképessége és az iskolai elvárások között. A sorozatos kudarcok aztán hosszú időre meghatározzák a tanuláshoz és az iskolához való viszonyukat, vagy akár későbbi pályafutásukat is.

Természetesen látnunk kell a másik oldalt is. Ha a gyerek iskolára érett és várja is, hogy iskolás lehessen, akkor nem érdemes visszatartani, mert később a nem elégséges kihívások motiválatlanná tehetik, s lassan elveszíti korábbi tudásszomját. Ezért bizonytalanság esetén mindenképpen érdemes szakemberrel konzultálni, aki segítséget nyújt ennek a hosszútávra valóban meghatározó döntésnek a meghozatalában.