Iskola és pedagógia a vonaton, avagy hogyan küzdjünk meg egy fülkényi ordítozó kamasszal

Angliában, a munkám során látott iskolákban a viselkedés "menedzselése" professzionális módon történik. Történet a vonatkocsiból, a magyar és az angol pedagógiáról.

Pedagógus-tüntetés a Teleki Blanka Gimnázium előtt, 2016. febrár 19-én. A tüntetés után az esti vonattal hagytam el Budapestet. A vonaton, röviddel az indulás után egy fiatal, magas, izmos férfi járkált fel-alá, kiabálva, a fülkék ajtajait csapkodva. Viselkedésével félelmet keltett az utasokban.

A kalauzok - két nő - ugyanebben a kocsiban, a mögöttem lévő fülkében foglaltak helyet. Bekopogtam hozzájuk.

- Valaki kiabál és ijesztgeti az utasokat. Külföldi nyelven beszél, nem értem.
- Tudjuk. Rászóltunk, hogy ne dohányozzon a vonaton. Azóta ordibál. Román egyébként - mondta egyikük.
- Meglehetősen agresszíven viselkedik, ijesztgeti az utasokat.
- Velünk is agresszív volt.
- Miért nem hívnak akkor rendőrt? Ha nem tud viselkedni, le kell szállíttatni a vonatról. Önök hivatalos személyek; egyébként pedig másban sem kelthet félelmet a viselkedésével - Angliában legalább is van erre törvény. Magyarországon nem tudom, minden esetre elég magabiztosan léptem föl.

A két nő felállt. A bíztatástól felbátorodva, vagy talán attól, hogy egy férfi utas melléjük állt, odamentek a fülkéhez, amiben a hangoskodó utas egyedül ült.

Azt hiszem, ismerem ezt a fajta embert. Ismerem ezt a fajta kamasz diákot, legalább is. Minden olyan esetben, amikor közösségi szabályt akarnak vele betartatni, amit ő nem szeretne, dühös lesz és agresszívvá válik. A feszültségből még nagyobbat kreál. Azt hiszi, ellene vannak, bántani akarják, ezért jogos önvédelemnek érzi, ha fékevesztetten viselkedik. Észérvekkel kevéssé, érzelmi kommunikációval, meghallgatással, csendesítéssel és barátságos, de határozott fellépéssel, ami kijelöli számára a korlátokat, lehet rá hatni. Jó esetben.

Az egyik kalauznő bemegy hozzá, és elkezd vele románul beszélni. A kalauznő dühös, a férfi sértett testtartásban ül egy széken és arrogánsan válaszol. A nő is dühös és határozott. Nem értem, miről beszélnek, de egyértelmű, hogy a nő megfenyegeti: kihívja a rendőrséget ("policije" - nem lehet eltéveszteni). Visszamegyek és leülök.

Kis idő elteltével ismét kiabálás, sikítozás a folyosóról. Női hang: menjetek be a fülkébe és zárjátok be az ajtót. Most! Zárjátok be!

Kimegyek. Ugyanaz a férfi, áll egy másik fülke ajtaja előtt és kiabál angolul, hogy nyissák ki, beszélni akar velük. A fülke tele 16 év körüli fiatalokkal. Kint egy középkorú nő áll - szemmel láthatóan az ő kompetenciája addig terjedt, hogy beküldte a fiatalokat a fülkébe és bezáratta velük az ajtót belülről. A dühöngővel nem tud mit kezdeni, nem is nagyon próbál, csak a testével torlaszolja el a folyosót a többi diák irányába. A "tanárnő" megszólításokból kiderül: egy osztály és a tanárnő, akik valószínűleg Pestre utaztak, a tüntetésen részt venni - most mennek haza.

- Can I help you? - odamegyek a fülkéhez. Úgy beszélek vele, ösztönösen is olyan testtartást és hanglejtést használok, mint az agresszív, otthon bántalmazott, állandóan káromkodó és verekedő kamasz gyerekekkel az iskolánkban, Londonban.
- THEY ARE SHOUTING, I CAN’T MAKE A PHONECALL BECAUSE THEY ARE TOO LOUD! - kiabál. Meglepően jó angolsággal beszél. Nem illik a "majomember" testtartásához, a tréningnadrágjához és a feszülős, 1000 forintos pólójához.
Figyelmesen hallgatom.
- Azt mondja, hangosak vagytok. Igaz ez? - a zárt fülkeajtón keresztül kérdezem őket.
- Igaz - válaszolják.
- Meg tudjátok ígérni neki, hogy csöndesebbek lesztek?
- Igen - egyszerre válaszolnak. Kissé ijedtnek tűnnek.
- They admitted being loud and they promise to be quieter.
- BUT THEY ARE TOO LOUD AND... - kiabál.
- Hang on - emelem föl a mutatóujjam -, you are shouting, too.
- No, I’m not.
- Yes, you are! - egy ott álldogálló harmadik kalauz szólal meg. A férfi zavarodottá válik.
- They gave you a promise. They’re going to be quiet. Is that all right for you? - teszem karjára a kezem.
- Yes. - Lecsendesül. Kicsit még izgága, de úgy tűnik, a dolog rendben lesz. - Thank you - mondja - you are nice.
- No problem. - Visszatérünk a fülkékbe.

A tanárnő nem szól semmit. Miután távozunk, kinyittatja az ajtót. Két perccel később valami más miatt kiabál és utasítja a diákokat - nem emlékszem pontosan, mire. Az utasító, ideges hangra emlékszem. Maradt benne feszültség az eset után.

Egy óra múlva, amikor a tanulók leszállnak, én a fülkémben ülök, immár egyedül. Először a tanárnő sétál el a fülkém előtt. Rámnéz. Az arca mozdulatlan. Egy pillanattal később elfordítja a fejét és továbbmegy. Utána sorban a diákok. Sokan benéznek. Páran összesúgnak. Próbálom egyiknek-másiknak elkapni a pillantását, de túl gyorsan fordítják el a fejüket. Összemosolyognunk sem sikerül.

A fenti, megtörtént eset számomra több tanulsággal, információval szolgál nevelési környezetről, kultúráról.

Az érdekeink azért vannak, hogy kiálljunk értük. A beszéd arra jó, hogy szelíd megoldást találjunk a problémákra.

A kalauzok nem mertek kiállni a saját védelmükben. Morgolódtak, ők is feszültté, agresszívvá váltak. De türelmesen, határozottan és nagyon egyértelmű célokat kitűzve nem tudtak kommunikálni a problémát okozó ügyféllel. Nem voltak képesek professzionális, vagyis a szakmájukhoz, professziójukhoz illő kommunikációt folytatni az utassal. Pedig még az anyanyelvét is beszélte az egyikük. Vagyis jelzéseket adni, hogy legyen csendes. Ne legyen agresszív. Hagyja abba a rossz érzések és félelem keltését. Másrészt nem voltak képesek azonnali lépéseket tenni a saját nyugalmuk és az utasok biztonsága érdekében. A férfi fizikailag fenyegetően lépett föl. Mi lehet az eljárásrend ilyen esetben?

Ismerve multinacionális cégek belső eljárásrendjét, angol oktatási intézményeket és általában a britek gondolkodásmódját, a "policy" ilyen esetben a következő Angliában:

Figyelmesen hallgasd meg, mit mond.
Ha megszegett egy szabályt, tájékoztasd arról, mi a szabály és kérdd meg, hogy tartsa be. (Kérés, nem felszólítás.)
Ha egyéb panasszal él, MINDEGY, HOGY MI AZ, kérj elnézést.
Ha erre megnyugszik és betartja a korábban megszegett szabályt, akkor kérdezd meg, miben tudsz még neki segíteni.
Ha nem nyugszik meg, továbbra is agresszív, vagy továbbra sem tartja be a szabályt (ebben az esetben azt, hogy ne kiabáljon az utasokkal) közöld vele, hogy mivel fenyegető a magatartása, a biztonság érdekében hívnod kell a rendőrséget.
Ha erre sem nyugszik meg, egyikőtök (ketten voltak) sétáljon ki a látóköréből. Te tartsd szóval, kérdezd meg még egyszer, mi a probléma, míg a társad hívja a rendőrséget. A társad, aki a rendőrséggel felveszi a kapcsolatot, egyeztessen velük, hogy melyik állomásra hány óra hány perckor érkeztek, hogy biztosítsák, a rendőrség a vonat érkezésekor már az állomáson tartózkodik.

Angliában, az angolok nem csupán policy-kat és teendő-listákat készítenek, hanem komolyan is veszik őket és a leírásnak megfelelően cselekednek. Eljárásaik egyszerűek, könnyen megtanulhatóak és meglepően jól működnek a gyakorlatban. Tulajdonképpen én sem tettem mást, mint egy, a pedagógusi munkámban bevált kommunikációs technikát alkalmaztam, cselekvési listát követtem. Ilyen listák ugyanis léteznek az iskolai gyakorlatban is. Ha a helyzet kezelhetetlen a pedagógus számára, akkor anélkül, hogy azt sugallná a környezete, alkalmatlan a munkájára, segítünk. Az eset súlyosságától függően igazgató-helyettes, igazgató vagy rendőr avatkozik be, illetve a szülőket, nevelőket is bekérik az iskolába. A megbeszélésen mindenki részt vesz, ha rendőrt kellett hívni, ő is.

A kalauzok mellett a tanárnő sem viselkedett professzionálisan, vagyis szakma szerűen.

Ebben az esetben azonban tegyük fel, hogy nem tudott angolul és megtette a legtöbbet, amit lehetett: igyekezett a diákok fizikai biztonságát óvni. Még így is lehetett volna más megoldás. Például felkérni az egyik, angolul jól beszélő diákot tolmácsnak. Telefonálni a rendőrségnek - mindez Magyarország területén zajlott.

Remélni tudom, hogy következő héten az órán szántak néhány percet az eset megbeszélésére, technikai és erkölcsi tanulságok levonására. Mint pl.: közömbösség vs. segítés, beavatkozás, aktív állampolgárság; win-win helyzetek teremtése; a nyelvtanulás és nyelvtudás szerepe a modern életben; faji, nyelvi, etnikai sztereotípiák. Az illető román volt, de ebben az esetben nem az etnikum, hanem egy tanult társas viselkedés számított. Hány, hasonlóan viselkedő magyarral, lengyellel, angollal, skóttal és bárki mással találkoztam már.

Végül, a férfi utastársak sem mozdultak. Nem léptek fel érdekközösségként, holott abba tartoztak. Angliában, hasonló vita, vagy konfliktus esetén, amikor ilyet tapasztaltam, az utasok sosem maradtak közömbösek, hanem többen közülük, értékrendjük szerint, verbális segítséget nyújtanak valamelyik félnek. Nem támadóan, nem verekedést sugalló testtartásban, de szemmel láthatóan nem is félve. Nem sértegetik azt, akivel nem értenek egyet. De bátran, egyértelműen, határozottan kifejtik a véleményüket.

Mi köze mindennek az iskolákhoz?

A checklistek, pontosabban a kidolgozott és minden pedagógus által következetesen, gyakorlatban alkalmazott lépés-sorok átláthatóvá, következetessé és így nagyobb hatásúvá teszik a viselkedés-szabályozó beavatkozásokat. A konfliktushelyzetekre való esetleges, leginkább félelmek alapján való és nem pedig tanult, professzionális reakció gátolja a társas közegben a szabálykövetést, az együttműködést és közösségi szabályok követésének megtanulását. Esetlegessé, inkonzisztenssé teszi a viselkedés következményeit.

Az agresszor, aki lehet egy erőszakos tinédzser is, azt tanulja meg, hogy ha nem is győzhet mindig, de a többi tanuló és néhány pedagógus félelméből nagyobb mozgásteret tud kivívni magának, ahol egy darabig szabadon vezetheti le a feszültséget. Ez rossz minden szereplő számára. A környezet fél és szintén agresszívvé válik. Az agresszor is bizonytalan. Nem válik világossá az agresszor számára, hogy mi az, ami az ő tolerálható szükséglete és mi az, amit viszont neki kell tiszteletben tartania - így az ő tanulását is lehetetlenné teszi a következetlen, szabályokat csak esetlegesen betartató hatalmi reakció. Igen, a pedagógusok az iskolában, miként az ellenőrök a vonaton, hatalommal rendelkező, szabályokat reprezentáló személyek. A pedagógus hatalmi pozíció, a randalírozó, közösségi szabályok ellen lázadó gyerek szemében is.

Korábbi rossz tapasztalatai alapján, amit valószínűleg nagyobb részben otthonról hoz, részben az iskolában szenved el, lázad a szabályok és tekintélyi személyek ellen. Ha kamasz, akkor a határfeszegetés ráadásul életkori sajátosság is. Nagyon fontos egy olyan nevelési konfliktusban, ahol egy már agresszorrá vált kamasz szereplő félelmet kelt a környezetében, hogy a hatalmi személy nyugodtan, határozottan, az agresszor felé is fair módon, az összes érintett szükségleteit figyelembe véve, amennyire lehet, mindenkinek nyújtva valamit, amire szüksége van - világos határokat állítson és azokat következetesen betartassa. A határt durván és ismételten átlépőket megbüntesse, a pozitív változást viszont, például az agresszor megszelídülését, egy mosollyal vagy kedvességgel megjutalmazza.

Hatalmi pozícióban nem csak a kalauz, a tanárnő vagy a rendőr lehet, hanem a közösség olyan tagja, aki mögé a vele egyet értők egy adott probléma kapcsán, időlegesen felsorakoznak. A formális felelősség tehát lehet egy szereplőé, de a feladatot az egész közösségnek kell elvégeznie, nem csupán egy-egy kiemelt pozícióban lévő személynek.

Javaslatok iskolák számára angliai tapasztalatok alapján

A viselkedés menedzselése (behaviour management) megtanulható. Ennek tanulása önreflexiót és bátorságot igényel. Egyrészt, merni kell részt venni a helyzetekben, akkor is, ha veszélyesnek tűnnek. Másrészt, merni kell együttműködni azokkal, akik ugyanazok mellett a szabályok mellett kiállnak. Ehhez is - eleinte - össze kell gyűjteni a bátorságot. Harmadszor, én mint pedagógus és mi mint egész tanári kar, folyamatosan reflektálunk arra, hogy mi az, ami beválik a gyakorlatban, tehát tovább visszük, mi az, ami nem igazán működik, tehát ma változtatunk rajta. A viselkedés menedzselése a pedagógus részéről is intenzív tanulási folyamat.

Hogyan dolgozunk Angliában?

A viselkedés-menedzsment alapszabályai

A tanárok egyedül eszköztelenek, egymást támogatva legyőzhetetlenek. Az iskolai szabályokat rendszerint megszegő, a tanítás-tanulás folyamatát romboló diákok viselkedése a pedagógusok együttműködésével menedzselhető, fordítható konstruktívvá. Ez a checklist szempontjából azt jelenti, hogy az összes pedagógus következetesen tartja magát az eljárás-rendhez és nem tesz kivételt. A tanítás-tanulást destruáló kamaszok tipikusan ezt célozzák meg: világos szabályok helyett kontrollálni szeretnék a helyzetet, saját pillanatnyi kívánságaik szerint.
Az iskolák hozzanak létre viselkedés-menedzsment cselekvési listákat. Ezeknek a listáknak az iskola gyakorlatában kell kiérlelődniük. Annak a megfigyelésén és beépítésén alapulnak, ami "működik" a gyakorlatban. Mi működik a gyakorlatban? Ami egyszerre eredményezi a tanulni vágyó gyerekek nyugodt, tanulást támogató környezetét és a másokat bántó illetve mások tanulását akadályozó gyerek megszelídülését. A megszelídülés pozitív állapot, nem egyenlő a félelemből való lecsendesüléssel.
A tapasztalt, viselkedést pozitív módon, win-win szituációk teremtésével kezelni képes kollégákat a vezető bízza meg belső képzés tartásával. Ez Angliában két-három havonta egyszer 60 perc belső képzés.
A pedagógusok vegyék komolyan az iskolai checklistet, tanulják meg alkalmazni a gyakorlatban. Beszéljék meg a folyosón, hogyan működik jól. A vezető vizsgálja vagy valamelyik helyettesével vizsgáltassa felül néhány hónap múlva. A vezető vagy helyettese a felülvizsgálatba vonjon be egy-két kompetens kollégát, akik nem csak saját élményeken, de a többi kolléga kikérdezésén, megfigyelésén keresztül is informálódtak arról, mi működik az iskolában.

Apropó "kikérdezés", "megfigyelés" - ezek alatt nem titkosszolgálati módszerek értendők! Kikérdezésnek hívjuk szaknyelven a kérdőívet vagy akár spontán beszélgetéseket, amelyben a kollégák véleményét gyűjtjük össze, kritikai szándék nélkül, csupán a saját okulásunkra. Megfigyelés: látom Ms White-ot a folyosón, amint két rendbontóval beszél és éppen a checklistet alkalmazza, de kicsit máshogy. És nagyon jó eredménnyel. Megjegyzem az esetet, mint vezető(helyettes) és beépítem a tapasztalatom a checklist frissítésébe. A frissítés célja, hogy még eredményesebb, a gyakorlatban még jobban alkalmazható eljárást kapjunk. Ms White-nak pedig adok pozitív visszajelzést arról, hogy tudtán kívül hozzájárult az iskolai viselkedés-menedzsment feljesztéséhez.

Még valami. Ms White mindig segít a folyosón az engedelten kamaszokkal kínlódó, checklistet próbálgató kollégáknak. De ha úgy látja, nélküle is boldogulnak, akkor egyszerűen csak rájuk mosolyog. Ezzel hozzájárul, példát mutat, hogyan működjünk csapatban, egymást támogatva. Köszönjük, Ms White!