Szülői tanévnyitó
Indul az új tanév!
Új tanév: tiszta lap. A remények és a fogadkozások ideje. Mostantól aztán igazán, de igazán... Keményen dolgozunk, aktívan munkálkodunk, tesszük a dolgunkat, elviseljük a kritikát, kijavítjuk a hibákat, pótoljuk a hiányokat, felállunk a kudarcok után, és ismét nekilátunk. Derüsen, bizakodón...
„Az idén jobban fogok tanulni. Figyelek az órákon, és otthon sem a gépet nyúzom suli után.” „Javítok matekból, kémiából, töriből, stb.”
Az idén jobban figyelek majd rá, segítek neki.” „ Nem szidom állandóan, és nem engedem,, hogy egész nap a gépet nyúzza, csak azért, mert fáradt vagyok.”
Talán ismerős nyár végi ígéretek fogalmazódnak meg gyerekben, szülőben egyaránt. Új tanév: tiszta lap. A remények és a fogadkozások ideje. Mostantól aztán igazán, de igazán és nagyon kitartóak és következetesek leszünk. Keményen dolgozunk, aktívan munkálkodunk, tesszük a dolgunkat, elviseljük a kritikát, kijavítjuk a hibákat, pótoljuk a hiányokat, felállunk a kudarcok után, és ismét nekilátunk. Derüsen, bizakodóan.
Nem túlzás ez a hatalmas önbizalom és optimizmus? ( Olyan amerikai ízű!)
De érdemes-e más hangulattal, hozzáállással bármilyen új munkába belekezdeni, új tanévet elindítani, ha valamilyen eredményt is szeretnénk elérni. (Persze, lehet. A „túlélők” nagy táborát nem rázza fel ez a fajta lelkesedés, ők csak legyintenek... és néha tényleg sikerül túlélniük, de ez az egyetlen teljesítményük az év folyamán.)
Meg kell adnunk a lehetőséget gyermekünknek és magunknak is, hogy legyenek „új tanéveink”, amelyeket szeptemberben nem unalmasnak, netán fenyegetőnek látunk már az elején, tele megoldhatatlannak látszó problémákkal, zavaros helyzetekkel, sok fáradsággal. Adjunk esélyt a jó várásának, ne riogassuk gyerekeinket azzal, hogy most aztán fölkötheti a fehérneműt, mert már megint felsőbb osztályba lépett, és ez sokkal nehezebb lesz, mint az eddigiek.
Például a sikertelen pótvizsga után zárjuk le az ügyet, ne hánytorgassuk fel állandóan a történteket, hanem inkább ismételgessük, hogy új esélyt kapott. (Nem ártana a felnőttek világában sem a tanév végi értékelés. Nagyon tanulságos lenne, ha a szülők éves teljesítményét is értékelné valaki. Jócskán előfordulna olyan, akinek a bizonyítványában több elégtelen szerepelne. Sajnos az éves szülői munka hibáit nem lehet évismétléssel kijavítani.)
Tehát ismét szeptember. Visszatérünk a megszokott napirendhez: korai kelés, sietős reggelek, tanulás, kevés vagy éppen túl sok szabadidő. És ez ismétlődik napról napra, hétről hétre, tíz hónapon keresztül. No, ehhez kell igazán a kitartás és kreativitás, hogy ebben a mókuskerékben képesek legyünk derűsen tekerni, és még teljesíteni is! Ez nekünk felnőtteknek is nehéz, hát még a gyerekeinknek. Főleg akkor, ha tőlünk nem ezt a „derüs tekerést” látják. Ugyanis hiába veszekszem a fiammal, aki már a harmadik egyesét hozza irodalomból, hogy olvassa már el azt a nyamvadt kötelező olvasmányt, ha ő még egyszer sem látta egyik szülőjét sem egy regénnyel a kezében elmélyülni annak izgalmaiban. Nem ismerős a szituáció, nincs családi minta. Követelhetem a lányomtól, hogy beszéljen már normálisabban a tanarakkal, annyi az intője a szemtelen viselkedése miatt, ha tőlem csak arrogáns, durva hangvételt tanulhatott el.
„Magad válj olyanná, amilyennek fiadat látni szeretnéd.” – írja Eötvös József. Ugye milyen nehéz feladatot állít a szülők elé? Csak azt kérhetem számon, amit az életemmel is példázok? Ez az igazi kihívás. Mert hiába a jó iskola, a csodás tanszerek, minden megvehető és megkapható tárgy és program, ha a gyerek olyan otthonból érkezik naponta az iskolába, ahol nem ismerik igazán, nincsenek tisztában a képességeivel, az igényeivel, a lelki gondjaival. Ahol nem lehet megbeszélni a dolgokat, mert nem szokás, vagy mert a megbeszélés mindig vitává, veszekedéssé fajul. Vagy ahol a gyerek a király, egyetlen kívánsága sem marad kielégítetlen, ahol ő a központ, mindenki érte él és lélegzik. És szerencsére olyan otthonokból is elindulnak a gyerekek, ahol okosan szeretnek, ügyesen nevelnek, és megpróbálnak fontos értékeket átadni nekik.
Mert ne felejtsük el, amit már a régi görögök is pontosan tudtak: Minden a családból indul.
Lehet, hogy a gyerekek sok időt töltenek az iskolában – főleg a kisebbek –, és ott egy különleges közösségben kell megállni a helyüket a tanulás mellett, de aztán mindennap hazajönnek, és nekünk kell megteremtenünk, azt az otthont, ahova szívesen térnek haza, ahol jól érzik magukat, szeretik őket, örülnek a munkával elért teljesítményüknek, még ha az egy icipici fejlődés is, támogatják a tehetségüket, elfogadják a kudarcaikat, és segítenek túljutni azokon.
Gyerekeinkkel együtt kezdjük el az új tanévet. A mi „szülői tanévünk” nem lesz könnyű az idén sem. ( És ráadásul a miénk két hónappal hosszabb is!)
Próbáljunk meg együtt elégséges/közepes/jó/jeles/kitűnő (a számunkra megfelelő aláhúzandó!) év végi bizonyítványt elérni!