Egy kudarcba fulladt nap margójára, avagy a fegyelmezés új dimenziója
Elegem lett. Elegem a kiabálásból, ordításból, asztalcsapkodásból, fenyegetésből, büntetésből. Csendet akarooooook!
Két napja új kihívást tűztem ki magam elé. Megpróbálok új fegyelmezési eszközöket bevetni. Mert elegem van. Nem a gyerekekből – hanem a hangerőből. Oda – vissza. Nevezetesen: kísérletet teszek arra, hogy a kisdiákok terelgetésekor kiabálás, sípszó helyett szolidabb eszközöket vezessek be.
Miért kellene üvöltözni a gyerekkel? Mindenki azt szeretné, ha a gyerekünkkel szépen beszélne a tanára. A gyakorlatban azonban sajnos ez nem így működik. A normál hanglejtést, hangerőt meg se hallják. Tényleg. Nekem elhihetitek.
Szerda: Próba 1.
Eredmény: totális kudarc. Káosz, kiabálás, lökdösődés a folyosón. Megoldás: kiabálás, büntetés. Következmény: csend.
Csütörtök: Próba 2.
Eredmény: sikertelenség. Kiabálás, ugrálás, rohangálás a folyosón. Konfliktusok az udvaron. Erőteljes alapzaj. Megoldás: emelt hang, büntetéssel való fenyegetőzés. Következmény: csend – 5 percig.
Péntek: Próba 3.
...
Annyira megszerettem ezeket a kisgyerekeket. Őszinték, szeretetéhesek, csillogó szeműek, törődésre vágyók. Figyelmet szomjazók – bármi áron. Érzékenyek, talpraesettek, segítőkészek. Elfogadók.
Miért nehéz velük mégis szót érteni? Miért olyan agresszívek egymással? Miért csúfolódnak, árulkodnak, utálatoskodnak? Miért üvöltöznek? Miért játszanak olyan nagyon vadul? És miért, miért nem hallgatnak a szép szóra???
Úgy szeretnék én lenni a kivétel. A tanár, aki kézjellel is csendet int. Egy simogatással hatást ér el. Egy beszélgetéssel sebet gyógyít. Egy jól sikerült poénnal feszültséget old. Ezt szeretném.
Nem haragszom rájuk. Mert a viselkedésük nem ellenem szól. Csak hát nehezen bírják.
Hogy néma csendben egyenek, mert 70 gyerek eszik a menzán egyszerre, és a suttogás is hurrikán ennyi szájból.
Hogy 20 perc alatt kész legyenek tálalástól evésen át leszedésig, mert jön a következő osztály.
Hogy minden nap 7 órájuk legyen.
Hogy egész nap az udvari játék kivételével csendben legyenek.
Hogy olyan nagyon korán kelljenek, hogy fél 8-ra már a suliban legyenek.
Hogy délután még leckét írjanak gyorsan, mielőtt különórára mennének.
Hogy este fáradtan se feküdjenek le időben, mert (jó esetben) ilyenkor tud kicsit együtt lenni a család. Ezt a drága időt ki akarja elpazarolni, mikor kártyapartit is lehetne csapni? És még két esti mesét is kikönyörögni?
Hogy a tanár ezerfelé figyel és nem tud segíteni, mikor az osztálytársak csúnyán viselkednek vele.
Hogy olyan dolgokat tanuljon, amit egyáltalán nem ért vagy nem talál izgalmasnak.
Hogy teljesen betagozódjanak…
Hát ez van. Szűk keretek. Elvárások, követelmények, koncentráció, katonás fegyelem. De a gyerek legyen kedves, csendes és szorgalmas.
Nem tudom, mi fog ebből megvalósulni. De én kitartok és megpróbálom. Hogy eggyel több olyan tanár legyen a pályán, aki nem kiabál velük. Hátha megbecsülik és megtisztelik a bizalmat – hogy verbális agresszió nélkül is lehet.
És hátha a jó példa ragadós…
A fotó illusztráció.
A blogbejegyzés forrását és a szerző kérését itt találjátok
